(Maga a végzés is olvasható az interneten.) A bíróság úgy döntött: az érintettek nem vonhatók felelősségre rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt, mivel véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogukat gyakorolták, és ezért – a szabálysértési jog dogmatikája szerint – cselekményük „a legkevésbé sem veszélyes a társadalomra”.
Az Alkotmánybíróság 1992-es véleményszabadságról szóló alaphatározatát is felhívva, a bíróság elfogadja, hogy a plakátok részbeni eltávolítása éppen a plakátok mondanivalója okán politikai véleménynyilvánítás volt, a plakáttépés az Alaptörvényben is biztosított alapjog gyakorlása (szimbolikus politikai beszéd). A bíróság érvelése mögött követhető továbbá az alapjog-korlátozás alkotmányos logikája is, miszerint a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását más alapjog védelme igazolhatná, de mivel ilyen ebben az esetben nem azonosítható, így a korlátozás nem megalapozott. Végül, a bíróság a véleményszabadságot a szabálysértési jog fogalomrendszerén belül úgy juttatja érvényre, hogy kimondja: a cselekmény nem veszélyes a társadalomra. Társadalomra veszélyesség hiányában pedig nem állapítható meg a szabálysértés.
Néhány hete az EKINT is amellett érvelt, hogy a plakátrongáló aktivisták megbüntetése (szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségre vonása) a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjog aránytalan korlátozása lenne. Ez akár az Alkotmánybíróság előtti alkotmányjogi panaszos eljárásra is alapot adhat. (Másik oldalról persze joggal támaszthatók kétségek azzal szemben, hogy a jelenlegi összetételű testület ilyen ügyben a véleményszabadságnak kedvező döntést hozna.)
Az alapjogi bíráskodás, az alkotmányosság értéke fénylett fel most a rendesbíróság döntésében, amely a kormányzati érdekekkel szemben az alkotmányos alapjogokat juttatta érvényre.
Milyen kár, ez egyébként magyarázatot igényelne, hogy kitakarták a bíró nevét!
