Széljegyzetek a plakátrongálók majdani alkotmányjogi panaszai elé

A nemzeti konzultációt a kormány a demokrácia, vagyis a közügyek szabad megvitatása eszközeként igyekszik beállítani, valójában azonban – manipulatív kérdéseivel, a válaszok ellenőrizhetetlen feldolgozásával – alkalmatlan a népakarat feltárására. Nem a néprészvétel megvalósítása, sokkal inkább megcsúfolása. Továbbá a menekültek, a migráció és a terrorizmus ügyét összemosó konzultációs kérdőív és plakátok – mögöttes szándékukban csakúgy, mint tartalmukban – kirekesztők és gyűlöletkeltők. Az állam ebben az általa gerjesztett vitában olyan (ti. xenofób) álláspontot képvisel, amely sérti az alapvető alkotmányos jogokat, a minden embert megillő egyenlő méltóságot, amit Magyarországot is kötelező nemzetközi jogi és uniós normák mellett, a hatályos magyar alaptörvény szövege is deklarál. Végül, a vitában a kormányzat – az emberi jogokat sértő – álláspontját közpénzekből kommunikálja olyan eszközökkel, amelyekhez a vita más résztvevői (ellenzéki pártok, civil szervezetek) nem férhetnek hozzá.

A napokban aktivisták tüntetik el (átfirkálják, leszaggatják) az óriásplakátokon olvasható idegengyűlöletet szító üzeneteket. A plakátrongálókra jogi eljárások várnak: a rongálás pontos körülményeitől és a törvények szövegének értelmezésétől is függően szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésével vádolhatják őket. Számukra most leginkább a jogvédő szervezetek által nyújtott jogi segítség (tanácsadás, jogsegély) lehet hasznos, ami mérsékelheti a felvethető felelősségüket és a velük szemben alkalmazott intézkedésekkel nekik esetleg okozott jogsérelmet.

Később azonban bírósági, alkotmánybírósági eljárások ugyancsak várhatóak, amelyekben a bíráknak arról kell majd dönteniük, hogy a plakátrongálókat az állam megbüntetheti-e véleményük kinyilvánításáért. (Az eddig szóba jött tényállások szerint tulajdon elleni szabálysértés, illetve rongálás vétségének elkövetése alapján.)

A plakátok átfirkálása, leszaggatása ezekben az esetekben ugyanis politikai véleménynyilvánítás. A polgárok szabadságjogai nem a jogszabályok betűjéből erednek, létük morális érvekkel igazolható. Ebből következik, hogy e jogok akkor is megilletik a polgárokat, ha a szabadság gyakorlása éppen formálisan írott törvényi szabályokba ütközik. Az alkotmánybíráskodás az alkotmányos államban pedig a szabadságjogok érvényesülését ki is tudja kényszeríteni a jogszabályokkal szemben.

Az aktivisták tehát alapvető politikai jogukat gyakorolják, azt a véleményüket fejezik ki, hogy elutasítják a migránsokat kirekesztő, velük szemben gyűlöletet keltő politikát. Ez akkor is véleménynyilvánítás, ha nem szavakkal, hanem tettekkel történik. A szimbolikus beszéd ugyanolyan védelmet élvez, mint a vélemények leírt vagy elmondott változatai. Amikor tehát szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetéséért megbüntetnék az aktivistákat, azzal a kiemelt alkotmányos védelmet élvező véleményszabadságukat is korlátoznák egyben. Ezt pedig a szabálysértési, illetve büntetőjogi felelősség megállapításánál a bíró nem hagyhatja figyelmen kívül. Ha erre tekintet nélkül bünteti meg az elkövetőket, akkor ítélete a véleményszabadság jogsértő (értsd: alkotmányellenes) korlátozásához vezethet. Az ilyen ítéletet pedig, mivel alapjogsértő, az Alkotmánybíróság meg is semmisítheti (erre szolgál a jogerős bírósági ítéletekkel szemben megindítható alkotmányjogi panaszos eljárás).

A bírónak tehát majd mérlegelnie kell: sérti-e az aktivisták véleményszabadságát, ha szabálysértési/büntetőjogi szankciót alkalmaznak velük szemben a migrációval kapcsolatos véleményük kinyilvánításáért? A büntetés alkotmányosságát az alapozhatná meg, ha az mások alapjogának vagy alkotmányos értéknek a védelmét szolgálná, méghozzá e céllal arányban álló módon. A hatályos alaptörvény is kimondja a mind a magyar alkotmányjogban, mind az európai alapjogvédelemben alapvető tételt: „Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan … korlátozható.” (Ez az alapjog-korlátozások alkotmányosságának megítélését szolgáló ún. arányossági teszt.)

Maga a vélemény tartalma biztosan nem indokolhatja a büntetést. Persze felvethető, hogy a plakátrongálóknak nem is véleményükért, hanem a kinyilvánítás módjáért kell felelniük, hiszen a plakátokat leszaggatták, átfestették, ezzel vagyoni kárt is okoztak. Az, hogy a plakátrongálók megsemmisítették a kormányzati propagandaüzeneteket, önmagában biztosan nem elég alap a jogkorlátozáshoz. Az állam nem hivatkozhat véleménynyilvánítási szabadságának védelmére az aktivista polgárokkal szemben, az államnak ugyanis nincsenek alapjogai. Más kérdés, hogy az óriásplakát mint vagyontárgy védelme általában szükségessé teheti, hogy a szándékos rongálással szemben szabálysértési, illetve büntetőjogi szankció védje. De kérdéses, hogy ezekben a konkrét esetekben arányos-e büntetés. Nekünk jó érveink vannak arra, hogy a büntetés aránytalan, ezért alapjogsértő lenne.

A kritizált véleményt az állam fogalmazta meg, annak terjesztéséhez az állami apparátust és több száz millió forintnyi közpénzt használ. Az ellenkező álláspont képviselői messze nincsenek olyan eszközök és források birtokában, amelyekkel akár csak megközelíthetnék a kormányzati kampány intenzitását, ennek keretében ugyanis nyolc millió választópolgárnak küldtek közvetlenül levelet, több száz óriásplakátot tettek közzé országszerte, és már megjelentek sajtóhirdetések is. Az ellenvélemények képviselői számára nem áll rendelkezésre olyan közvetítő eszköz, amelyen hasonló erővel tudnák kifejezni tiltakozásukat. Ha a kormányzati plakátokhoz nem lehet hozzányúlni, akkor nincs reális esélye annak, hogy a közbeszédben az ellenvélemény (a xenofóbia elutasítása) ténylegesen megjelenjen és eljusson a polgárokhoz. Ha az állam megbünteti a véleménynyilvánításnak ezt a módját, végső soron azt segíti elő, hogy a polgárok egy jelentős részéhez kizárólag a kormányzati álláspont jusson el, és ne szerezzenek tudomást arról, hogy a társadalom jelentős része elutasítja a kormányzati politikát.

Ezek az érvek természetesen nem teremtenek általános jogot a plakátrongálásra, és nem érintik a károkozásért a plakátot közzétevő céggel szemben viselt (polgári jogi) felelősséget sem. Kizárják azonban az aktivisták cselekményének megbüntetését.

Mindezt az alapjogi érvelést a szabálysértési és a büntetőjog is képes befogadni, annak ellenére, hogy ezek a jogágak nem alapjogokat szabályoznak. A „társadalomra veszélyesség” hiányának megállapítása az adott jogágak fogalomrendszerén belül lehetővé teszi az alapjogi szempontok érvényesítését.

A vita, mivel emberek alapvető jogairól, méltóságról és véleményszabadságról szól, szükségképpen nem csak jogi, hanem morális is. Ezért érvelnek sokan, alappal, úgy, hogy a plakátrongáló aktivisták cselekedete polgári engedetlenség. Egy morálisan elítélendő kormányzati politikával szemben lépnek fel oly módon, hogy tettükkel formálisan törvényt sértenek.  A kifejtettek alapján ezzel együtt is elfogadhatatlan, hogy az állam saját xenofób üzeneteit az állami büntetőhatalommal védje meg.

A jogrendszer, amely az emberi jogokat alkotmányos alapjogokként elismeri, kínál jogi megoldást a morális problémára. Ennek alkalmazására valamennyi jogalkalmazónak megvan a lehetősége.