ekint embléma

Civilek a társadalomért! 2017.12.03.

2017-11-28 Fb Sharing

Az EKINT rendezvénye a Gödör Klubban

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársaiként, sokkal ritkábban ugyan, mint szeretnénk, de néha azért hajtjuk le a laptop fedelét, azért állunk fel az íróasztal mellől, hogy próbáljunk valami olyat cselekedni, ami a legfontosabb természeti kötelme mindannyiunknak, akiknek szívében eleven még az az erkölcs törvény: Takarót adni a didergőnek, ételt az éhes embernek, nem leereszkedő baráti szót a magányosnak, büszkeséget a roma embernek, reményt a menekültnek, emberséget az embernek. Akad olyan is közöttünk, aki szabadidejében a helyszínen menti a közel-keleti háború elől a gyerekeket. De ezt ő sem, értünk, barátaiért teszi, hiszen minden döntés személyes.

Gyakran gondolunk arra, hogy ami az erényére kényes személynek is csak kirándulás, szabadidős elfoglaltság, másoknak a teljes életprogram.

Biztos, hogy a legnagyobb tiszteletet azok érdemlik, akikre a legkevesebb figyelem jut, akik minden nap megteszik azt, amit némi lelkiismeret-furdalással, mulasztásaira gondolva, kivételes alkalmakkor tesz az erényességére büszke átlag. Ezt a délutánt Bitó Lászlóval együtt azoknak ajánljuk, akik helyettünk végzik el azt, amit cselekvő szolidaritásként a szeretet és a ráció együtt kívánna a közösségtől. Akik közös adósságunkért helyettünk fizetnek egész életükkel minden nap az utcán, a telepen, a kórházban, a börtönben vagy a menekültek között.

Éljenek a segítők!

Civilek a társadalomért

- A fény mindig visszatér -

14:15-14:25 Megnyitó - Majtényi László, az EKINT elnöke

14:25-14:30 Programismertetés - Váradi Júlia, Pikó András

14:30-15:30 Az egyházak szerepe és társadalmi felelőssége:
Darvas István - rabbi, Ferge Zsuzsa - szociológus, Iványi Gábor - lelkész, Perintfalvi Rita - katolikus teológus, moderál: Pikó András, újságíró

15:30-16:00 A Véletlen Blues Band koncertje

16:00-17:00 A terepen dolgozó civilek küzdelme – a civil szervezetek és az állam együttműködésnek problémái:
Derdák Tibor, Orsós János - Dr. Ámbédkar Iskola, Horn György - Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG), Mezősi Tamás - Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány, Rádai Péter - Heti betevő, moderál: Váradi Júlia, újságíró

17:00-17:30 Window (minimal) koncertje

17:30-17:45 Zárszó - Majtényi László, az EKINT elnöke


Időpont: 2017.12.03.

Helyszín: Gödör Klub (1061 Budapest, Király u. 8-10.)


A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Médiatámogatónk a Klubrádió.

Legolvasottabb bejegyzések