Felhívás az olvasónak!
Egy-egy elemzésünk, állásfoglalásunk jelképes örökbefogadásával Ön is támogathatja munkánkat! Amennyiben élni kíván a lehetőséggel, az alábbi számlaszámokra utalással teheti meg:
- Forint utaláshoz: 11600006-00000000-78417407 (IBAN: HU56 1160 0006 0000 0000 7841 7407)
- Euro utaláshoz: 11600006-00000000-78416231 (IBAN: HU89 1160 0006 0000 0000 7841 6231)
- USD utaláshoz: 11600006-00000000-78416303 (IBAN: HU85 1160 0006 0000 0000 7841 6303)
Támogatás esetén kérjük, küldjön egy üzenetet az info@ekint.org email-címre, amelyben tájékoztat minket arról, hogy név szerint is feltüntethetjük-e Önt az intézet által kiadott írás örökbefogadójaként.
Megtisztelő támogatását nagyon köszönjük!
***
Az Európai Bizottság szeptember 30-án tette közzé jogállamisági jelentését, amely négy témakör (az
igazságszolgáltatás függetlensége, a korrupció mértéke, a
sajtó sokszínűsége, a fékek és ellensúlyok rendszere) mentén próbálja felmérni
a jogállamiság helyzetét az Európai Unióban, valamint külön-külön az egyes
tagállamokban. Üdvözlendő, hogy a jelentés Magyarországról szóló fejezete
számos lényegi, a jogállamiságot valóban veszélyeztető, a hazai közvélemény
által természetesen régóta ismert problémát azonosít. A jelentés részletesen
foglalkozik a bírói függetlenség kérdésével és a függetlenséget veszélyeztető
kormányzati intézkedésekkel és gyakorlatokkal, így többek között a bíróságokat
érintő negatív médiakampánnyal és az azt kiváltó kormányzati támadásokkal, a
bírói önigazgatási szerv (OBT) hiányzó jogosítványaival, az önkényes vezetői
kinevezésekkel, vagy a Kúria átpolitizálását lehetővé tevő legújabb
törvénymódosításokkal. A jelentés a problémák felsorolásánál kiemeli a
korrupció társadalmi megítélését, az átfogó anti-korrupciós stratégiák hiányát,
a korrupciós bűncselekmények feltárásának alacsony hatékonyságát és a
pártfinanszírozás kérdését. A szöveg számba veszi azokat az eszközöket és
döntéseket, amelyek segítségével a kormány a médiapiacot saját irányítása alá
vonta. A negyedik témakör keretében
pedig a Bizottság a törvényhozási eljárás és a politikai deliberáció
diszfunkcióit, az ombudsmani alapjogvédelem hiányosságait, vagy a civil szféra
politikai elnyomását és megfélemlítését emeli ki.
A dokumentum komoly nemzetközi visszhangot váltott ki, a magyar kormány
látványosan kibukott, a magyar jogállamiság kérdése remélhetőleg az
eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kaphat az európai politikai vitákban. A
jelentés ugyanakkor amellett, hogy a legtöbb probléma esetében indokolatlanul
enyhén fogalmaz, nem tartalmazza a magyar jogállamiság 2010-ben kezdődő
leépítésének olyan meghatározó elemeit, mint például az Alkotmánybíróság kormányzati megszállását, az Alaptörvény alkotmányellenes
módosításait (különös tekintettel az Alaptörvény negyedik és a hetedik módosítására), ahogyan az önkormányzati vagy a
felsőoktatási autonómiát ért támadások szisztematikus gyakorlatát, vagy a
közmédia totális állami kontroll alá helyezését sem. Ezek a hiányosságok csak
részben magyarázhatók a jelentés módszertanával, így azzal az egyébként
elismerésre méltó törekvéssel, hogy a Bizottság valamennyi uniós tagállam
esetében ugyanazokat a szempontokat vizsgálja; elsősorban az
összehasonlíthatóság érdekében. Ez a módszer egyébként nem ismeretlen a szakmai
nyilvánosság előtt, számos nemzetközi szervezet (World Justice Project,
Economist Intelligence Unit, Freedom House) igyekszik mérni a jogállamiság,
illetve más, de a jogállamisághoz szorosan kapcsolódó politikai eszmény – így a demokrácia vagy a szabadság – szintjét. Bár a Bizottság nem törekedett az
előbbi értékek számszerűsítésére, a jelentésben megtalálható, forrásokkal
alátámasztott sok-sok adat és információ egyértelműen azt a célt szolgálja,
hogy a jogállamiság szintjéről objektív képet kapjunk. Mindezek ellenére fájóan
hiányzik annak a folyamatnak a bemutatása, ahogyan a hatalom fokozatosan
felszámolta az Alkotmánybíróság függetlenségét; ennek bemutatása akár az
igazságszolgáltatásra, akár az intézményi fékekre vonatkozó fejezetben indokolt
lett volna. De általában is hiányzik az “autokratikus áttörés” folyamatának
leírása. Az Orbán-rendszer lényege ugyanis éppen abban áll, hogy az intézmények
autokratikus üzemmódra állítása fokozatosan megy végbe. Elsősorban az ezekhez
hasonló hiányosságok eredményeként a jelentésben nem kap kellő hangsúlyt, hogy
az EU Magyarország esetében egy jogállamnak régóta nem tekinthető rendszeren
tesztelte a jogállami sztenderdek érvényesülését, s főképpen, hogy a jelenlegi
magyar jogi, politikai berendezkedés lényege éppen a jogállam szisztematikus
leépítésében és az erre épített autokratikus hatalomban áll.
Korábban már hangot adtunk annak a meggyőződésünknek, hogy a jogállami
minőség, bármiféle ellenkező – például a magyar igazságügyi minisztertől származó – híresztelés ellenére, mérhető ,
és egyetemesnek mondható elvek általános (országról országra természetesen nem
teljesen azonos intézményrendszerben érvényesülő) követésében azonosítható. A
jogállamiság tartalmazza a törvényességet és a jogbiztonságot, a végrehajtó
hatalom önkényességének tilalmát és a független bíráskodás, a tisztességes
eljárás, valamint a jog előtti egyenlőség követelményeit. Egy olyan ország
esetében biztosan nem beszélhetünk jogállamról, ahol a kormányzati hatalom
monopol vagy hegemón helyzetben van, ahol nem korlátozzák hatékonyan más
hatalmi erőközpontok, ahol a tág értelemben vett választási szabályok az
ellenzéki és a kormánypártok egyenlő esélyeit nem biztosítják, ahol az
alkotmánybíróságot a kormányzathoz lojális emberekkel töltik fel, ahol a bírói,
önkormányzati, felsőoktatási-tudományos autonómiát szisztematikusan megsértik,
ahol a közszolgálati média az ellenzéki pártok és a kritikus civilek
álláspontját elhallgatja, ahol a kormány kritikusaival szemben gyűlöletkampányt
folytat, ahol a kormányzat célja az ellenzéki sajtó felszámolása vagy megtizedelése,
maradékának karanténba szorítása, ahol a menekülteknek jogi tájékoztatást
nyújtó NGO-kat, civileket büntetőeljárással fenyegetik, ahol állam az emberi
jogokat állami kegyként nyújtja vagy vonja meg, illetve érvényesülését
alkotmányellenesen korlátozza, ahol az állam nem üldözi, hanem maga szervezi a
korrupciót.
Mostanra világos, hogy az Európai Unió intézményeit, eljárási mechanizmusait felkészületlenül érte, hogy egyes tagállamok, stabilnak tűnő demokráciák egyszer csak olyan autokrata vezetők kezére kerülhetnek, akik rövid úton kivezetik országukat a jogállamok köréből. Az Orbán-rezsim immár 10 éve kezdte meg és kormányzása első pár évében lényegét tekintve véghez is vitte a jogállami intézményrendszer lebontását, párhuzamosan egy sajátos autokratikus berendezkedést, az EU-val való viszonyát tekintve úgynevezett „kívülről korlátozott hibrid rendszert” létrehozva ezzel. E folyamat részletei az uniós döntéshozók számára mára egészében ismertek: az elmúlt években több Magyarországgal szemben folytatott uniós kötelezettségszegési eljárás, a magyar közjogi, politikai rendszer autokratikus átalakításával foglalkozó jelentés (az ún. Tavares- és Sargentini-jelentés) érintette a jogállamiság lebontásának folyamatát, és folyamatban van az uniós alapértékeket súlyosan megsértő tagállam elleni uniós eljárás (7-es cikk szerinti eljárás) is. A jogállami jelentés e folyamatnak csak egyes, frissebb epizódjait érinti, és a folyamatot magát nem láttatja, pedig a magyar politikai rendszer természetének megvilágítása és az egyes kormányzati döntésekben rejlő valódi veszélyek megértése csak egy szélesebb időkeretre kiterjedő elemzéssel lehetséges. Az Európai Unió az autokrácia kiépítésének első éveiben szemet hunyt az Orbán-rendszer alkotmányos rombolásai felett. Az Európai Bizottság, és legújabban az Európai Parlament is, egyértelműen állást foglalt abban a kérdésben, hogy a jogállamisági jelentés mellé szankciós eszközt is szeretne állítani, amellyel tényleges nyomást gyakorolhatna az Orbánhoz hasonló vezetőkre. Ugyanakkor az uniós döntéshozóknak önvizsgálatot kellene tartaniuk, hiszen ahogy egyes kutatók, például R. Daniel Kelemen is hangsúlyozza, a jelenlegi helyzetben, jogállami jelentés mellett is, az EU felemás politikai és finanszírozási mechanizmusai, a pártcsaládok rövidtávú érdekei, a tagállamok gazdasági szempontjai együttesen olyan környezetet teremtenek, amely növeli az EU-n belül felbukkanó autokráciák túlélési esélyeit.
Kép forrása: index.hu
