Ugyanakkor nem vagyunk meggyőződve arról, hogy önmagában azzal volna a baj, hogy a pártok ilyen sokat költenek kampányra. Nagyobb baj, hogy nem tudjuk, miből: látható kiadásaik sokszorosan meghaladják látható bevételeiket. Ha a magyar pártfinanszírozási rendszer valódi problémáit akarjuk feltárni, és ezeket akarjuk orvosolni, akkor nem állhatunk meg a túlköltekezés tényénél, hanem sorra kell vennünk azokat a szempontokat, amelyeket a demokratikus politika és a pénz viszonyának szabályozásánál helyes volna figyelembe venni. (Az Eötvös Károly Intézet a Szeretem Magyarországot Klubbal közösen átfogó tanulmányt készít a kérdésről).
Elvek
Magyarországon és sokfelé másutt a pártok rossz hírnevet szereztek maguknak, nem épp alaptalanul. De nem szabad elfelejtenünk, hogy képviseleti demokráciákban a pártok pótolhatatlan funkciót töltenek be a társadalom és az állam közötti kapcsolatban. Az állampolgári nézeteket és érdekeket összegzik és programmá alakítják, tehát kulcsszerepet játszanak a választók politikai akaratformálásában. Pártok nélkül nincs modern demokrácia, jól működő pártok nélkül nincs egészséges demokrácia. Ezért a pártfinanszírozási rendszerrel szembeni legfontosabb követelmény, hogy lehetővé tegye, a pártok törvényes módon biztosíthassák működésük anyagi feltételeit, ideértve az állandó rutinszerű működést és a kampánykiadásokat is.
A működőképesség mellett fontos szempont, hogy a gazdasági előnyöket ne lehessen minden további nélkül politikai előnyökre váltani. Az összes adományozási és költési korlátozásnak az a végső értelme, hogy megakadályozza, a gazdagabb támogatókkal bíró pártok teljesen felboríthassák az erőviszonyokat a maguk javára. Demokráciában elvben minden ember érdeke ugyanannyit ér, akár gazdag, akár szegény, ezért elfogadhatatlan, hogy a vagyonosak érdekei tartósan jobban érvényesüljenek a kormányzati döntésekben. Ez a szempont, akárcsak az előző, szükségessé teheti a pártok költségvetési támogatását, ezzel valamennyire kiegyenlítve a pénzbeli erőviszonyokat, és szükségessé teheti a magánforrásokból származó bevételek korlátozását, valamint a kampánykiadások korlátozását is.
Másfelől, fontosnak tartjuk, hogy a pártok rendszeres kapcsolatot tartsanak támogatóik (nem csak tagjaik) körével, folyamatos visszajelzéseket kapjanak a különböző társadalmi csoportoktól. Erre jó késztetést teremt, ha a pártokat ösztönözzük, hogy bevételeik jelentős részét egyéni adományokból gyűjtsék össze. Ha a közfinanszírozás kizárólagossá vagy túlsúlyossá válik, a pártok elveszíthetik állandó, eleven társadalmi kapcsolataikat, ráadásul ez is hozzájárul a mindenkori pártvezetések bebetonozódásához. Ezért szerintünk a jó finanszírozási rendszerek kellő mértékű közfinanszírozást biztosítanak, ugyanakkor ösztönzik a pártokat egyéni adományok gyűjtésére. Részben más a helyzet a magáncégek adományaival. Mivel ezek specifikus gazdasági érdekeket képviselnek, szinte lehetetlen eloszlatni a gyanút, hogy támogatásukkal nem csak politikai szimpátiájukat fejezik ki, hanem számukra gazdaságilag kedvező döntéseket és hozzáférést "vásárolnak". Ráadásul pénzügyi lehetőségeik összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mint a tipikus magánemberé, ezért a fair verseny érdekében célszerű szigorúan korlátozni a cégek által adható hozzájárulásokat.
További fontos elv a pártok - mint kormányzati hatalomra aspiráló szervezetek - működésének és gazdálkodásának a lehető legteljesebb nyilvánossága. Ezért fontos, hogy feltárjuk a pártok tényleges működési és kampánykiadásainak szerkezetét, és lehetővé tegyük valódi ellenőrzésüket, ami túlmegy a pártok által benyújtott számlák számszaki vizsgálatán.
Javaslatok
Az imént összefoglalt szempontok jegyében, és az elmúlt másfél évtized tapasztalatainak a fényében a következő reformjavaslatok tehetők. Mindenekelőtt meg kell szüntetni az irreálisan alacsony háromszáznyolcvanhatmilliós kampányköltési határt, és a hirdetési piac árait, valamint a fair verseny érdekeit figyelembe véve kell korlátozni a kampányköltést-nem feltétlenül felső összeghatárokkal. Csökkenthetők a kampányköltségek a hivatalos kampányidőszak lerövidítésével is. Emellett rögzíteni kell, hogy mi számít kampánykiadásnak és mi nem: ma még ez sem tisztázott. Továbbá tiltani vagy legalábbis szabályozni kell a kampány idején a kormányzati hirdetéseket.
Bár nem lesz népszerű, szükségesnek tűnik a pártok állami támogatásának jelentős növelése. A tapasztalat szerint a mai támogatás nagyjából fedezi a működési kiadásokat, de töredékét sem állja a kampánykiadásoknak. Számunkra az tűnik célravezetőnek és rokonszenvesnek, ha a megnövelt állami támogatás legalább egy részét a pártok kiegészítő támogatásként kapnák, annak arányában, amit egyéni adományokból összegyűjtöttek. Például, minden összegyűjtött forintot a költségvetés kiegészítene egy másikkal. Ez ösztönözné a pártokat a pénzgyűjtésre, a választókkal való kapcsolattartásra. Ugyanakkor helyeslendő volna a kifejezetten kis összegű adományok premizálása, ezért mérlegelhető az adományozási felső korlát, illetve az egyéni adakozók száma (és nem az adományok összege) után adott kiegészítő támogatás ötlete is.
Az átláthatóság érdekében, a nagyobb állami támogatás fejében, a pártoknak minden kiadásukat nyilvánosságra kell hozniuk. Tisztázni kell az Állami Számvevőszék hatáskörét. Az ÁSZ törvényértelmezése szerint csak az elé tett számlákat vizsgálhatja, de ez a jogértelmezés vitatható. Ha szükséges, adjunk új és erős vizsgálati jogokat az ÁSZ-nak, és visszatartó erejű, végrehajtható szankciókat kell bevezetni a törvénysértések esetére.
