Most induló sorozatunkban a választási kampánnyal, illetve kampánykiadásokkal kapcsolatos elemzéseket közlünk. Az elemzések hármas célt szolgálnak. Megkíséreljük a rendelkezésünkre álló adatokból kibontakozó képet összevetni a választásra és kampányra vonatkozó jogszabályok előírásaival: a pártok valószínűsíthető kiadásai miként viszonyulnak a törvényadta lehetőségekhez. Ezzel szoros összefüggésben megvizsgáljuk, milyen trendek azonosíthatók a kampányok szerkezetét és a költségek volumenét illetően. Harmadszor, amennyire az elemzések nyújtotta következtetések ezt lehetővé teszik, megfogalmazunk bizonyos javaslatokat a kampányfinanszírozás szabályainak lehetséges reformját illetően.
Módszertan, korlátok
Első elemzésünkben a jogi értelemben vett választási kampányidőszakot közvetlenül megelőző periódus eseményeit vizsgáljuk, és megpróbálunk képet adni az egyes pártok kiadásairól. Előre rögzítenünk kell, hogy bármiféle kísérlet a kampányköltségek összesítésére szükségszerű korlátokba ütközik. Először is, a kampánykiadások jelentős része nem jelenik meg, ezért legjobb esetben is csak becsülhető: ilyen általában a rezsiköltség (telefon, posta, az apparátus bére, stb.), a hirdetések tartalmának megalkotásáért fizetett szakértői díjak, illetve a belső közvélemény-kutatások és fókuszcsoportos vizsgálatok költségei, továbbá a filmek, plakátok, szórólapok gyártási költségei. Szinte az egyetlen viszonylag jól nyomon követhető elemet maguk a hirdetési díjak alkotják, hiszen a hirdetések megjelenésének száma és felülete ellenőrizhető, és elvben a tarifák is ismertek. Azonban még itt is több tényező nehezíti a kalkulációt. A kültéri plakátok egy része, főleg a pártok egyéni jelöltjeinek a kampánya esetében, hagyományosan nem hivatalos hirdetési felületen, hanem villanyoszlopon, trafóházakon, aluljárókban és más hasonló helyeken jelenik meg, ami szabálytalan, és nehezen követhetővé teszi az egyéni kampányok költségeit. Igaz, szakértők szerint az ilyen vadkampány 1990 óta folyamatosan visszaszorul, részben az érintett felületek tulajdonosainak nagyobb érzékenysége, részben pedig az alacsony hatásfok miatt: a rivális pártok aktivistái általában órákon belül megrongálják a kitett plakátokat, arról nem is beszélve, hogy az ilyen ragasztási (és rongálási) feladatokra bevethető aktivisták szerepe is választásról választásra olvad. Fontos korlátozó tényező viszont, hogy a hirdetők csak listaáraikat teszik közzé, de azt üzleti titokként kezelik, hogy egyes ügyfeleikkel ténylegesen milyen árban állapodtak meg. Indokolt abból kiindulni, főként a nagy pártok esetében, hogy a listaárnál jóval kevesebbet fizetnek.
Mindezeket a korlátokat figyelembe véve, vizsgálatunk az országos tévéken és rádiókban, a kábeltévéken, az országos napilapokban, a nagy lapkiadók által kiadott heti- és havi lapokban, valamint a hivatalos plakáthelyeken és az interneten megjelenő hirdetéseken alapul, továbbá a hivatalos listaárakat tekinti kiindulópontnak.i A fent leírtak miatt ebből érthetően nem fogunk teljes képet kapni, de ezzel együtt használható következtetésekhez jutunk, főként, ami az előző, 2002-es országgyűlési választási kampányhoz képest megfigyelhető elmozdulásokat illeti.
Pártok: korábbi kezdés
Az adatokra ránézve a legszembeszökőbb körülmény az, hogy ebben a ciklusban a pártok - mindenekelőtt az MSZP és a Fidesz - sokkal korábban kezdtek el költeni, mégpedig igen sokat, mint a mostanit megelőző választások előtt. A rendelkezésünkre álló adatok szerint 2005. novemberében és decemberében a legtöbbet a szocialista párt költötte a felsorolt hirdetési felületeken, mégpedig 189 millió hatszázhuszonnyolcezer forintot (minden összeg a listaárra vonatkozik). A szocialistákat szorosan követi a Fidesz, amely az említett két hónapban 170 millió nyolcszázhetvenegyezer forintot költött. A két kis parlamenti párt kiadásai eltörpülnek ezekhez képest: az MDF valamivel több, mint 11 milliót, az SZDSZ kevesebb, mint kétmilliót adott ki hirdetésre ebben az időszakban. Összehasonlításképpen, a 2002-es választásokat megelőző azonos időszakban, 2001. utolsó két hónapjában még gyakorlatilag nem költöttek a pártok. Az MDF nulla, a Fidesz pártízezres kiadást halmozott fel, míg az akkori ellenzéki szocialisták és szabad demokraták három-, illetve tízmilliót költöttek. A korábbi kezdés, a kiadások ugrásszerű növekedése tehát a két nagy párt esetén egyértelmű. Ehhez hozzátehetjük, hogy bár összesítésünk csak az év utolsó két hónapjára vonatkozik, a rendelkezésre álló adatokból egyértelmű, hogy a két nagy pártnak - főként az MSZP-nek - már 2005. tavaszán is komoly kiadásai lehettek, és múlt év szeptembere óta folyamatosan nő a megjelent hirdetések száma. A kiadások volumene felveti a kérdést, hogy miből teremtik elő a pártok kampányaik fedezetét: ne feledjük, a most véget érő választási ciklusban európai parlamenti választás és egy olyan népszavazás is volt, amely szintén szembeállította egymással a kormány és az ellenzék pártjait, és komoly kampányokat mozgósított. Mindeközben a pártok választási célra fordítható költségvetési támogatása nem növekedett jelentősen.
Minisztériumok: minden a régi?
A választási kampányban persze nemcsak a pártok szólalnak meg. Az erőviszonyokat talán legsúlyosabban torzító tényező, amely éppen ezért a kampányra vonatkozó jogszabályok tekintetében is a legsürgetőbb kérdéseket veti fel, a kormányzati szerveknek a kormánypártokétól bajosan elválasztható hirdetései jelentik. Elsősorban a Miniszterelnöki Hivatal vált - az előző ciklussal kezdődően - a kormánypárt(ok) politikai erőfeszítéseinek a centrumává. A Meh hirdetési összkiadásai jelentősen meghaladják még a nagy pártok látható kiadásait is, és még ha ebből levonjuk is a valóban közérdekű hirdetéseket, akkor is nyilvánvaló, hogy a kampány egyik legtöbbet költő szereplője ez a hivatal. Az álláshirdetéseket és a pályázatokat elvéve a Meh 2005. novemberében és decemberében csaknem 325 milliót költött hirdetésre, és a hirdetések szövegeiből látható, hogy egyértelműen a kormány politikájának népszerűsítéséről volt szó. ("Lendületben az ország. Mi mondjuk: adócsökkentés. És Ön?" "Mi mondjuk: dupla családi pótlék. És Ön?"). E vonatkozásban a Gyurcsány-kormány az Orbán-kormány nyomdokaiban jár, hiszen 2001. utolsó két hónapjában - akkori áron - majdnem 760 milliót költött a Miniszterelnöki Hivatal hirdetésre. Az is egyértelmű, hogy mindkét kormány esetén a választásokkal összefüggésben ugrottak meg a Meh hirdetései, hiszen rendelkezésre állnak a közbülső, nem választási évek azonos hónapjainak a kiadásaira vonatkozó számok is. 2000. utolsó két hónapjában az Orbán-féle Meh kevesebb, mint tizedannyit költött hirdetésre, mint egy évvel később (69 milliót), és hasonló nagyságrendű különbségeket találunk a Medgyessy- illetve Gyurcsány-kormányoknál is: 2002. november-decemberében mintegy 17 millió, egy évvel később 35 millió ment hirdetésre, míg 2004.-ben 192 millió (ez összefügghet a 2004. decemberi népszavazással).
És persze nem csak a Miniszterelnöki Hivatal száll be a kampányba. A vizsgált 2005. november-decemberi periódusban a legnagyobb költekező a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium volt, amely 180 milliónál többet költött, és a hirdetések itt sem hagynak kétséget afelől, hogy a kormány népszerűsítése volt a cél ("A változás már elkezdődött. Mi vagyunk a változás. Magyarország: remény vagy félelem?" "Magyarország célba ér. Jó úton haladunk"). Kontrollként megnéztük a GKM 2003. és 2004. évi november-decemberi hirdetési kiadásait, és itt is egyértelmű, hogy a költés a választásokkal függ össze: mindkét évben mindössze pármilliós hirdetési kiadása volt a minisztériumnak. Az Orbán-kormány idején az akkori nevén Ifjúsági és Sportminisztérium választások előtti hirdetési aktivitása a legfeltűnőbb: 2001. november-decemberében több, mint hatvanhat milliót költött erre a célra az ISM, míg egy évvel korábban csak párezer forintot.
Mindezek alapján a legjóhiszeműbb elemző sem kerülheti el azt a következtetést, hogy a minisztériumok kampányidőszak közeli és alatti hirdetései súlyos, a választás tisztaságát is veszélyeztető anomáliát alkotnak. Az összegeket látva a legóvatosabb becslés mellett is kimondható, hogy ez a gyakorlat felborítja az erőviszonyokat, arról nem is szólva, hogy önmagában is elfogadhatatlan, ha a közpénzeket ilyen célra költenek.
1; Az alapadatokat a TNS Media Intelligence rögzítette, listaáron számolva.
