E pillanatban az ellenzék nem létezik

- Néz híradót?

- Az RTL-ét?

- Mondjuk. Az most úgyis aktuális.

- Szinte teljesen leszoktam a televíziós hírműsorokról. Ennek két oka van. Egyfelől a kommunikációs technológiák fejlődésével a hírfogyasztói szokások, így az enyémek is megváltoznak - ha például valami engem érdeklő van a híradóban, azt a közösségi oldalakon valaki úgyis megosztja. Ha online vagy, nemcsak gyorsabban jutsz hírekhez, de keresni is tudsz közöttük. Viszont a jó közszolgálati hírműsornak - ha valaha tudtuk is, mára elfelejtettük, hogy ez milyen - épp az a funkciója, hogy segítségével megtakaríthatom a keresés fáradtságát. Feladata, lehetővé tenni az ott alkalmazott erkölcsileg intakt, szakmailag képzett újságíróknak, hogy elém tegyék, ami ebben az országban, és a világban történik. Miután ilyet egyáltalán nem kapok a magyar médiától, ez is elég oka annak, hogy szinte teljesen leszoktam a híradókról. De az újságolvasásról még nem szoktam le teljesen, vagyis akad néhány napi- és hetilap, ami érdekel. A legutóbbi időkig az RTL Klub Híradója sem teljesítette feladatát. Persze mondhatják, nem ez a dolguk, hanem a szórakoztatás. De a magyar értelmiségnek és a balliberális közvéleménynek szervi baja, hogy szívesen lelkesedik, még ha a teljesítmény kétes is. Én, azt hiszem, jó okkal nem aléltam el.

- De így legalább a közügyek felé terelődik a figyelem, ami örvendetes, nem?

- Abszolút örvendetesnek találom, ám az éthosz kétes.

- Ugyanakkor nemcsak az RTL és a reklámadó miatt van terítéken újra a magyar sajtószabadság kérdése, hanem például az origo.hu és a Népszava ügye miatt is.

- Ezek az ügyek mind egy irányba mutatnak. Az, hogy az RTL Klub felbátorodott, iszonyatosan fontos, pozitív dolog, csak nem fog sokáig tartani. Itt állunk Európa közepén egy olyan országban, amely nagyjából húsz évig kifejezetten mintademokráciának számított. Még arra is volt példa, hogy Nyugat-Európa tanult tőlünk alkotmányosságot, például az ombudsmani szisztémában az adatvédelmi biztos hatáskörének lemásolásával. Évtizedeken keresztül nagyon jó volt Magyarország sajtója, mégis pillanatok alatt eljutottunk odáig, hogy ma a politikusok arcán igazi, mélyről jövő megrendülést láthatunk, amikor azzal a rendkívüli fejleménnyel találkoznak, hogy a sajtó néha a munkáját végzi. Az újságíró odamegy hozzájuk a Parlament folyosóján, és ők megdöbbennek. Úgy látszik, húsz év alkotmányosságát nulla perc alatt el lehetett felejteni.

- Pedig már nincs is igazi parlamenti folyosós interjú, hiszen kitiltották onnan a sajtót.

- Ráadásul ez sem négy éve kezdődött. Hajlamosak vagyunk, nem is alap nélkül azt mondani, hogy a Fidesz-kormányzás idején veszítette el a sajtó az ellenőrző szerepét. De az újságírók szabad parlamenti mozgásának korlátozása korábbi. A legkevésbé sem mentem föl a Fideszt, de a baloldali kormányok felelőssége is, hogy ide jutottunk. És nem csak ebben: de fantázianélküliségükben, korruptságukban, a társadalmi vízió szinte teljes hiányában is elmarasztalhatóak. Most az látszik, hogy azt sem tudják eldönteni, a rendszeren belül, vagy kívül állnak. A hét egyik felében így, a másikban úgy. De leginkább úgy működnek, hogy ha a kormánynak eszébe jut a rezsicsökkentés, akkor azonnal ők is arról beszélnek. Noha a társadalom nekik biztosan nem hiszi el a jóléti hazudozást.

- Ebben a média felelőssége is tetten érhető?

- Az ellenzék üzenete kétségkívül nem jut el most a magyar társadalomhoz. Hiszen egy szociológiailag rendkívüli módon behatárolt közeg az, amelyik például a Népszavát olvassa, vagy amelyik azt az egy rádiót és egy televíziót figyeli, továbbá a független politikai sajtót veszi-olvassa, azt amelyik agonizálva ugyan, de még létezik. Egyelőre van színvonalas online sajtó, amelyik viszont alapvetően mulat az ellenzéken. De az is fontos kérdés, van-e egyáltalán politikai üzenete az ellenzéknek, amit el kellene juttatni? Olykor az a benyomásunk, hogy az üzenet is hiányzik, vagy épp egymással összeegyezhetetlen elemekből áll. Talán azt is kimondhatjuk, hogy ebben a pillanatban az ellenzék nem létezik. Hogy ez a mostani, nem létező ellenzék.

- Mivel a hatalom már akár a legintimebb szféránkban is jelen van, és az ellenzék ilyenre nem képes, a médiának kellene ellenőriznie a kormányt?

- Ebben különösen súlyos felelősség terheli a jobboldali médiát, amely tényleg nem ellenőrzi a hatalmat. Ilyen helyzetben ugyanis az intellektuálisan önmagát magasabbra helyező médiának döntő szerepe van. Egyébként - szórványos ismereteim alapján - talán még a bulvársajtó az, amelyik relatíve inkább teljesít. Bármilyen bizarr, a bulvár ebben valószínűleg egy fokkal jobb, mint a minőségi jobboldali sajtó.

- A reklámadó ügyében - talán először az elmúlt négy-öt évben - közös platformra kerültek bal- és jobboldali médiumok. De a törvény mennyire szól valóban a sajtószabadságról?

- A jogszabályoknak morális tartalmakat kell megjeleníteniük. Az adózásra pedig, bármilyen furcsa, különösen áll, hogy morális igazolásra szorul. A reklámadónak azonban nyilvánvaló célpontja az a televíziós társaság, amely szakmai fölénye miatt az ugyanazon a piacon működő és a kormányhoz közel álló, és ugyancsak szórakoztató tabloid csatornát folyamatosan, minden mérhető tényező tekintetében jelentősen felülmúlja.

- Ez is személyre szóló jogalkotás volt.

- Nyilvánvalóan. A Lex RTL semmilyen módon nem igazolható. Arról van szó, hogy a piacgazdaságban elfogadhatatlan módon a piaci szereplők egyike érdekében az állam megpróbálja víz alá nyomni a másik piaci szereplőt. Ez alapvetően sérti a gazdasági alkotmányosság elvét. A jog itt egyszerűen felsőbbségtől kapott parancsokat, nem erkölcsi követelményeket képvisel. Húsz évig éltünk úgy, hogy a jognak morális megalapozásra volt szüksége, most pedig csak valaki szól a jogászoknak, oszt’ annyi.

- És minderre ugye felhatalmazást kapott a Fidesz a kétharmaddal...

- Először is, nem volt felhatalmazása az alaptörvényre sem, nem is kért ilyet. Másodszor, a Fidesz jól felfogott érdeke és az ellenzék súlyos vétkei miatt a szabadság elveszejtése nem volt témája a legutóbbi választásoknak. Ne felejtsük el a választási szabályokkal történt, igen kreatív trükközést sem, hiszen például a levélszavazás tekintetében praktikusan észak-koreai eredmények jöttek ki. Nem volt ugyan szükségük erre, de így történt, és most újra kétharmaduk van. Vannak azonban ügyek, amelyekbe belenyúlni egyáltalán nincs demokratikus felhatalmazása senkinek, függetlenül attól, hány mandátumot szerez egy kormánypárt. Például az állam az emberi jogokat nem a választási eredmények függvényében biztosítja. Ezek a jogok azért illetnek meg bennünket, mert emberek vagyunk. Ilyen jogok például azok, amelyek a sajtó szabadságát szolgálják. A magyar államot már szinte csak a nemzetközi jogi kötelezettségei kényszerítik arra, hogy a jogainkat úgy-ahogy tiszteletben tartsa.

- Az ellenzéknek az lenne a dolga, hogy az emberi jogokra koncentráljon?

- A szabadságra, ami majdnem ugyanez. Amíg az alkotmányos demokrácia kulisszái léteznek és működőképesnek mutatják magukat, a dal elvben megszülheti a maga énekesét. Van társadalmi feszültség és vannak politikai szereplők, akik ezt láthatóvá tehetnék. De ha társadalomkép nélküli szereplők testesítik meg e funkciókat, ők kínjukban, hisz nem gondolnak semmit, a közvélemény-kutatókhoz fordulnak, hogy megtudják, mi érdekli a magyar népet. A kutatók pedig azt mondják: a magyar népet a rezsi, vagy az Európai Unióval szembeni szuverenitás megvédése érdekli legjobban. Miért ez érdekli ez a magyar népet? Mert ezt hallja. Az ellenzéki politikus feladata tehát mi lenne? Hogy valami egészen másról beszéljen, olyan témákról, amelyekről azt gondolja, hogy azokban a választóközösség meggyőzhető. Ha csak az előző napi felmérések alapján beszél - vagyis lényegében arról, amit az állami sajtó, a kormány propagandagépezete nyújt -, de nincs saját mondanivalója, amellyel a közönségre hatni szeretne, akkor nem fog sikereket elérni. Ha az ellenzék a kormány témáit nyomja, ez a totális sikertelenség kulcsa. A jóléti hazudozásra kábé kétszáz ember hajlandó kimenni az utcára, de a szabadság ügyéért az elmúlt években is tömegeket láttunk kiáltozni, álldogálni, meg vonulni a pesti utcán. Az csoda számomra, hogy alig van ellenzéki politikus, aki ezt észlelné.

- Sőt, épp azt állítják, hogy a jogállam, meg a demokratikus alapjogok nem érdeklik az embereket.

- Érdekes, a sajtószabadságért többször is megtelt az Erzsébet hídtól az Astoriáig az a hatalmas tér, amely a Szabad sajtó nevét hordozza. Az alkotmányos szabadság követeléséért is nagy tüntetést lehetett szervezni az Operaháznál. De a "legyen egészen ingyen a gáz" és "ne kelljen adót fizetni" típusú ellenzéki hívásra nem mennek ki sokan az utcára. Vajon miért? Ezen valakinek egyszer el kellene gondolkodnia. Azt sem először mondom, hogy a feudalizmus lebontásának, a jobbágyság megszüntetésének a reformkorban nagyjából zéró volt a népszerűsége. De voltak nagy emberek, akik tudták, hogy a jogegyenlőség Magyarországát kell megcsinálni és a társadalom nem azt tudta, hogy amit ezek az emberek mondanak, az igaz, hanem azt, hogy olyan emberek mondják, akiknek a szavára muszáj hallgatni. Mert olyanok voltak ezek az emberek. Hitelesen beszélni ma is meg lehet próbálni, és meg lehet próbálni nem hazudni és nem lopni. Hozzáteszem, ma Magyarországon alapvető politikai átrendeződés nélkül nem látom reális esélyét annak, hogy konszolidált körülmények között az ellenzék bárhogy választást nyerjen.

- Ezt a választási rendszer miatt gondolja így, vagy az ellenzék jelenlegi potenciálja miatt?

- Utoljára talán tavasszal lett volna valami halvány esélye a kormányváltásra egy másik ellenzéknek. Hozzáteszem a jelenlegiben is akadnak jó emberek, csak nem erről van itt szó. De mivel akár a választást megelőző napon is változhat a törvény, nagyon súlyos technikai hibákat kell a kormánynak elkövetnie, hogy - mondom: konszolidált körülmények között - bármilyen választáson veszíteni tudjon. Nem kizárt, hogy ezeket a hibákat elköveti, hiszen nagyon sokat hibázik, de annyit valószínűleg nem, hogy hagyja magát tisztességes versenyben megverni. Persze, az MSZMP-t is le lehetett legyőzni választásokon, csakhogy ennek az volt a feltétele, hogy politikai értelemben már korábban vereséget szenvedjenek. Nem arról van szó, hogy vannak rendszeren belül alternatívák és a választók hol az egyiket, hol a másikat juttatják hatalomra, hanem arról, hogy már nincsenek alternatívák. Rendes ügymenetben szerintem nem győzhet az ellenzék.

- Tehát 2018-nál is tovább él az orbáni állam?

- Az a benyomásom, hogy a négyéves politikai és közéleti ciklusok elvesztik az értelmüket. Most már nem ezekben kell gondolkodni, hiszen a parlamenti váltógazdaságnak a rendszeren belüli lehetősége elveszett. Folyamatos politikai munka volna indokolt.

- Tudna olyan normasértést elkövetni az Orbán-kormány, ami politikai fordulathoz vezet?

- Bármikor. Lehet ez akár holnap reggel is. Persze valószínűtlen, hogy épp holnap reggel történjen, de a válasz akkor is az, hogy vagy holnap reggel vagy nyolc év és három nap múlva. Nem tudhatjuk. Most mindenki nagyon hosszú időre számít ebben a tekintetben, de én ebben nem hiszek. Ez ráadásul most nem bal- és jobboldal kérdése; itt a politikai magyarok alkotmányhű része áll szemben az alkotmányt értéknek nem tekintő politikai magyarokkal. A politikai magyar pedig hol néhány ember, hol pedig milliós tömeg, de nem virtuális valami. Elemi élményem volt ’89-90-ben, hogy a kocsmában, kopott katonai zubbonyokban és rossz cipőkben álldogáló, hiányos fogazatú urak a sörtócsás bádogpultra könyökölve az erős és középerős köztársasági elnök problémájáról vitatkoztak. Az, hogy a magyarokat az alkotmányosság nem érdekli, ostobaság.

- Tán éppen ezért tesz a Fidesz annyit, hogy eltántorítsa tőle a magyarokat.

- Igen, és ha visszakanyarodunk, épp ezért bukta a reklámadó.

- Mennyire hihetünk annak, hogy a reklámadóval a Fidesz a szemünk előtt harcol saját gazdasági holdudvarával?

- Nem tudom, kik között folyik a harc, ám hogy az ilyen rendszerek a folyamatos palotaforradalmak világát hozzák el, törvényszerű. Egyre kevésbé nyilvános a politikai küzdelem, azaz egyre bizantikusabb. Annak idején a Népszabadságban vagy a Pravdában a sorok között kellett olvasni, az elmúlt hetekben is így kezdték sokan olvasni a kormányzati sajtót. A reklámadó feletti sértettség, a sajtószabadság melletti kiállás nem teljesen független a különböző érdekcsoportok közötti küzdelemtől. A megvesztegethetetlen sajtó alapvető része a demokráciának. De a demokrácia normális esetben tud úgy is működni, hogy a sajtószabadságot gazdasági érdekcsoportok éppen a saját céljaikra használják. A sajtószabadság történetesen olyan típusú érték, amely alkalmas arra, hogy a sokféle önzést időnként valamilyen módon a közjó irányába fordítsa. Hogy egy régi formulát idézzek, az ördögök olykor, mert érdekeik ezt diktálják, úgy viselkednek, mintha angyalok lennének.

Biró Marianna, Barna L. Norbert