(Bevezetés[2]) Nehéz fába vágtam. Olyan tárgyról írok, amely édes hazánk sanyarú sorsáról beszél, de a történeten végigfut valamelyes személyes szál is, a szerző személyes története, döntései, ha tetszik, valamennyi a sorsából is. Pedig az ilyet legfeljebb olvasni szeretem, nem pedig írni. Ez a problémám.
(Invokáció[3] )Hosszú sora van ennek, nagyon komoly sora[4]. A fülkeforradalom kohójából izzó patakként a forradalom öntőformáiba ömlő tűzfolyóból[5] lett nemesacél darabok első öntvénye éppen a médiaszabályozás volt. Ezt csupán követték – akár szentek kivonulásaként - a dicsőséges sarkalatos törvények, a sor végén meg maga a Negyedik Módosítás, amely úgy koronázza a művet, mint illatozó sült oldalas – az ételek fejedelmét – a babot. A forradalom tüze tehát beleégett a médiaszabályozásba és a fülkeforradalom sajtójába, a forradalmi médiaszabályozás és sajtója eggyé vált az őt létrehozó lánggal, amely továbblobog mindaddig, amíg története tragédiába nem fordul, csillaga le nem hanyatlik végül a magyar égről. A Nemzeti Együttműködés Rendszere és sajtóirányítása egybeforrt. Együtt él vele, és együtt is hal. Majd.
Addig (best before end) átléptünk egy másik dimenzióba, új időszámítás kezdődött, addig a kenyéren másképp tapad a vaj, immár a szellem antianyaga vesz körül, néha szédelgek csak, annyira más a szózat és a megmaradt két és fél folyam[6] partján annyira más keblű már a nép, a matek és a logika helyén is új matek és új logika érvényes, rosszkedvre gyúl, ki, például én, bájkörébe lép .Uralomvágy és Paranoia jegyesek. Darab idő óta az gyötör, hogy rajtam kívül vajon miért nem gyötör szinte senkit, hogy szavazófülkés forradalmunk két szent irata (Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat, Nemzeti Hitvallás) nemhogy magukban is képtelenségeket, de egymásnak is homlokegyenest ellentétes hittételeket állítanak[7]. A Nemzeti Zsinat meg hallgat, mint a sír, és amit magam saját szemmel látok és olvasok, felső iskolákat végzett emberek, köztük jobboldali liberálok százezrei (ezrei, százai, tízei?) nem látszanak észlelni, értelmezni.
(Előtörténet) Még csak április, igaz napsütéses, közepe volt, amikor egy siófoki üdülő kertjében álldogáltam, kutyámat, emlékszik tán ő is nagy jó dolgára, pszichológus hölgyek kényeztették éppen[8], előadásom szünetében megcsörrent a telefonom és az újságíró szervezet tiszteleti elnöke hívott azzal, hogy a MÚOSZ bejelölne a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökének, ha én is gondolom. Nagyot hallgattam, de belül, mit tagadjam, már meghallottam a történet dallamát. Majd gondolkodom az ajánlaton, mondottam azért a rendes hangomon. Persze hogy nem akartam hatósági elnök lenni. Szép is, sőt elég volt éppen az ORTT elnökség húsz hónapig, ami azt illeti. Képzeljen el a nyájas olvasó, amint éppen leteszem az esküt az Alaptörvényre.
De megéreztem rögtön apró alkotmányos demokráciahek[9] finom illatát.
A mérleg másik serpenyőjében[10] ott volt az, hogy nem szerettem, rossz megegyezésnek tartottam a Jagland[11] kompromisszumot, amely pedig jelölésemnek alapja. Sőt, kivétel nélkül mindent rossznak és nyomorítónak tartok, ami csak a Médiahatóság körül történt az elmúlt három évben (felháborítónak a pártegyeduralmat létrehozó törvényt, a Médiatanács átlag három másodperces viták után hozott egyhangú döntéseit, az Alkotmánybíróság megfutamodással vegyes bátorságát, amellyel néhány rémes részlet – a szabályozás alkotmányellenes szélessége, médiaombudsman – hatályon kívül helyezése mellett bátran elfutott az alkotmányellenességek majd összes borzalmának vizsgálata elől. És, amint mondom, ingerültséget éreztem az Európa Tanács és a magyar kormány megegyezése, a NER-es médiaszabályozás jaglandizálása miatt is.)
Csakhogy ismerni vélem e hatalom mibenlétét, ezt a csupa izom (bicepsz, tricepsz, quadricepsz) egyeduralmat, melyet önsejtjei belül egyre rágnak, önmagában véve nettó kisszerűség, besúgóság és besúgottság más szóval a gyávaság vándorünnepe. Kívülről tekintve olyan betontömb, amelyre, ha egyszer majd véletlenül jó szögben süt a Nap sugara, egyetlen perc alatt ártatlan sóderhalommá válik. Vajon miért is értékelném a semmi tombolását az erő jelének? Talán azért, mert a nemzet, a nép, amely szellemi létező[12], virtuális valami, egyelőre hallgat. És? Akkor nekem már kuss van?
Hátha napvilágra lehet hozni a NER öngyengeségének apró, de látható jeleit, gondoltam. Eszembe jutott, jellemző példája a személyes szerénységnek, mekkora égése volt a létezett szocializmusnak az első pillantásra semmire se jó, igaz, emberi jogokat emlegető, ám a belügyekbe, a belső iszonyokba be nem avatkozást rögzítő 1975-ös Helsinki Záróokmány; mert ki hitte volna, hogy pár a szabadságával játszó bolond, itt is, ott is Moszkvában, Varsóban, Pesten elkezdte citálni, hivatkozni. Mintha valami hasonló bontakozhatna ki, ha nagyon kicsiben, parodisztikus nemzeti keretben, gondoltam, és ráadásul értékelhető személyes kockázatok nélkül szolgálhatok hazát, tehettem volna hozzá[13].
Van tehát baj a Jagland kompromisszummal, de talán van kihasználható előnye is.
Amiről hangosan kell beszélni, az az, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének identitás-eleme, testrésze vagy lelke, a sajtónem szabadsága, azaz a szabad sajtó megszorítása, gettóba szorítása. Ha szabad lenne igazán a sajtó, azonnali hatállyal meg is szűnne a nemzeti együttműködés. A nemzeti együttműködés legláthatóbb megnyilvánulása és lényege az, hogy a közszolgálati média újból az Állatkert Üzemi Lapjához kezd nagyon hasonlítani[14],és valszeg megint Matúz Józsefné szelleme szerkeszti a híreket[15]. Ellentétben viszont a régmúlt pártállami állatkerttel, van sajtószabadság hogyne, a vizsgálatok optimista olvasata szerint a szabad sajtó ma az olvasók, nézők, hallgatók négy százalékát éri el[16]. A Nemzeti Együttműködés kommunikációs filozófiája szerint szilánkokra kell törni a politikai tudást, ezzel lehetetlenné tenni a társadalmi párbeszéd esélyeit. Ne tudj arról, ami nem rád tartozik! Szép példája ennek Demján nagyvállalkozó derék kiállása, vitája Orbánnal, ahogy ellenáll a takarékszövetkezetek bizarr államosításának. Demján a tulajdonában lévő Gránitbankot védelmezve bátran kardozik… zsebkésével. Csakhogy, nem most, nem így lett volna minimális esélye, ellenállni. Egészen biztos vagyok abban, hogy Demjánnak halvány fogalma sincs arról - mert olyan világban tanult meg élni, ahol csak a saját dolgáról tud - hogy miről szól az a földforgalmi törvény, amelyen Áder tintája még meg se száradt, és amely magában is megalapozza – ne említsük most a magánnyugdíjpénztárak özönvíz előtti történetét[17] --a szövetkezeti bankok állami benyelését, hiszen az minden egyes oldalán alkotmányellenes szabályozással dúlja szét, ott éppen a termőföld ügyében, a tulajdonjogi jogosítványokat. Több esélye lett volna Demjánnak biztosan, talán szövetségesre is lel, ha a tiltakozást, hacsak pár héttel is korábban kezdi, olyan ügyben, amelyben nem éppen saját vagyona a tét. Most pedig OTP-s Csányin van a hallgatás sora, hogy legközelebb majd őt is elővegye a NER. Egyiküket sem szánom. Hiszen nem az én dolgom. Ahogy a rektorok, a bírák, az ügyészek, a közjegyzők, az elpusztuló felsőoktatás nem sajnálta egyike sem a másikát, sem a HÖK-öt, az ellopott búrkalapot, a kirúgott főbírót, az elcsalt adatvédelmet, a megszüntetett roma ombudsmant és a Vázsonyi Vilmos elvét, a számvevőszéket. A kémeket meg jól elítélik már a Nemzeti Együttműködés keretében, de, noha apádnak, (nagyapádnak) a proletárhatalom nemcsak megmondta, ki az amerikai, angol, ki a jugoszláv kém, és neki kemény hangú nyilatkozatban példás büntetést követelve kopogó szavakkal kellett őket ítélnie a szabad pártnapon, neked nem, viszont ne is akard megtudni kiknek kémkedtek a mostani kémek[18]. Mondja még valaki, hogy nincsenek érdemi különbségek, hogy a NER és a pártállam nem máslényegűek! (Szegény Nemzeti Együttműködés, nemhogy a kémek néptömegek általi elítélését, még azt sem tudja elérni, hogy a magyarok legalább egyszer a büdös életben, cserébe a sok jóért, amit kaptak, elénekeljék a Barackfa dalt.)
Minden tudásnak, nem-tudhatásnak gyújtópontja a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, nem azért mert e lomha és tompa sóhivatal tenne valamit a talpnyaló, hírhamisító és hamis híreket gyártó alantasaival, hanem csak van, és demonstrálja a rendet.
(A könyveket olvasó magyarok létszáma huszonöt év alatt majdnem a felére esett vissza[19] -jegyzem meg mellékesen, ha már a NER látszatsikerének zárjába illő kulcsok között keresgélünk.)
(A Jagland kompromisszum és használata) A magyar fél a megállapodással kétségkívül elvben elismerte, hogy az omnipotens hatósági elnöki hatalom ellentétes az Európa Tanács által képviselt demokratikus értékekkel, és azt is, hogy ez, elvben, korlátozandó. Az Európa Tanács meg ezt nyugtázva, a mintegy szemet hunyt a karmok eddigi és további reszelgetése felett, főként pedig lezárhatott végre egy aktát. A pávatánc eredményeképpen pedig a kilenc évre kinevezett elnököt immár nem a miniszterelnök egyedül, hanem a köztársasági elnökkel együtt nevezi ki. És elnök csak az lehet, akinek felsőfokú jogi, közgazdasági vagy társadalomtudományi végzettsége vagy legalább ötéves hatósági felügyeleti gyakorlata, illetve a médiára vagy a hírközlésre vonatkozó tárgyban tudományos fokozata, vagy legalább tízéves felsőoktatási oktatói gyakorlata van. És az elnök ezentúl, kilenc éves megbízatásának megszűnése után nem nevezhető ki újra (De kemény!). A kinevezés előtt a miniszterelnök pedig köteles beszerezni a szakmai, érdekképviseleti, önszabályozó szervezetek véleményét, akik pedig javaslatot tehetnek az elnök személyére. Sőt, szegény miniszterelnöknek ezek után még le is kell ülnie a jelölő szervezetek képviselőivel. Na, ennyi egeret szültek a hegyek.
Én meg, köszönettel, elfogadtam a jelölést. Gondoltam ezzel annyit biztosan elérek, hogy nem az egyiket vagy a másikát nevezik ki, castingolnak. Mulattam is azon, hogy noha ez korántsem volt egyenes szándékom, valószínűleg azt a Koltay Andrást segítem vágyott elnöki székébe, aki, fokozatos egyetemi oktatóként, a Médiatanács egyetlen olyan tagja, aki megfelel ezeknek a szerintem nem túl szigorú követelményeknek. Azután, no, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete magyartalan, alázatos levelét olvashattam,melynek címzettje nem Rákosi Apánk, hanem a Nagyságos Miniszterelnök Úr: Egyesületünk nem áltatja magát azzal, hogy úgy gondoljuk: jelölésünk meghatározó lehet a kiválasztási folyamatban…”[20] az elmúlt három év összes rémséges Médiatanácsi határozatot aláírásával jegyző Koltay András érdekében.[21] Gondolhatta volna a külső megfigyelő, ezzel vége, talán meg is beszélték odafenn, örüljön az a Jagland, ez már-már szinte bázisdemokrácia, az önszabályozó javaslatára a miniszterelnök jelöl, úr ír, az elnök kinevez.
("Még magában Sztálin elvtársban sem bízhatok.” /Sztálin elvtárs/) Ám nem volt megbeszélve semmi, a NER szegény csak szenved; nem jó Koltay sem, nem jó, nem jó, egyáltalán nem jó. Nincs iránta bizalom, sajnos. Mert bármennyire is rászolgált is látszat szerint a bizalomra eddig, ki tudja, mi lesz, azután meg elárulja a hazát, zászlót. Olyan kell, aki erre nem képes. Az elhunyt Szalai Annamária, kiderült, pótolhatatlan, az ő hűsége töretlen volt valóban, még látta Lenint. Nem jó már senki sem. (A NER-t az az élmény hívta életre, hogy az urak és elvtársak az átmenet két zavaros évtizedében a demokratikus kulisszák takarásában tömték magukba a jót.) Legyen már arca a hatalomnak! Lett is, de ára is lett. Megszűnt az intézmények uralma, erről szól a NER, de sajnos nem szűntek meg létezni is az intézmények, és, ismerjük el, ez súlyos következményekkel jár. Nem lehet sajnos senkiben megbízni, akinek van feje és azt gondolkodásra is használja, mindegy, hogy a karrier vagy az autonómia kísérti, az ember esendő, alkotmánybíró, ombudsman, rendőr, néha csak elindul a saját feje után. Ez valójában rendszerhiba, a NER-t nem találták ki tökéletesre, mert nem számolt eléggé az emberi természettel, azzal hogy Isten az embernek szabad akaratot adott, ismerjük el, ebből a szempontból a népi demokrácia azért jobban teljesített. Az elvtársak. kivéve talán a pangás utolsó éveit, tudták a helyüket, nem beszélve a szovjet rendszerről, ahol aktív államelnök felesége is lehetett táborlakó, nem szabad akaratából. Itt jól meg kell nézni, kit választunk, mert nem holmi emberi jogokról van szó, hanem rengeteg hatalomról és sok, rengeteg sok pénzről.Legjobb lenne, ha már így alakult, legalább kétfelé hasítani ezt a hatóságot! Az a rengeteg milliárd forint. Lejárnak a hírközlési szolgáltatók frekvenciaszerződései, a Vodafone-é legelőször, már háború is folyik érte, nem utolsósorban magán a NER-en belül. Azután egyebek mellett, azt se felejtsük el, hogy az elnök valójában a közmédia és a MTI fő-főszerkesztője.
(Fontos vagyok) Ezzel nagyjából le is zártam volna a történetet, hanem május 17-én, a szlovák-lengyel határon, távol könyveimtől, papírjaimtól (ittam éppen jégen hűlt söröm), megcsörrent a telefonom. Azt nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekes vagyok. A Magyar Nemzet újságírója keresett meg, in medias res. Vajon tájékoztattam-e a MÚOSZ-t arról, hogy hat évvel ezelőtt a Hankook és a magyar állam közötti szerződés iratainak ügyében képviseltem az INDEX portállal szemben a Gazdaság Minisztériumot? Szóval meg is tévesztettem a jó szándékú bizalmukat belém helyező újságírókat. Jó kérdés volt, hiszen az első szavam máris a beismerésé: Nem, nem tájékoztattam őket. Pedig hát kezében a bizonyíték. Ebből nagyszabású leleplezés lehet még! – így én. Ő is ezt gondolja - válaszolt. Hat év alatt a gyerek iskolássá cseperedik, mennyiféle szöveget termeltem hat év alatt, teremtő atya. De ha ott nem is emlékeztem, azért megtaláltam. Valóban írtam én jogi szakvéleményt a Hankook szerződés nyilvánosságának ügyében a Gazdasági Minisztériumnak. Az ügyvéd, olykor, bármennyire meglepő, ügyvédi munkát végez. Nem térek ki az ügyvédi etika mibenlétére, amely szerint bizonyosan nem elítélendő, ha az ügyfél jogérvényesítésének érdekében és szempontjai szerint végzi az ügyvéd a munkáját. Én viszont ennél valamivel szigorúbb vagyok magamhoz. A szakvéleményben, amely takaros jogi elemzést tartalmaz, és amelyet az ügyvédi titok miatt a megrendelő engedélye nélkül nem hozhatok nyilvánosságra, semmi nincs, ami ne felelne meg a nyilvánosságról egyébként vallott és közismert nézeteimnek. Nem találtam nyomát, hogy a megrendelő a perben hivatkozott volna az általam írt szakvéleményre. Meglehetett erre az oka.
Nem az a legérdekesebb, hogy a Magyar Nemzet nem írta meg a rólam szóló karakterromboló leleplező cikkét, talán valaki belátta, annyira nincs mit megírni, hogy már nem is érdemes[22], hanem az észjárás és a buzgalom. Miért is kell a Magyar Nemzetnek a becsületem? Mintha nem tudnák jól, hogy nem kell indokolniuk, miért nem engem választanak. Hogy nekem inkább a tisztességiparban vannak érdekeltségeim, nem a bulisták között. Hogy például az ORTT elnöki lemondásommal, csak a végkielégítésre nézvést is több mint nyolcmilliót hagytam az államkasszában, miközben a züllött frekvenciadöntést[23] megszavazók, nemcsak az államtitkári fizetésüket, de a végkielégítésüket is megkapták rendben az utolsó fillérig. Nem illendő ugyanakkor a NER nagyszerű ügyvédjeire és makulátlan üzleteikre se mutatnom, hiszen mindenki magáért álljon helyt. Ami pedig a buzgalmat illeti: vajon hány állami (és nem állami?) adatbázist túrtak fel miattam? Milyen erőforrást pazaroltak rám, hogy valami kedveset találjanak? Most viszont, ha akarom, úgy néz ki, hogy mostantól a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kényes erkölcsi igényeinek is egészen megfelelek, ezzel tehát az utolsó akadály is elhárult,hogy Orbán Viktor engem jelöljön meg a köztársasági elnöknél az elnöki posztvárományosaként! Mi más ok lett volna kinyomozni engem?
(NER giccs és bámulatos fordulatok) Valami azt súgta, ezt mégis megúszom, mégsem kell egyelőre esküt tennem az Alaptörvényre. Ugyancsak még májusban Navracsics Tibor levelet írt[24] az Alkotmánybíróságnak, amelyben igyekezett meghaladni a Jagland kompromisszum csekély értelmét. A butaságokat[25] halmozó levélben az volt az okosság, hogy ha az Alkotmánybíróság átértelmezi a törvényt, nem kell betartani semmit, de a türelmes papíron forma szerint megmaradhat akár az Európa Tanáccsal kialkudott szöveg is. Navracsics Tibor először megkérdezte, hogy szabad volt-e (neki), a törvény előterjesztőjének,szigorúan alkotmányos szempontokra figyelemmel,[26] követelményeket megfogalmazni a leendő elnök személyére. „Felvetődik a kérdés, hogy ilyen, a legalapvetőbb szabályozáshoz tartozó körben sarkalatos törvény előírhat követelményeket, vagy alaptörvényi rendelkezés hiányában a jelöltté válás egyáltalán nem korlátozható?” Az igazi vicc csak most jön: A miniszter nagyon szerette volna megtudni, hogy „a sajtótermékek hatósági felügyeletének lehet-e tekinteni”, a kuratóriumban betöltött tagságot, az országgyűlési bizottsági tagságot, az ügyvédkedést, esetleg a bírói munkát.[27] Nincs az az Alkotmánybíróság, amelyik ilyesmire válaszolhatna, és nincs az a joghallgató sem, aki ne tudna különbséget tenni a hatósági felügyelet és a kérdezett funkciók betöltése között.
A torta tetején lévő ún. habra, tetszés szerint, a határ a csillagos ég, még további hab vihető fel. Az Alaptörvény rögzíti, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke maga, rendeletet alkothat, sőt azt átruházhatja a helyettesére. Az elnök viszont úgy hunyt el, hogy nem engedte ki kezéből a rendeletalkotást. Mivel viszont a NER-nek (és üzletbarátainak) a távközlési piac miatt viszketően fontos lenne már pár rendelet, megfeledkezve az Alaptörvényről, legott beleírták a törvénybe, hogy akkor mostantól a helyettes is kiadhat rendeletet. A köztársasági elnök meg, miközben a szemét majd’ kiütötte, hogy Alaptörvény-ellenes a szöveg, ahelyett hogy alkotmányos kötelessége szerint az Alkotmánybíróságtól kért volna alkotmányossági vizsgálatot, visszaküldte inkább a feladónak.
Miután kínzó kérdéseire a nemzeti együttműködés képviselője nem kaphatott választ és - enyhet reménylő újabb ötletével is megbukott -, immár új javaslatot nyújtott be.
Itt leáll az elme, de legalább fürkészni kezdi a magas eget.
A legújabb Navracsics szerint már nem kellene jogi, közgazdasági vagy társadalomtudományi diploma a tisztség betöltéséhez, ellenben elegendő gyakorlatnak számíthat a médiahatóságnál megszerzett ötéves vezetői vagy ügyintézői tevékenység és olyan bírói, ügyészi vagy ügyvédi tevékenység, mely során a jelöltnek valami dolga volt a médiahatósággal.
A magyar kormány ezzel felmondta az őt valójában semmiben nem korlátozó Jagland kompromisszumot is. Nem tud ugyanis másként létezni, csak önmagába fordultan, saját világába bezártan.Könnyen lehet, hogy az Európa Tanács, jobb a békesség alapon, ezen sem kapja majd fel a vizet. De mindegy is.
(Ez a szabályozás voltaképpen egyetlen embert zár ki a jelöltek sorából, szegény Deutsch Tamást, az új követelményeknek csakis ő nem felel meg. Ezt szögezzük azért le, pont az ideális jelöltet tették a jégre, mert amint erre kiváló ismerősöm,[28]Rawls örökbecsű mondatát felidézve, hívta fel figyelmemet. „The correct regulative principle for a thing depends on the nature of that thing.”)
(Optimista farok) Valamikor a hetvenes években, valószínűleg a lányokat nézegetve, a Lukács uszoda napozó teraszán a korlátját támasztottuk barátommal, beszélgettünk:
- Észrevetted,hogy a magyar filmekben azt a szót, hogy elvtárs, mindig gúnyos hangsúllyal mondják?
- Persze.
- Tudod ez, mit jelent?
- Persze.
- Na?
- Hogy megbuktak.
Jó, várnunk kellett vagy tizenöt évet, hogy ezt az érintettek is megtudják.
Ezzel a morállal, ezzel a joggal, ezzel a nyilvánosság-felfogással a NER megbukott. Vajon mennyi időnek kell eltelnie, hogy ezt az érintettek is észrevegyék? Nem tudhatom, de biztosan nem tizenöt évnek.
------------------
[1] Ez az alcím egyáltalán nem a Nemzeti Együttműködés Rendszerét minősíti, hanem mindösszesen médiahatóságára utal, mert ami a NER-t magát illeti, tudjuk, egyáltalán nem tekinthető diktatórikusnak, lásd Sólyom (2013), Majtényi (2012), de talán lokálisan, ún. alsó hangon, mindössze zsarnokinak, hm, talán igen. A médiairányításban az egyeduralom tény: V.ö. és lásd még: „Pajtás, vicceljünk szép magyar hazánkról!//Zengjük MTVA-s hőseink erényét,//Este, ha erdőn tábortűz lobog,//Boldog jövőnkért, boldog új hazánkért//Éltek ők, e bátor harcosok.” /Várnai Zseni nyomán/, (lábjegyzet a lábjegyzetben: bevallom újabban azonnal rám tör az ásíthatnék, ha mondanom vagy hallgatnom kell valamit arról, hogy Mo-on diktatúra-e van.) (Lábjegyzet a lábjegyzet lábjegyzetéhez: Szerintem egyébként ez itt csak dikt: (http://www.ekint.org/ekint/ekint.news.page?nodeid=592).)
[2] A fogalmazás három fő részből áll: bevezetés, tárgyalás, befejezés. A bevezetés és a befejezés általában egy-egy bekezdés, míg a tárgyalás bekezdései a szöveg tartalmától függenek. (http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/magyar-nyelv/nyelvtan-6-osztaly/a-fogalmazas/a-fogalmazas-szerkezete)
[3] Melyben a mű elején a szerző, akár mint itt, a múzsák segítségét kéri: „Szentséges királyné! hívom irgalmadat. Adj pennámnak erőt, úgy írhassak mint volt.” (Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem) A magyar nyelvű értekező prózában ez az első eset, hogy az Invokációt beelőzi a Bevezetés. (Érdekesség)
[4] Elnézést kérek előre, kénytelen vagyok szépen fogalmazni, az olvasó, remélem, megérti az okaim is tán. Ha nem beszélek szépen, akkor jönne a csúnya beszéd: vaze, ilyenek.
[5] Marx: Tézisek Feuerbachról: „Minden eddigi materializmusnak (Feuerbach materializmusát is beszámítva) az a fő fogyatékossága, hogy a tárgyat, a valóságot, érzékiséget csak az objektum vagy a szemlélet formájában fogja fel; nem pedig mint emberi érzéki tevékenységet, gyakorlatot; nem szubjektíven.” Itt tehát egyenesen K. Marx útmutatását követjük.
[6] A Duna, a Tisza és a Dráva magyarnak maradt partja.
[7] Az első szerint az elmúlt két zavaros évtizedben még az önrendelkezés képességét is elveszítettük, a másik szerint nemzeti önrendelkezésünk csillaga ugyanekkor fennen ragyogott.
[8] Homlokcsont, fültő, hasika vakargatása. Hagyják a sovány kutyát másra!
[9] Egészen új kifejezés, nagy jövő előtt áll, habár csúnya, de vicces.
[10] Viccelhetnék például, hogy „fordítsuk komolyra a mérleg másik serpenyőjét”, de valamiért nem lenne jó.
[11] Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács elnöke egyezett meg Orbánnal, hogy, pár bagatell módosításért cserébe az Európa Tanács, megszünteti a médiaszabályozás vizsgálatát, illetve ezentúl inkább figyelemmel kísér.
[12] "Éj-mélyből fölzengő - csing-ling-ling - száncsengő." Most olvastam, hogy ez a pár sor tesz egy nemzetet nemzetté (Schein Gábor). Egyetértek. Na jó, van még pár sor. Babitsnál meg, ugye, a nemzet: az nem néhány sor, hanem néhány ember. A nemzet tehát, közös nevezőn: néhány.
[13] Ilyen döntéseknél nem erkölcstelen költség-haszon kalkulációt is elvégezni. Hátha aránylag olcsón lehet valami viszonylag fontosat bizonyítani.
[14] Pelikán élőben jelentkezik a Madárházból!
[15] A napraforgoblog jelenti: http://napraforgoblog.blog.hu/2012/05/02/kinek_a_zsoldosa_angyan_jozsef (Érdemes meglátogatni, azóta sincs újabb posztja annál, mint amivel az MTI megalázta magát.)
[16] Ne szóljuk le azért a négy százalékot! Elnököt buktatott például.
[17] Demján támogatta a magánnyugdíjvagyon államosítását. http://www.valovilag.hu/cikk/348511
[18] Gyurcsány-Bajnai Gang pocokbőrbe varrva.
[19] http://e-book.postr.hu/megdobbento-magyar-olvasasi-szokasok
[20] Na tessék!
[21] http://mte.blog.hu/2013/05/07/az_mte_javaslata_az_nmhh_uj_elnokere Az MTE nagyon komoly dolog, az INDEX és az Origo is tagja.
[22] A filozófusbűnözésről sem lett volna mit írni, mégis megírták. Na de mindegy, ők tudják, miért nem lepleztek le.
[23] A korábban a Sláger és a Danubius által hasznát, és az ORTT által elcsalt, a Class FM-et és a NEO FM-et jutalmazó frekvenciadöntésről van szó.
[24] Dátumot azért nem írt levelére.
[25] Ha ostobaságokat ír is, Navracsics nem ostoba.
[26] Mert az alkotmányos szempontok ennyire fontosak!
[27] http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/1e3b904540020f33c1257b640029e0ca/$FILE/2013_704-0_inditvany.pdf
[28] Szigeti Tamás.
