Majtényi László írása a Mérték Blogon jelent meg.
Amint sokan tudják, hiszen hírhedett eset, amelyről beszélek, a közszolgálati televízió 2012. március 7-én sugározta Pesty Lászlónak széleskörű felháborodást keltő az alkotmányos elveket durván sértő Cigány út című dokumentumfilmjét. A médiahatóság honlapján most közölt bejegyzésben Kiegyensúlyozott dokumentumfilm? (2012.06.10. 21:08) találtam meg a nekem tetsző három mondatot: „A kérdést, hogy kell-e, lehet-e számon kérni egy dokumentumfilmen a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségét, természetesen… fel lehet vetni. Amennyiben viszont a jogalkalmazás és a törvény erre igenlő választ adna, úgy elveszne a dokumentumfilm és a hírműsor közötti különbség, ami végső soron a dokumentumfilm műfaj létjogosultságának megkérdőjelezését jelenthetné.” A kiegyensúlyozottság, nem függetlenül persze a dokumentumfilm tárgyától, meggyőződésem szerint szakmai és nem jogi követelmény. Jó, persze, rendszerint jó, ha a dokumentumfilm kiegyensúlyozott, és szépen bemutatja az érveket és ellenérveket, az ellentétes álláspontokat. Ám azt is igencsak elképzelhetőnek tartom, hogy készülhetnek kiváló dokumentumfilmek, amelyek, hozzáteszem becsületesen, nem kiegyensúlyozottak. Sem a zsarnokságot, sem a nyomort, sem a kiszolgáltatottságot nem kiegyensúlyozottan, hanem együttérzéssel és ízléssel, röviden tehetséggel lehet bemutatni. Például nehezen tudom elképzelni, hogy a szíriai öldöklésről olyan dokumentumfilmet nézzek meg, amely az Asszad-rezsim „szempontjainak” is egészen kiegyensúlyozottan adna teret.
Műalkotás fölött rendesen ne obskurus állami hivatalok ítészkedjenek, hanem akik értenek is hozzá, például kritikusok.
Ha csak ennyire tekintenénk, akkor a médiahatóságnak egyszer egy lényeges kérdésben igazat adhatnánk. Csakhogy, valójában, nem erről van szó. A médiahatóság ugyanis, szokása szerint, most is kerüli a világos beszédet. Mikor igazat mond, sajnos, ezzel is fedezi a hamis beszédet, a mellébeszédet és a hamis nem-beszédet, röviden: hazudik.
Lássuk röviden a problémát: A korábbi médiatörvényben az emberi méltóság védelme alapelvként, a nemzeti együttműködés jogában pedig már pozitív jogi kötelezettségként szerepel:
„A médiatartalom-szolgáltatónak az általa közzétett médiatartalmakban, illetve azok készítése során tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot. Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő, öncélú és sérelmes bemutatása.”
Az ugyancsak nevezetes Cohn-Bendit ügyben a hatóság úgy érvelt, hogy, tekintettel arra, hogy hiába hamisították meg az európai parlamenti képviselő szereplésével készült riportot, neki nem jár a méltóság védelme, hiszen nem csoport, hanem egyén. Hogy ez kifejezetten ellentmond az általuk írt törvény szavának, persze hogy nem számít:
„A Hatóság elvégezte a kérdéses műsorszám hatósági ellenőrzését és megállapította, hogy az ügyben nem merül fel az Smtv. 14. § szakaszának indokául szolgáló közérdek sérelme. A médiaszabályozás ugyanis nem a médiatartalmakkal érintett személyek érdekeit szem előtt tartva fogalmaz meg előírásokat, ír elő kötelezettségeket. Ebből következően a Hatóság csak abban az esetben állapíthatja meg az emberi méltóság megsértését, ha a jogsérelem nem csak az egyéni érdekek, hanem a közösségi érdekek sérelmét is okozta.”
Egy korábbi, ugyancsak itt közölt blog-bejegyzésem arról szólt, hogy, amint ebből a szövegből riasztóan jól látszik, a milliárdokat számolatlanul költő hatóságnak a leghalványabb elképzelése, fogalma sincs az általa alkalmazott alkotmányjogi fogalom, az emberi méltóság jelentéséről, tartalmáról.
Most Pesty László dokumentumfilmjében roma emberek, mint betanult szöveget, láthatóan keresve az általuk rendesen nem használt nyelvi készlethez tartozó szavakat, szajkózzák a többségi társadalom romákat gyűlölő előítéletes részének sztereotíp, ezért hamis, unalomig ismert mondatait. A sértett fél a magyarországi romák hatalmas csoportja. Erre a hatóság, mivel nem akarja a Pesty produkció jogsértését megállapítani, műelemzésében így felel:
„A műsor üzenete szerint a probléma nem a romák és nem romák közti együttélés során merül fel (!), hanem a társadalmi normákat tiszteletben nem tartó romák, illetőleg mindenki más között… a sajtószabadság joga elsősorban éppen az ehhez hasonló vélemények számára biztosít védelmet.”
Az idézet utolsó fordulatának elemzéséhez, elnézést az olvasótól, végképp nincs kedvem, de – ha komolyan gondolják – ezentúl szinte kötelező lesz úgy beszélni, ahogy Pesty teszi.
A panaszosok oldaláról nézve pedig: akár van rajtuk sapka, akár nincs, bárki és bárkik méltóságukban is megsérthetők, feltéve, ha a sértés a „jó”, a hatóságnak kedves oldalról érkezik. A hatóság álláspontját szerintem így rekonstruálhatjuk röviden: az emberi méltóság sérelme akkor állapítható meg, amikor ők úgy gondolják. Ha nekik valami nem tetszik
Ha engem kérdeznének, Pesty Lászlónak joga van nézeteit – gondoljak én ezekről bármit is – közzé tenni. Hiszen John Miltontól 1644-től tudjuk, hogy lehetetlen, hogy az igazság szabad és nyílt küzdelemben elbukjon a hazugsággal szemben, mert Milton szerint az igazság a „Mindenható után a legerősebb”. Helyeselném, hogy – hiszen jóval innen van annál, ami eleve tiltható – bármely videotékában elérhető legyen Pesty műve, sőt, mivel a tág értelemben vett külső pluralizmust elfogadhatónak tartom, ez a mű talán még az irányzatos és előítéletes magántelevíziók valamelyikében is leadható. Viszont elviselhetetlen látvány, és jogsértő is, az adónkból fenntartott az alkotmányos értékeinkkel teljes összhangban működtetendő közszolgálati televízióban.
A médiahatóságnak, amint ezt naponta bizonyítja, érzelmei vannak, érthetően, hiszen az ő szemében a haza mindenek előtt és fölött áll, és mi más lenne a haza java, mint amit ő annak tart. Nyilván jó okkal utálja hát a Klubrádiót és, amint ezt folytonosan bizonyítja, rajong a Lánchíd Rádióért, valamint – a szív útjai kifürkészhetetlenek – szereti a Pesty Fekete Dobozt. Lelke rajta.
A probléma annyi csak, hogy az alapjogi jogalkalmazást nem a szeretet vezérli. A jogalkalmazó olvas, háttérelméletek tanulságait vonja le és azokat alkalmazni is tudja, óvatosan lépdel jogesetről jogesetre, kijelöli a konkuráló alapjogok határpontjait, alkalmazza az esetjogi jogalkalmazás szabályait, mert e nélkül csak törés-zúzás van, nem pedig jogalkalmazás.
Hogy mikor fogja ezt megtanulni a médiahatóság? Sohasem.
