Önkény és népszámlálás (álláspont)

A népszámlálás kezdetekor, az aktuális valóság ismerete előtt, lehettek illúzióink: „A korábbi adatvédelmi biztos (e szöveg szerzője) a Hírklikknek elismerte, hogy a társadalom egy jó részében okkal nincs bizalom az állam iránt, de – mint hangsúlyozta – ebből nem következik az, hogy a statisztikai adatfeldolgozásban visszaélések lesznek. Saját tapasztalatai is ezt mondatják vele, hiszen amíg erre rálátása volt, a KSH anonimizálta a népszámlálási adatbázist, ’s feltételezem, hogy ez azóta sem változott’. Emellett a statisztikai hivatalnak is elemi érdeke, hogy bízzon benne a társadalom – hangsúlyozta.”. [1]

2022-es népszámlálás – rendetlenségek és vétkek

Az autokráciában nincsen becsülete a szabadságnak. Mégis akadnak olyan (még?) nem totális autokráciák, amelyek saját érdekükben itt-ott megtűrnek autonómiákat.  Ilyenek lehetnek a statisztikai szolgálatok és például különböző szinten az iskolák, egyetemek is. A Központi Statisztikai Hivatalnak a viharos magyar történelem során volt alkalma megtanulni, többször kifejezetten ígérte is, hogy soha többé nem szolgál ki politikai érdekeket. Mégis megint a nemzethez fűződő helyébe újból a politika iránti lojalitás lépett. A KSH-ban jó ideje a legmagasabb szinten jelentek meg a kívülről, de persze a NER világából ejtőernyővel érkező és ugyanígy távozó statisztikai végzettséget és gyakorlatot felmutatni nem tudó káderek.[2]

„A(z)… általunk megkérdezett kutató(k)… hozzáteszik, hogy a KSH publikálási, kommunikációs gyakorlata sokat romlott, pontosabban átpolitizálódott a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. … Ismeretes, hogy 2021-22-ben, tehát az országot a Covid-járvány mellett információs zárlattal is megterhelő időszakban, a KSH-hoz kerülő korábbi jegybanki alelnök Windisch Lászlónak kommunikációért felelős elnökhelyettesi státuszt kreáltak a KSH-ban. Ő ma már egy másik, elvileg a kormányzat kontrolljáért felelős intézmény, az Állami Számvevőszék elnöke.”[3]

Jellemző epizód, hogy Vukovich Gabriella KSH elnök 2013-ban a Magyar Statisztikai Társaság anyagi támogatását ahhoz kötötte, hogy a társaság szakmai konferenciáján az előadásra felkért korábbi elnök Mellár Tamás, aki a 2001-es népszámlálást is közmegelégedéssel irányította, nem szerepelhet a konferencia programjában. Jogállamban ez persze rendkívül illetlen viselkedés. De még a nem jogállamban is csúnya dolog. A Magyar Statisztikai Társaság (MST) etikai testülete el is marasztalta Vukovich Gabriellát. Az etikai bizottság ma is olvasható döntése szerint, írjuk fel nagy betűkkel valahova jó magasra, mert ritka bátorság ez hazánkban, az elnök „hatalmával visszaélve” etikai vétséget követett el.[4] Mellárt egyébként 2002-ben a szocialista-liberális kormány rúgta ki, jellemző ez is, a munkaügyi bíróság ítélete szerint jogellenesen.[5]

A nem csak a hatékonyságot, de a jogokat is veszélyeztető technikai hibák gyakorta nem függetlenek a rendszertől, amely érzéketlen az alkotmányos igényekre. Ha nincsenek követelmények, akkor trehányság van. Az EU adatvédelmi rendelete újrafogalmazta a technikai adatvédelem, az adatbiztonság fogalmát. A hatályos szabályozás alapján az integritás elve azt a követelményt jelenti, hogy megfelelő informatikai, technikai, szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítani kell a személyes adatok biztonságát az adatkezelés során. Védeni kell az adatokat a jogosulatlan felhasználással szemben, akárcsak a véletlen elvesztés, megsemmisülés vagy károsodás ellen. Ez a népszámlálás idején finoman szólva hiányos volt. A népszámlálást végig elkísérték a nem csak bosszúságot, hanem adatvesztésekkel, veszélyes többszöröződésekkel, a személyes adatok útjának követhetetlenségével fenyegető alkotmányos jogokat érintő sérelmekhez vezető technikai hibák, amelyek azt is mutatták, hogy maga a KSH, azaz az adatkezelő sem volt tisztában azzal, hogy adott időben, milyen személyes adatokkal rendelkezett. A rosszul működő online felület hibái nyomasztónak bizonyultak. Eleinte akadozott, azután kétszer össze is omlott. Az erre szolgáló zöld számot felhívva egy robothang erről tájékoztatta is az értetlen és mérges telefonálókat.[6] Elég árulkodó módon a menet közbeni akadozások mellett az online határidő lejárta előtt október 16-án megint csak összeomlott az informatikai rendszer.[7] Az utolsó napi leállás miatt nem, de az első napi miatt „terheléses támadás” miatt nyomozás indult. A KSH tervezett feljelentését megelőzte az ORFK, amely maga döntött a nyomozásról, amelynek eredményéről nincs, de valószínűleg nem is lesz hír. Az ilyenkor valószínű forgatókönyv, hogy maga a rosszul tervezett és felépített rendszer generálja a „terheléses támadást”, hiszen, noha éppen ez az informatikai feladat, mégsem számolnak a rendszer terhelésének reális mértékével. Vukovich Gabriella KSH elnök előadásában ez így szól: „Minden országban vannak az első egy-két napon problémák, minden ország statisztikai hivatalának meg kell küzdenie ezzel a problémával, hogy voltaképpen nehezen kiszámítható terhelésre hogyan tudja optimalizálni a lehetőségeket. Ezzel együtt a szombati probléma után már nem kell ilyennel szembenézni és a továbbiakban felhőtlenül fog működni a rendszer.[8]” – Rossz jóslat. Nem így történt. Az online kitöltés időszakában ugyanis 3,2 millió címről 7 millió személyi kérdőívet küldtek be az állampolgárok, amelyek feltehetően éppen a nyitva álló időszak elején és végén – erre, noha oly logikus, nem számítottak – generálhatta a legtömegesebb online kapcsolatot, éppen akkor, amikor nem csak akadozott, de meg is adta magát a KSH rendszere.

A kitöltött és beküldött kérdőívek a KSH erre a célra létrehozott szerverére kerültek, ahol az adatokat titkosítják és fokozottan védett környezetben tárolják. Elvben. Valójában kérdezőbiztosok arra panaszkodtak, hogy a szerverre az adatokat gyakran nem tudták feltölteni, ami önmagában is komoly adatvédelmi incidens, mert az állampolgárok különleges adatait ezen adatok integritása biztosítására nem a kérdezőbiztosok táblagépein kell tárolni.  Ezen túl is, elmondták a tapasztalataikról beszámoló kérdezőbiztosok, noha ez alig hihető “a tabletekből, amiket használtunk, sokat vissza kellett adni, mert nem volt rajtuk net”.[9] Kovács Marcell, a KSH főosztályvezetője ugyanakkor szigorúan figyelmeztetett: „A statisztikai törvény szerint, aki a kötelező statisztikai adatgyűjtési kötelezettségét nem teljesíti, közigazgatási bírsággal sújtható, amelynek mértéke 200 ezer forintig is terjedhet”[10].

A közösségi oldalakon több állampolgár, akik korábban online már kitöltötték a népszámlálási kérdőíveket, arra panaszkodnak, hogy a népszámláláson részvétel elmulasztása miatt üzenetekben pénzbírsággal fenyegetik őket.

Tegyük hozzá, a KSH és a hozzá hasonlóan független, sőt bármely hatalom iránt, ha lehet, még készségesebb Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) szorosan együttműködött az adatkezelés kialakításában.[11] Lássuk ennek további (vég)eredményeit!

Tartalmi bajok

Noha a technikai hiányosságok maguk is komolyan veszélyeztetik a szabadságot, a legsúlyosabb problémák, természetesen mégiscsak tartalmiak. Az egész, ahogy van, a magánéleti jogok minden eleme alapján sérelmes. Noha a legintimebb kérdésekre kíváncsi a KSH (korábbi külföldi tartózkodások, állampolgárságok, nyelvtudás, nemzetiséghez tartozás, anyanyelv, családi, baráti közösségben használt nyelv, vallás, a családban betöltött szerep, egészségi állapot, testi, szellemi fogyatékosság) miután személyes kódot senki nem kap, már a kitöltéskor sérül a magánélethez, például az egyedülléthez fűződő jogunk.

Arany János korában sem lett volna ez az eljárás jogszerű, de legalább életszerűbb lett volna.  Mindenesetre ma nem Arany János 1851-ben írt Családi kör c. versének világában élünk, mely szerint: „Nem késik azonban a jó háziasszony,/ Illő, hogy urának ennivalót hozzon,/ Kiteszi középre a nagy asztalszéket,/ Arra tálalja fel az egyszerü étket./ Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,/ De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”/ Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -/ Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.” Szóval nemhogy nem egy lakóhelyiségből állnak a lakások, de a népszámlálási kérdőívhez sem ehhez hasonlóan gyülekezének össze az édes háziak. Hanem az irkálja meg a kérdőívet, akár magányában is, akinek a legtöbb ideje van. Ezzel összefüggésben a népszámlálás leírása rögtön valótlansággal indít: „Minden háztartásban ki kell tölteni egy lakáskérdőívet és annyi személyi kérdőívet, ahányan a lakásban laknak.”[12] Nem egészen így van. A KSH elnöke már maga sem az együtt lakó személyek külön kérdőívéről beszél:

Kérdés: „Ha megérkezik a kód, megtehető, hogy a családfő megnyitja az internetes oldalt, az online kérdőívet, s az egész család nevében kitölti?  Válasz: Természetesen, ez a legegyszerűbb, rögtön az elején beírjuk a lakáskérdőíven, hogy hányan lakunk abban a lakásban, onnantól kezdve, mikor befejeztük a lakáskérdőívet, személyi kérdőívet ajánl fel, azt kitöltjük az egyik személyről, akkor kapunk egy másik személyi kérdőívet, ez automatikusan generálódik, automatikusan jön fel a képernyőre, és akkor annyi személyi kérdőív jön fel a képernyőre sorban, ahány személyt beírtunk, hogy ott lakik.”[13]

A 2001-es még jogállami népszámlálás idején a lakásra és az ott élő személyekre vonatkozó kérdések, mivel a személyiségi jogok csak a válaszadó egyének integritása biztosításával lehetséges, ténylegesen el volt választva. A mostaninál viszont valójában az elektronikus lakás- és személyi kérdőíven található kérdések, ha szabad egy hasonlattal élnünk, elválaszthatatlanul egymáshoz vannak hegesztve. Nem is kap a népszámlálásban résztvevő minden érintett személyes, adatfelvételre jogosító kódot, hanem lakásingatlanonként osztottak ki egyet. A magyarral párhuzamosan folyó romániai népszámlálás kérdőíve kéri a kitöltő személyi számát, ami ugyan a magyar esetében is meglévő azonosítás adatvédelmileg kockázatos további garanciája, viszont némi biztosíték arra, hogy a személyes válaszokat ne más adja meg[14]. Ennek magánéleti következményeit aligha gondolták végig. Ha valaki elkezdte kitölteni a lakáskérdőívet, szabály szerint beírva az ottlakókat, köztük a tulajdonossal együtt lakó bérlőt/albérlőt, addig nem szabadult meg tőle, amíg a lakásban életvitelszerűen élő összes személyről, ideértve az ott élők személyes intimitásához tartozó részeket, még ha az érintett nincs is jelen, nem is tud az egészről, nem tölti ki (a kitöltési tanácsok elmondják, hogyha a lakásban kizárólag bérlők élnek, akkor ők töltsék kis a kérdőíveket, de az egy lakásban lakó idegenek esetéről pl. tulajdonos-bérlő-albérlő, mélyen hallgat).

Tehát a 21. század nem a családi kör világa, A népszámlálási kérdőívet kitöltő nagypapa/nagymama, ha akar se mond igazat, ő esetleg katolikus, de fia, unokája a nagyszülővel nem egyeztetett módon vallástalan, valamelyik karizmatikus felekezet híve, evangélikus, buddhista, agnosztikus, esetleg valamely ágon lévő nőági felmenőit követve vagy betérés következtében vallásos zsidó. Bármi lehet. Viccesnek hangzik talán, de lehet halálosan komoly.

A német/szlovák/örmény stb. felmenőkkel (is) rendelkező családokban, legyenek édes testvérek és éljenek egy fedél alatt. egyesek nemzetiségi öntudattal rendelkeznek, mások erős nemzeti érzésű magyarok. Az identitásról beszéd amúgy illékony és szituatív jelenség. Önérzetes és hovatartozásukra büszke roma ismerőseinket meg kellett nyugtatnunk, hogy nem jogi, de nem is erkölcsi vétség, ha a nemzetiségi önkormányzati választáson önmagát romaként azonosító, a névjegyzékbe bejelentkező polgár, a népszámláláson viszont már nem kíván válaszolni a nemzetiségét firtató kérdésre. A magánéleti sérelmeken túl is, pontatlan így személytelenül átabotában, nem érintettet kérdezni.

Az eddigi népszámlálási adatok alapján amúgy is az látszik, hogy a totálissá váló államban az állampolgári közösségek nem díjazzák a trón és az oltár szövetségét: 2001-ben még római katolikusként azonosította magát a válaszadók 52 százaléka, 2011-re ez 37 százalékra(!) csökkent, a reformátusok száma 16-ról 11 százalékra, az evangélikusok pedig 3-ról 2,2-re. Felekezethez nem tartozó volt 2001-ben tíz, 2011-ben pedig 27 százalék. Az akkor még hangsúlyozottan autonóm Hit Gyülekezete 2001-ben nyilatkozatban kifogásolta a vallást, felekezeti hovatartozást firtató kérdést, és felszólította híveit, hogy tagadják meg a válaszadást: "A népszámlálás valamely állami döntés előkészítésére szolgál, ezért megkérdőjelezhető, hogy milyen döntéshez van szükség erre az adatra" – állították, hozzátéve, hogy „A Nemzetbiztonsági Hivatal tavalyi évkönyve kockázatként tüntette fel a növekvő új vallási mozgalmakat. Ezek után ki tudja, kit milyen retorzió érhet magánemberként is" [15] Kutatói várakozások szerint a statisztikai vallásosság mutatóiban a 2022-es adatok annyiban trendfordítóak lehetnek, hogy a válaszadók többsége, várhatóan először, nem sorolja magát valamely felekezet tagjának.[16]

A személyesség hiánya nem csupán a jogok biztosítását, de a nemzetiségi adatok hitelességét csoport szinten is befolyásolhatja. Olykor még a hasonló morális alapon állók is, például a közhatalommal együttműködés kérdésében, egymással ellentétes következtetésre jutnak. Az egymást kizáró nemzetpolitikai állásfoglalások – ez egzisztenciális probléma – egyaránt lehetnek hitelesek, habár eltérőek, ám morálisan külön-külön megalapozottak. A Setét Jenő által vezetett Idetartozunk Egyesület megalakulása történetileg a 2011-es Népszámlálás kapcsán folytatott (Sokszínű Magyarország elnevezésű) társadalmi kampányhoz köthető. A népszámlálás mint politikai vállalás volt jelen a romák életében. 2001-ben alig több, mint 196 000 fő mondta magáról, hogy valamely hazai cigány, roma csoport tagja, 2011-ben sikerült több, mint ezer roma honfitársunkat felhelyezni az ország demográfiai térképére.” Az Idetartozunk Egyesület népszámlálásra kihegyezett a cigányság megvallására biztató identitás kampányát a liberális OSI finanszírozta.[17]

A Magyarországi Roma Parlament ezzel szemben a mostani népszámlálás ügyében olyan állásfoglalást adott ki, amelyben, ugyancsak megfontolandó érvekkel, a nemzetiségre vonatkozó népszámlálási kérdés válasz nélkül hagyására szólított fel: „Abból indultunk ki, hogy nem bízhatunk meg egy olyan pártállamban, amelyik antidemokratikus módon jutott hatalomhoz, amelyik leépítette az összes jogállami intézményt és amelynek politikája etnicista. Amelyik államban nem bízunk meg (mert például, eddig minden információt az önkényuralma kiépítésére használt), annak nem adunk ki magunkról olyan információt, amivel visszaélhet. Mellesleg a magyar adatvédelmi jogszabályok a nemzetközi emberi jogi kötelezettségek miatt lehetőséget nyújtanak arra, hogy az érzékeny adatainkat ne adjuk ki! Ezért is bíztattuk arra a romákat, hogy 2022-ben ne nyilatkozzanak a nemzetiségi és a vallási hovatartozásukról. ”[18] Horváth Aladár Setét Jenő halála után így fogalmazott: „Meggyőződésem, hogy ha Setét Jenő élne, most nem állt volna bele egy cigány adatgyűjtő kampányba, mert ő nem lenne képes elfedni: a 12 éve regnáló kormány a politikai hatalmának bebetonozására használta a személyes adatokat, ahogy a romákat is: mi vagyunk a legolcsóbb szavazat, amely nélkül nincs kétharmad. Cserébe szétvertek mindent, ami öntudatot sugárzó, jogállamiságot akaró intézményünk volt…”[19]

Következmények

Nagy valószínűséggel ez a szétpancserkedett népszámlálás lesz az utolsó abban a sorban, amelynek adatközlői elvben az önmagukról nyilatkozó állampolgárok. Ezután a népszámlálások már a közigazgatási szervek egymással kommunikáló egységeitől begyűjtött adatok átvételével zajlanak.

Ez a jogelvek szerint egyfelől megnyugtató, másrészt viszont nyugtalanító is. A statisztikai hivatal az adatáramlás tekintetében funkciója szerint egyirányú utca, minden egyedi, adott esetben személyes adatot befogad, de semmit nem ad ki. Az autokrata rendszer egyik működési elve viszont úgy szól, hogy minden adat az övé. El is viheti, el is lophatja a szárnyaló Pegasussal, vagy – legyen ósdi vagy modern – bármilyen eszközzel, ideértve személyes adatainkat, azaz személyiségünk darabjait. Ahol működnek a demokratikus ellenőrző intézmények, ott elviselhető, hogy az állam egymással nem összekötött adatbázisaiból, a statisztikai szolgálatokat érdeklő adatok beszerezhetők, de ahol személyes adatainkat, integritásunkat az arra hivatott intézmények nem óvják, ott fennáll a veszély, hogy a különböző állami hivatalok adatbázisában megbúvó adatok, addig amíg személyes jellegüktől nem fosztják meg ezeket és rendezik aggregátumokba, nem csak a statisztikai hivatal szerverein találkozhatnak. Féltenünk kell pl. a vallási meggyőződésünkre, nemzeti és etnikai hovatartozásunkról szóló információkat, amelyeknek, egészen kivételes eseteket leszámítva, egyáltalán nincs helyük az állami nyilvántartásokban.

Tegyük ehhez hozzá, keserűen, egészségügyi adataink, mára, a statisztikától függetlenül, amúgy is védtelenek.[20]

***

A NER, akárcsak autokrata elődei, minden – de mindenekelőtt a személyes – autonómiától irtózik, azt kifejezetten gyűlöli.  Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, manapság, noha határainkon megint fegyverek dörögnek, nincs napirenden a jogellenes népszámlálás miatt az Úr által Dávid alattvalóira alábocsátott döghalál, nem használják a népszámlálással szerzett tudást előkelők és közrendűek megkülönböztetésére, népírtásra, elmebetegek, homoszexuálisok megölésére, japán származékok összegyűjtésére, német nemzetiségű magyarok házuktól, jószáguktól, hazájuktól megfosztására. Ami viszont közvetlenül fenyeget, és ez is éppen elég, az az a csapda, amiről a német alkotmánybíróság híres határozata és ennek nyomán a magyar Alkotmánybíróság is szól, hogy, ha nem találunk utat a nyilvántartások labirintusában, ha nem tudhatjuk, odafent mi mindent tudnak rólunk, az az információs önrendelkezésünk, személyiségünk feladásának útja.

Ezt sokan érzik elviselhetetlennek. Félmillióan, köztük szabadelvűek, ilyen vagy olyan kisebbséghez tartozók már itthagyták ezt az édes-mostoha hazát. Orbán idei tusványosi fajkeveredős beszéde és a Roma Parlament népszámlálási bojkottfelhívása aligha független egymástól, amint az sem, hogy ők már a haza elhagyásáról is szólnak: „Ha Magyarország nem viselkedik hazaként, legyen Európa az otthonunk![21]” És József Attilát szó- és értelem szerint felidézve, megkérdezhetjük: „fő-e uj méreg, mely közénk hatol”, mert nem sejthetjük, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogunk sérti meg.