A Központi Nyomozó Főügyészség Pegasus meséje: Elcsendesült fekete országban fekete ló (álláspont)

„Fekete országot álmodtam én, / ahol minden fekete volt,/ minden fekete, de nem csak kívül:/ csontig, velőig fekete” (Babits Mihály)

Ha valaki elfelejtette volna, 2021 júliusában egy sor tekintélyes világlap, továbbá a fontos tényfeltáró újságírói hálózat, meg még az Amnesty International hozta nyilvánosságra, hogy a Pegasus kiberfegyverrel néhány állami titkosszolgálat több mint 50.000 személy, köztük háromszáz magyar polgár adataihoz jutott hozzá.

Pintér Sándor még a Pegasus ügy kipattanása előtt öt évvel, belügyminiszterként így beszélt: „Magyarországon egyetlen ember sincs, akit törvényes körülmények között ne lehetne megfigyelni, lehallgatni”[1]. E mondat újabb párja Pintér válasza a Pegasus-ügyről kérdező újságírónak. Eszerint pedig ő maga államtitkot sértene, az újságírót pedig „mint felbújtót, felelősségre kellene vonni, mert engem egy államtitok megsértésére próbál rávenni.”[2].  Ez a kérdezés jogát gyakorló újságírót büntetőeljárással fenyegető és félelemkeltő diktatúra hangja, a sajtószabadság nyílt tagadása volt.

Azt, hogy a Pegasus ügyben kivétel nélkül minden delegált lehallgatás miniszteri/államtitkári jóváhagyása a hatályos a nemzetközi jog szerint és irányadó magyar szabályok szerint is jogsértő volt, miféle bűncselekmények gyanúját veti fel és hogy az alapjogi korlátozásoknak független felülvizsgálata nem történt meg, korábban részletesen elemeztük.[3]

Pintér mindazonáltal óvatos duhaj, nagy túlélő, hosszú élete során sokat megélt, okosodott, politikai tapasztalatokat szerzett jogállami időkben is. Annyit biztosan megtanult, hogy nem eszik olyan forrón a kását, bokacsattogtatva átveszi ugyan az elvetemült utasításokat, de óvatos is, kerülgeti az aknákat, mindig gondol önmaga, családja jövőjére is. Nem oly régen megbuktatta például a végrehajtói kar sokszorosan bűnismétlő elnökét, Dr. habil. Schadl György PhD-t.

2021 novemberében viszont, erről hangfelvétel is nyilvánosságra került[4] , Kövér László örökös magyar házelnök az Alkotmányvédelmi Hivatalban a szolgálatok vezetői és az illetékes miniszter előtt így szónokolt. „A magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz, és ilyenért dolgozik … a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik”. Azaz érthettek a szóból a titkos egybegyűltek, az öntudatos nemzetben gondolkodó titkosszolgálatoknak az ugyancsak öntudatos nemzetben gondolkodó Orbán rendszert kell védenie az önmarcangoló belső ellenségtől.

Nemrégiben lett ennek foganatja: 2022-ben szép új kormányunkban már nem a belügy-, hanem az ugyancsak öntudatos nemzetben gondolkodó és propagandáért és a választási győzelemért felelős miniszter – suba a subához, guba a gubához – felügyeli a polgári titkosszolgálatokat.

A Központi Nyomozó Főügyészség pedig alig pár napja, 2022. június 15-én rövid és a lényeget tekintve semmiről nem szóló, hallgatag közleményt[5] adott ki arról, hogy Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának bűntette miatt elrendelt nyomozást megszüntető határozatát felülvizsgálta, és természetesen azt állapította meg, hogy a Pegasus ügyben jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása nem történt. A közlemény egyik kvázi érdemi megállapítása, hogy az ügyészség nem tartotta vizsgálandónak azt, hogy a titkos megfigyeléseket végzők jogsértően használják-e a Pegasus szoftvert: „…a regionális nyomozó ügyészség nyomozása során nem azt vizsgálta, hogy milyen szoftvert alkalmaztak a hatóságok...”. Ez magában rossz vicc, hiszen enélkül nem lehetne dönteni. A Központi Nyomozó Főügyészség közleményének még egy árulkodó megállapítása érdemes a figyelmünkre, amelyben azt állítják(!), hogy a megfigyelteknek a titkos megfigyelés nem okozott hátrányt.

A Központi Nyomozó Főügyészség szíves figyelmébe szeretnénk ajánlani az Európai Emberi Jogi Egyezmény 8. cikkének szövegét: „Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.”

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának sokszor kifejtett és megerősített álláspontja szerint minden titkos állami megfigyelés joghátrányt okoz! Már a korai, ugyancsak telefonlehallgatási ügyekben, így a Klass[6] és a Malone[7] esetekben is, a bíróság azt állapította meg, hogy a jogállamban a súlyos magánéleti sérelmet okozó titkos megfigyelés csak szigorú alkotmányos feltételekkel fogadható el. A bíróság arra jutott, hogy a panaszosok mindegyike esetében megállapítható, hogy a megfigyelés komoly állami beavatkozás magánéletükbe. Az sem volt ettől kezdve vitás, hogy a telefonlehallgatás a magánélet súlyos háborítása, ezért alaposan vizsgálni kellett azt, hogy a 8.§ bekezdése alapján a beavatkozás jogos-e. A bíróság szerint minden korlátozó rendelkezést, mivel alapjogot korlátoz, indokolt szűkítően értelmezni. A bíróság úgy látja, hogy az állampolgárok titkos és tömeges megfigyelése alapvetően a rendőrállamokra jellemző[8] és az egyezmény szerint ez csak akkor indokolt, ha a demokratikus intézmények védelméhez feltétlenül indokolt, de akkor is csak a szükséges mértékig arányosan élhetnek ezzel az eszközzel a független ellenőrök által felügyelt hatóságok. A demokratikus társadalmakat olykor a kémkedés és a terrorizmus fenyegetik, ezért a „felforgató elemeket” alkotmányos korlátok között jogosan figyeli az állam. Ám e tevékenység bírói és egyéb független ellenőrzése nem csak kívánatos, de szükséges is.

Hatályos nemzetbiztonsági törvényünk még ma is előírja – a papír oly türelmes – a nemzetbiztonsági szolgálatok „a többpárti rendszeren alapuló képviseleti demokráciának” védelmét látják el.

Ha tehát beleolvastak volna a strasbourgi bírák bármelyik tárgyban hozott döntésébe[9], akkor a Központi Nyomozó Főügyészség nem állítaná ki magáról azt a bizonyítványt, hogy halvány segédfogalma sincs a titkos megfigyeléssel kapcsolatos személyiségi jogsérelem természetéről. Vártunk pár napot, és látjuk, ami mai viszonyainkra jellemző, hogy az ügyészség vitát lezáró döntésének sajtóvisszhangja, nem beszélve a szinte teljes politikai csendről, eddig igencsak bágyadt volt. Nincs itt semmi néznivaló, haladjunk, mondja a politikai osztály fősodra, köztük ellenzéki politikusok is! Beszélnének, gondoljuk, inkább arról, ki jószívűbb, hát az, aki olcsóbban adná a gyümölcsöt, húst, sőt még Orbánnál is olcsóbban a gázt, benzint, gázolajat!

Éljen a balatoni nyár! – teszik hozzá. Hogy a fekete áprilisban ott aránylag jó eredményt elérő ellenzék a magyarországi városok között kifejezetten nyugatosnak, polgárosodottnak számító Keszthelyen az időközin még polgármesterjelöltet sem képes állítani, az nem a gyászmunka, hanem az alkalmatlanság fokmérője. Erre, a legújabb magyarországi változásokra célozva, a Balatonpart nagy költőjének szavaira utalva mondhatjuk, hogy: Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,/ Vigyázó szemetek Keszthelyre vessétek!

Ha az ellenzék az áprilisi tanulságot ily módon levonva, a továbbiakban már nem óhajt beszélni szabadságról és elnyomásról, akkor innentől, számára szédítő a perspektíva. Akár még Orbán szabadságkorlátozó politikájában a trottyos nadrág szerepét is betöltheti.