ekint embléma

Mikor szűnik meg a magyar polgárok jogellenes megfigyelése?

álláspont 2016-09-06 | Eötvös Károly Intézet Fb Sharing

Az EKINT a belügyminisztertől és az igazságügyminisztertől kér tájékoztatást arról, hogyan tervezik a titkos megfigyelések miatti jogsértő helyzetet.

Az Eötvös Károly Intézet Pintér Sándor belügyminisztertől és Trócsányi László igazságügyminisztertől levélben kér tájékoztatást arról, milyen módon tervezik a titkos megfigyelések miatti jogsértő helyzet megszüntetését és így a jogállami minimum biztosítását.

TEK katonák a Parlament előtt

Mint köztudott, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága az Eötvös Károly Intézet korábbi igazgatója, Szabó Máté, és az intézet egykori munkatársa, Vissy Beatrix által indított Szabó and Vissy v. Hungary ügyben 2016. január 12-én kihirdetett ítéletében megállapította, hogy a miniszteri engedély alapján végzett titkos megfigyelés magyarországi szabályozása sérti az európai minimum-követelményeket.

A jogsértést megállapító ítélet 2016. június 7-én jogerős lett, ekkor ugyanis a Bíróság Nagykamarája elutasította a Magyar Kormánynak a döntés felülvizsgálatára vonatkozó kérelmét. A magyar kormány eddig még nem gondoskodott a jogsértő helyzet megszüntetéséről, nem igazította a magyar jogot az európai követelményekhez.

Az Eötvös Károly Intézet ezért Pintér Sándor belügyminisztertől és Trócsányi László igazságügyminisztertől levélben kér tájékoztatást arról, milyen módon tervezik a jogsértő helyzet megszüntetését és így a jogállami minimum biztosítását.

A leveleket az alábbi linkeken olvashatja:

Levél Pintér Sándor belügyminiszter részére

Levél Trócsányi László igazságügyminiszter részére


Kép (via)

Legolvasottabb bejegyzések