Az Eötvös Károly Intézet két korábbi munkatársa egy mindannyiunkat érintő ügyben fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához. Az indítványozók azért kérték a strasbourgi bíróság segítségét, mert a TEK pusztán miniszteri engedély alapján, bírói jóváhagyás nélkül folytathatott titkosszolgálati megfigyeléseket, beleütve az orrát bármely állampolgár legbelsőbb magánügyeibe. 2016. január 12-ei ítéletében a Bíróság megállapította, hogy a titkos megfigyelés engedélyezését pártatlan eljárásban, független döntéshozónak kell elvégeznie – tehát nem lehet eltekinteni a lehallgatások független bírói kontrolljától. A hatályos szabályozásról a Bíróság megállapította, hogy az európai polgárok magánélethez való jogát sérti. Mi mindannyian európai polgárok vagyunk.
Lázár János a napokban olyan „titkosszolgálati jelentésekről” beszélt, amelyek bizonyítják, hogy magyarországi civil szervezetek a haza kinevezett ellensége, Soros György irányításával működnek.
Tudósítások szerint Pintér Sándor miniszter pedig „a civilek megfigyeléséről annyit árult el, hogy Magyarországon a törvény egyértelműen fogalmaz: nincs olyan ember, akit törvényes körülmények között ne lehetne lehallgatni. Hangsúlyozta, hogy ezek a törvények nagyon alaposak és demokratikusak. Az utóbbi időszak lehallgatási ügyeit nem cáfolta, csak annyit mondott, nem tud arról, hogy bármikor törvényt sértettek volna.”
Az intézet a sérelmes jogi helyzet megszüntetése, e törvények megváltoztatása érdekében levélben fordult azokhoz a közjogi méltóságokhoz, akik alkotmányos funkciójukból fakadóan felelősek a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítéséért. A cselekvésre felhívó levelek ugyanazon kifogással pattantak vissza minden fórumról: a strasbourgi Bíróság ítélete nem volt végleges, mivel a magyar állam az ügyet a Nagykamara elé vitte.
A Nagykamara 2016. június 7-én a magyar állam kérelmét elutasította. A jogsértést megállapító ítélet véglegessé vált, elhárult tehát minden akadálya annak, hogy a kormány gondoskodjon a jogsértő helyzet megszüntetéséről. Az EKINT ezért újból megkeresi az illetékes minisztert és az ombudsmant – várjuk válaszukat.
Az eljárásban az Eötvös Károly Intézet korábbi munkatársait Vissy Beatrixet és Szabó Máté Dánielt a Majtényi László Ügyvédi Iroda képviselte.
A teljes közlemény letölthető ezen a linken.