A terrorelhárítás és a szabadság - Az Eötvös Károly Intézet nem hagyja

Ezért tavaly nyáron alkotmányjogi panaszt nyújtottunk be a testülethez, sérelmezve, hogy életünk legérzékenyebb, legintimebb részének kifürkészése nem az alapjogok érvényesülését végső soron kikényszeríteni hivatott független és pártatlan bíróság, hanem pusztán a Kormány érdekeit kiszolgáló igazságügyet felügyelő miniszter döntésén múlik.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt, bennünket érintettnek találva, érdemi vizsgálatra befogadta (ami egyébként fontos szakaszgyőzelem a jogvédelem szempontjából), végül azonban megalapozatlanságra hivatkozva indítványunkat elutasította.

Meggyőződésünk, hogy az Alkotmánybíróság helytelen érveken alapuló, hibás döntést hozott.

Az alkotmánybírák többsége nem lát ugyanis kivetnivalót abban, hogy pártpolitikai szereplő döntésén múljon, hogy egy kormány alá rendelt szerv mikor és milyen indokból hatolhasson be titokban a polgárok hálószobáiba és hallgathassa le telefonjaikat. A határozatba foglaltak szerint ugyanis a nemzetbiztonsági kockázatok kivédése politikai döntéseket igényel, s mint ilyen a végrehajtó hatalom hatáskörébe tartozik; ebből pedig okszerűen következik az Alkotmánybíróság szerint, hogy a nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtés során az igazságügyért felelős miniszter járjon el engedélyezőként. A megfigyeltek alapvető jogainak garanciáját az Alkotmánybíróság ebben az esetben két, az Országgyűléshez kötődő intézmény működésében, nevezetesen az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának és az Alapvető Jogok Biztosának vizsgálati és intézkedési jogosítványaiban látja: a testület szerint ezek a szervek hatékony ellenőrzést gyakorolnak a TEK titkos információgyűjtéssel összefüggő tevékenységének engedélyezése felett. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor - és ez a semminél éppen egy kicsivel több - előírta, hogy a miniszter a titkos információgyűjtés engedélyezéséről hozott, ugyancsak titkos határozatát, köteles legalább indokolni.

Szerintünk az engedélyezésre jogosult miniszter jogállásánál fogva alkalmatlan a magánszféra-védelem és a titkos információszerzés mellett szóló érvek elfogulatlan és szakszerű mérlegelésére, így nem is nyújthat megfelelő védelmet az egyéneknek. Az alapjogok mibenlétét értő ember számára képtelen az a logika, hogy a nemzetbiztonsági megfigyelés „politikai természete”, politikai motiváltsága kényszerűen diktálja a nemzetbiztonsági célú lehallgatások miniszteri engedélyezését (amíg a rendőrség által bűnüldözési célból folytatott megfigyelések, helyesen, bírói engedélyhez kötöttek). Az Alkotmánybíróság ott is téved, amikor azt gondolja, hogy a jogszerű megfigyelésnek lehetnek politikai céljai. A jogszerű megfigyelés szakpolitikai szempontjai mindig olyan jogi alapokon kell hogy nyugodjanak, amelyek alkalmasak bírói felülvizsgálatra.

Feltéve, de részünkről értelemszerűen nem, csak az Alkotmánybíróság által megengedve, hogy a titkos információgyűjtés bármely formája alapulhat puszta miniszteri engedélyen, éppen az olyan célból végzett titkos megfigyelések engedélyezése maradhat a legkevésbé bírói kontroll nélkül, amelyek esetében az alapjog korlátozását politikai megfontolások is vezérlik. Az indítványozók közössége, ahogy  a jogállam többi híve – az Alkotmánybíróság e döntésével ellentétben – úgy tekint az alapjogokra mint a polgárok által jogi úton kikényszeríthető jogosultságokra, amelyek érvényesülése semmilyen esetben sem mellőzheti a független bírói jogvédelmet. A Nemzetbiztonsági Bizottság és az Alapvető Jogok Biztosa még együttesen sem képes a bíróságokkal összevethető hatékonyságú védelmet nyújtani szabadságunk és méltóságunk számára az azokat fenyegető titkos megfigyelésekkel szemben.

Mindezeket szem előtt tartva, amíg eszközkészletünk ki nem merül, továbbvisszük az ügyet.

Az emberi jogok védelmének minimumsztenderdjét kirajzoló Európai Emberi Jogi Bíróság döntéseiben hatékony külső kontrollt és a megfigyelés engedélyezésének mércét adó törvényi tényállásokat követel meg, a jelenlegi szabályozás viszont egyik garanciát sem biztosítja. Tudniillik az igazságügy-miniszter sem nem külső, sem nem hatékony kontrollnak nem minősül, a Nemzetbiztonsági Bizottság és az Alapvető Jogok Biztosa ellenőrzése pedig bár külső, de nem hatékony (pl. maga az ombudsman is csak a belügyminiszter által meghatározott rendben léphet be a TEK helyiségeibe), továbbá a TEK titkos megfigyeléseit, ellentétben a rendőrségi törvénnyel, nem kötik tényállásokhoz, ezért kérelemmel fordulunk a strasbourgi bírósághoz a magyar kormánnyal szemben az Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikkének megsértése miatt.

Kérelmünk alátámasztása és a közvélemény tájékoztatása érdekében szeretnénk felderíteni azt is, hogy azok a szervek, amelyek kezébe az Alkotmánybíróság magánszférához való jogunk érvényesülését helyezi, vagyis az igazságügyminiszter, a Nemzetbiztonsági Bizottság, illetőleg az ombudsman ezidáig gyakoroltak-e érdemi ellenőrzést a terrorelhárító szerv magánszemélyeket megfigyelő működése felett. Ennek eredményéről a közvéleményt tájékoztatni fogjuk.

Szeretnénk végül azt is elérni, hogy Magyarországon érdemi társadalmi párbeszéd induljon a titkos megfigyelések ügyében.