Az Európai Bizottság keresete amellett érvel, hogy a bírák, ügyészek és közjegyzők szolgálati viszonyának hatvankét éves korban történő kötelező megszüntetését előíró nemzeti szabályozás elfogadása életkoron alapuló eltérő bánásmódot valósít meg. Álláspontunk szerint a kérdéses ügyben az eltérő bánásmód további dimenziói is értékelést igényelnek.
1. Az eltérő bánásmódnak különös súlyt kölcsönöz az, hogy a keresettel támadott, az eltérő bánásmódot az európai jogot sértő módon megvalósító nemzeti szabályozás hatálya az igazságszolgáltatásban dolgozó hivatásrendekre terjed ki, és azok közül is csak egyesekre.
A magyar kormány által képviselt állásponttal szemben a korábbra hozott nyugdíjazás célja nem „a más szektorokban dolgozókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés megszüntetése” és a „szektorsemleges szabályozás bevezetése a nyugdíjkorhatár elérésére vonatkozó jogkövetkezmények tekintetében”. Mind a jogászi hivatásrendek, mind pedig a közvetlen közhatalom-gyakorlással összefüggő hivatások tekintetében számos olyan példát találhatunk, ahol az általános nyugdíjkorhatár elérése nem jár a hivatás kötelező elvesztésével. Például a Kúria elnöke, az Alkotmánybíróság bírái, a kormányzati szolgálati jogviszonyban álló tisztviselők, a jogi egyetemek professzorai 70. életévükig, az ügyvédek pedig bármiféle korhatár nélkül gyakorolhatják hivatásukat. Észre kell venni, hogy a kötelező nyugdíjazás előírása a bírói, ügyészi és közjegyzői hivatások tekintetében az igazságszolgáltatás megvalósításában közvetlenül közreműködő hivatásrendeket érinti. Ez a szabályozási sajátosság azonban ahelyett, hogy igazolná a bírák, ügyészek és közjegyzők életkoron alapuló, másoktól eltérő bánásmódját, éppen súlyosabbá teszi. A nemzeti szabályozás valódi, a magyar kormány által felhozott magyarázattól eltérő indokára mutat rá az, hogy az állam igazságszolgáltatási funkciójának megvalósításában közreműködő hivatások képviselői egy részének hátrányos megkülönböztetését valósítja meg: arra, hogy a megkülönböztetés célja a részben vagy teljesen független jogállásban dolgozó személyek tisztségből való eltávolítása és helyükre új személyek kinevezése. E megkülönböztetési cél pedig sem alkotmányosan, sem pedig az európai uniós szabályozás alapján nem igazolja az érintettek eltérő bánásmódját.
A közjegyzők kényszernyugdíjazása e hivatásrend rekrutációs sajátosságai miatt az egyenlő bánásmód speciális problémáját is felveti. A kényszernyugdíjazás ugyanis a kötelező kamarai tagság alapján szabályozott zárt számban működő jelenlegi közjegyzői kar mintegy egyharmadát érinti. A közjegyző a törvény szerint részrehajlástól mentesen, politikai tekintetben is függetlenül köteles feladatát ellátni. A kényszernyugdíjazott közjegyzők helyére pályázat alapján, de a rendszerint pártpolitikus miniszter személyes mérlegelésével miniszteri kinevezéssel kerülnek majd posztjukra az új közjegyzők, ez pedig a testület karakterét úgy változtathatja meg, amely felveti a politikai szempontok érvényesülését és ezen keresztül az egyenlő bánásmód sérelmét.
2. Az eredetileg csak a bírákra, majd később az ügyészekre vonatkozó kötelező nyugdíjazás kiterjesztése a közjegyzőkre nem fedi el az eltérő bánásmóddal megvalósított jogsértést, hanem éppen annak jogsértő voltára hívja fel a figyelmet.
A 2011. évi magyarországi jogalkotás egyes dátumai nem azt támasztják alá, hogy a támadott nemzeti szabályozás mögött a nyugdíjkorhatár szektorsemleges bevezetésének koncepciója állt, hanem épp ellenkezőleg: az egyes jogalkotás események egymásutánisága és az azokat kísérő közjogi-közéleti viták azt támasztják alá, hogy az ügyészekre, majd a közjegyzőkre utóbb azért terjesztették ki a szabályozást, hogy a bírák tekintetében az Európai Bizottság által kimutatott eltérő bánásmód kevésbé legyen nyilvánvaló.
A bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása és a nyugdíjazás kötelezővé tétele a magyar jogrendszerben a Magyarország Alaptörvényében jelent meg [26. cikk (2) bekezdés: „(…) A Kúria elnöke kivételével a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn.” E szabályt az Országgyűlés 2011. április 18-án fogadta el. Az alaptörvényi szabályt a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény hajtotta végre, amelyet az Országgyűlés 2011. november 28-án fogadott el. Ugyanezen a napon fogadta el az Országgyűlés azt a törvényt, amely a kötelező nyugdíjazás korhatárát az ügyészek tekintetében is leszállítja (a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény). Az Európai Bizottság alelnöke, Viviane Reding 2011. december 12-én kelt levelében fejezte ki egyet nem értését a bírák nyugdíjkorhatárát érintő új szabályozással kapcsolatban. Az Országgyűlés által 2012. december 30-án elfogadott, a Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései címet viselő jogi dokumentum már tartalmazott egy olyan rendelkezést is, amely – legalábbis a jogalkotó szándéka szerint – a közjegyzők szolgálati viszonyának lerövidítéséről szólt. [12. cikk (2) bekezdés: „Ha az Alaptörvény 25. cikk (6) bekezdése szerint törvény alapján egyes jogvitákban a Kormány tagjának egyedi közhatalmi döntésével kinevezett, nemperes eljárásban igazságszolgáltatási tevékenységet folytató személyek is eljárhatnak, az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdésének a legmagasabb életkor meghatározására vonatkozó rendelkezését 2014. január 1-től e személyek tekintetében is alkalmazni kell.”] Egy másik rendelkezés (13. cikk) pedig az ügyészek tekintetében tartalmazott a nyugdíjkorhatár betöltésével kapcsolatos szabályt. Szintén 2011. december 30-án fogadta el az Országgyűlés a közjegyzők jogállását szabályozó törvény módosítását, amely 2014-től a 70. életévig ellátható szolgálati viszony korhatárát az általános nyugdíjkorhatárra szállította le. (2011. évi CCI. törvény).
Az egyes dátumok alapján a szektorsemleges szabályozás koncepciója helyett sokkal inkább az rajzolódik ki, hogy a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos szabályozás újabb és újabb hivatásrendekre való kiterjesztése mögött a bírákat ért módosítások alapján megfogalmazott, diszkrimináció tilalmára építő kritikák megkerülésének szándéka húzódik.
3. A bírák szolgálati jogviszonyát az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor megszüntető törvényi szabályok megsemmisítéséről szóló 33/2012. (VII. 17.) AB határozat következtében a közjegyzők és az ügyészek tekintetében a hátrányos megkülönböztetés a korábbiaknál is nyilvánvalóbbá vált.
Amint az Európai Bizottság állítja és mi is bemutattuk, a bírák, ügyészek és a közjegyzők az egyenlő bánásmód tekintetében nem tekinthetők homogén csoportnak. Mindazonáltal az Alkotmánybíróság döntése következtében az eltérő bánásmóddal érintett személyi körből – legalábbis időlegesen – a bírák kikerültek, ezért az érintett személyi kör a korábbinál is szűkebb, hiszen a jelenleg hatályos jog alapján már csak az ügyészekre és a közjegyzőkre vonatkozna, ezzel pedig az európai jogot sértő eltérő bánásmód a korábbinál is nyilvánvalóbb lett, hiszen a kormány által felhozott szektorsemlegesség érve már akkor sem állna meg, ha e három hivatásrend közötti semlegességre törekedne a kormány. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy az Alkotmánybíróságnak a bírák kényszernyugdíjazását alkotmányellenesnek minősítő döntését a kormány végrehajtja. A kormány képviseletében megszólaló, az igazságügyért felelős miniszter a bírák kényszernyugdíjazását alkotmányellenesnek nyilvánító alkotmánybírósági döntést követő első nyilatkozata olyan kormányzati jogalkotási tervekről szólt, amelyek törvényhozási úton igyekeznek fenntartani a bírák egyenlő bánásmódot sértő kényszernyugdíjazását is. A kormánytöbbség által követett gyakorlatot jelzi azt is, hogy időközben, tekintet nélkül a folyamatban lévő hazai és uniós jogvitákra, a kényszernyugdíjazott bírák hivatali pozícióinak többségét, a megüresedett posztokra új bírák kinevezésével, már sietve be is töltötték.
Az eredeti levél angol nyelven innen tölthető le:
Amicus brief az Európai Bíróságnak 2012
