A Pegasus-ügy, avagy a diktatúra vízjele (álláspont)

A görög mitológia ideje után most újjáéledt Pegasus, a megvadult és rosszindulatú szárnyas ló eddig a homályban röpködött. Az ősidőben csak az arany kötőfék volt képes pányvázni, az újjászületettnek talán a nyilvánosság ereje fékezheti tombolását. Ez a mostani, megtudtuk, mobilról mobilra röppen, patájával magántitkainkat rugdossa szerteszét. Különösen veszélyes. Nemcsak a célszemély telefonbeszélgetéseihez, üzeneteihez, elektronikus levelezéshez, tartózkodási helyéhez jut hozzá, hanem minden a telefonhoz, annak adattartalmaihoz bárhogy kapcsolódó személyes és egyéb információkhoz, dokumentumokhoz, továbbá a célszeméllyel hivatalos és privát kapcsolatban álló, vagy teljesen véletlenül és esetileg kapcsolatba kerülő számos további magánszemély személyes adataihoz is. Ezek között a Pegasus igazi gazdái a telefontulajdonos barátai, üzletfelei, ismerősei számos (a vallási és politikai meggyőződéstől a szexuális viselkedésig terjedő) érzékeny adataihoz korlátozás és ellenőrzés nélkül férnek hozzá. Kiszemeltek lehetünk mindannyian, és ekkortól zombivá lett telefonunk mindezeken túl lehallgató poloskaként és kukkoló spicliként fényképeket, videókat is továbbíthat tartótisztjének. A lehallgatásnak pedig – ez a rendszer további extra szolgáltatása – nem akadálya az sem, ha a telefon tulajdonosa kommunikációja során titkosított applikációt használ.

Ezek alapján ki lehet mondani, hogy az eszköz a lehallgatott magánszféráját nagyrészt megszünteti. Ezt a kiberfegyvert, ez veszélyességét önmagában is jelzi, forgalmazója az NSO nevű cég csak az izraeli védelmi minisztérium eseti engedélyével adhatja el, de kizárólag kormányoknak és csak abban az esetben, ha azok vállalják, hogy csakis terrorellenes célra, illetve bűnüldözésre használják. Az eddigi információk szerint a Pegasust Magyarország, Azerbajdzsán, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, India, Kazahsztán, Marokkó, Mexikó, Ruanda, Szaúd-Arábia és Togo használja, ezek közül alapvetően Indiát és Mexikót tartják némi megszorítással demokratikus berendezkedésű államnak. A kémprogramnak Magyarország – nyilván nem függetlenül az európai adatvédelmi jogrend szigorától – az egyetlen európai felhasználója. Az Európai Adatvédelmi Rendelet, a GDPR hatálya alatti jogrendekben ez a kémprogram aligha lenne működtethető legálisan.

I.                    Vegyük át először a rendszerváltáskor már jól-rosszul megtanult leckét!

A demokratikus és az autoriter rezsimek között nem az a különbség, hogy a titkosszolgálati hatalmi visszaélések a diktatúrák sajátjai lennének, míg a demokráciák ettől mentesek. A demokratikus és az autoriter rendszerek titkosszolgálati működése között a döntő különbség abban áll, hogy a demokráciákban a nemzetbiztonsági szolgálatok kizárólagos küldetése, feladata a demokratikus társadalmi rend és az országlakosok biztonságának abszolút pártpolitikától mentes védelme, míg az autoriter rendszerben a titkosszolgálatok kifejezetten az uralkodó hatalmi klikk hatalmi érdekeinek szolgálatában állnak.

A szabad és demokratikus országok esetében időről időre előfordulnak és szerencsére nem ritkán nyilvánosságra is jutnak a nemegyszer tömeges jogsértéseket eredményező nemzetbiztonsági botrányok. Ez egyrészt nem független attól, hogy ezek az intézmények tevékenységük jellegéből fakadóan gyakran valóban a legalitás határán működnek, másrészt viszont az is igaz, hogy a szabadság törékeny jószág, a demokráciák pedig egytől-egyig tökéletlenek. A nyilvánosságra kerülő titkosszolgálati visszaélések nem ritkán a hatalom birtokosainak a demokráciákban is felszínre törő baljóslatú érdekeinek következményei. Eszerint a demokratikus jogvédelmi rendszer alapvető küldetése, hogy a magánéleti jogok megsértése, illetve a hatalom birtokosai csoportérdekeinek szolgálata e rendszer működése révén a visszaélések elkövetőire nézve súlyos jogi és politikai következményekkel járjon!  

E veszélyek mérséklésére kiterjedt és csak összességükben hatékony intézményrendszerek működnek, egyébként ugyancsak hullámzó sikerrel. A sokcsatornás védelem rendszerét a fenyegetés alattomos volta igazolja.

A nemzetbiztonsági szolgálatok minden demokráciában független bírói ellenőrzés alatt állnak, amelynek keretében a megfigyeléseket, a magánéleti jogok korlátozását, alapjogi mérlegelés alapján, erre a feladatra felkészült bírák hagyják jóvá, a szolgálatok kérelmeit érdemben felülvizsgálva. Ezen túl, ugyanis ez is feladat, a bíróságok a privacy-sérelmek orvoslásáért hozzájuk forduló állampolgároknak egyedi ügyekben a jogsértést elkövető nemzetbiztonsági szervekkel szemben egyéni jogvédelmet is biztosítanak.

Az ombudsmanok a titkosszolgálatok elleni panaszokat döntési kompetencia nélkül, de igen erős vizsgálati jogosultságok birtokában vizsgálják ki, e vizsgálataik során az állam titkait is megismerhetik és a vizsgálataik eredményeit a nyilvánosság elé tárják.

Garanciális elem, hogy a parlamentek folyamatosan működő nemzetbiztonsági bizottságai a mindenkori ellenzék vezetése alatt állnak! Ezeknek egyik legfontosabb feladata a nemzetbiztonsági szolgálatok rendszeres alkotmányos és jogi ellenőrzése. Folyamatosan figyelemmel kísérik a nekik rendszeresen beszámoló szolgálatok tevékenységét. A kormánypárti képviselők a bizottság munkájában esküjüknek megfelelően konstruktívan kötelesek részt venni. A nemzetbiztonsági bizottságok egyéni panaszokat is kivizsgálnak, legalább olyan széles vizsgálati jogkörrel, mint amelyekkel az ombudsmanok rendelkeznek. Hatalmi eszközeik pedig annál kiterjedtebbek.

A Pegasushoz mérhető súlyú ügyekben, illetve ahhoz kapcsolódó anomáliák, kapcsolódó kérdések feltárására a parlamentek döntési javaslatokat megfogalmazó ugyancsak széles vizsgálati jogkörökkel, ellenzéki kezdeményezésre, természetesen jelentős súlyú ellenzéki részvétellel, eseti vizsgálóbizottságokat is létrehozhatnak. Az ellenzék által kezdeményezett ilyen vizsgálóbizottságok létrehozását a parlamenti többség a parlamenti szokásjog alapján nem akadályozza meg.

Az Európai Unió államaiban a politikai hatalomtól működésükben teljesen független adatvédelmi hatóságok működnek, amelyek feladata, hogy a személyes adatok védelmét a nemzetbiztonsági szolgálatokkal szemben, esetenként komoly hatósági fegyverarzenállal is megvédjék.    

A demokratikus kormányzati rendszerben a végrehajtó hatalomtól független köztársasági elnök, erkölcsi autoritására támaszkodva a nemzet egységét, a demokrácia fundamentumait veszélyeztető ügyekben, meggyőződésétől, demokratikus elkötelezettségétől vezetve, ugyancsak jogosult megszólalni. Jól megválasztott megszólalásainak nagy a politikai súlya.

II.                  Mit látunk a mai Magyarországon?

Amint az már eddig kiderült, az alkotmányos rendet illető legdurvább, éppen ezért egy demokratikus rendszerben tűrhetetlen szabályszegés, ha a titkosszolgálatok politikai megrendelésre működnek. A megbízhatónak tűnő információk szerint, a kormány részleges tagadása ellenére, egyértelműnek látszik, hogy olyan oknyomozó újságírók, közéleti személyek, üzletemberek, független és ellenzéki politikusok kerültek a Pegasus telepítőinek célkeresztjébe, akikkel kapcsolatban az alkotmányos demokrácia, a magyar szuverenitás, a nemzetbiztonság veszélyeztetésének akárcsak megemlítése is rablómesének tűnik. Működésük miatt viszont aligha lehetnek a kormányzat politikai kedvencei. A Die Zeit értesülése szerint, amelyet az NSO volt munkatársa megerősített, cége szerződött a magyar kormánnyal. Gulyás Gergely július 20-i nyilatkozatában (ATV) a Pegasus használatáról azt mondta, hogy „Ez egy technikai kérdés.”, ami annak beismerésének látszik, hogy a Pegasust a magyar kormány tényleg megvásárolta[1].

Hamis az az állítás, amely szerint nincs itt semmi néznivaló, a titkosszolgálatok bárhol, bármit megtehetnek. Ehhez képest az igazságszolgáltatás mai magyarországi rendszerében a titkosszolgálatokkal szembeni egyéni bírói jogvédelem egyáltalán nem működik. Nem is tudunk egyéni jogsérelmekkel kapcsolatos esetekről, hogy megállapított tényállás alapján bármilyen tartalommal bírói döntések születnének. A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet próbálkozott ilyen ügyekben stratégiai pereskedéssel, teljesen eredménytelenül, de biztosan nem az ő hibájukból.

A bírói engedéllyel folytatott titkos információgyűjtés esetén sem jobb a helyzet. Hivatalos forrásokból semmit nem tudunk arról, hogy a bírói kontroll mennyire tényleges és mennyire hatékony. A korábban névtelenül kiszivárogtatott sajtóhírek szerint a kontroll ebben a részben sem hatékony. A napokban egy korábbi bírósági vezető ezt megerősítve azt nyilatkozta, hogy 13 évig tartó elnöki ciklusa alatt szinte soha nem fordult elő, hogy az eljáró bíró a titkos információkérésre vonatkozó indítványt elutasította volna, és ez ma is egészen biztosan így van. Szerinte tízből tíz esetben a bíró az előterjesztésnek helyt ad. Tehát nincs érdemi bírói kontroll (“sok mindent ő ott nem mérlegelhet és nincs módja neki mérlegelni”), az merőben formális.[2]

Az, hogy a végrehajtó hatalom részeként működő igazságügyi miniszter lehallgatásokat ugyancsak engedélyezhet, mint majd látjuk, ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével.

Továbbá, noha ez fogalma szerint közérdekű adat, azt is lehetetlen a mai Magyarországon megtudni, hogy évente a szolgálatok hány esetben kérnek állampolgárok megfigyelésére bírói/miniszteri hozzájárulást, és hogy az esetek mekkora hányadában tagadja meg a bíróság a hozzájárulást. Ennek abból a szempontból is jelentősége lehet, mert a strasbourgi esetjog említi, hogy a tömeges megfigyelés a diktatúrák sajátossága, ahol egyébként amúgy keveset adnak a jogi formalitásra, a megfigyelést részben engedély nélkül végzik, részben privatizálják. 

Az Alapvető Jogok Biztosának, ahogy eddig hasonló esetben, magától aligha jutna eszébe, hogy például a Pegasus ügyében bármi tennivalója lenne. 

Ha nincs a titkosszolgálatok jogsértéseivel szemben egyéni bírói jogvédelem, és az állampolgárok az ombudsman jogvédelmére sem számíthatnak, akkor még mindig ott van az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, amelynek ugyancsak kötelessége, megállapított jogköre, hogy ezekben az ügyekben tényállást derítsen fel, hatáskörében eljárjon. Nem nagy meglepetés az olvasónak, ha kijelentjük: Nem teszi. A nemzetbiztonsági bizottság immár hosszú ideje nem látja el alkotmányos kötelezettségeit. Noha korábban úgy tudtuk, hogy az obstrukció a parlamenti ellenzék eszköztárába tartozik, ennek oka a kormánypárti képviselők(!) a bizottság működését megbénító rendszeres obstrukciója. Rendszeresen élnek azzal az eszközzel, hogy egyszerűen nem jelennek meg a bármilyen okból számukra kínos ülésen, ezzel annak megtartását határozatképtelenség miatt meg is akadályozták. Most pedig a Pegasus-ügyben a Fidesz frakció szükségtelennek, baloldali hangulatkeltésnek(!) minősítette a Nemzetbiztonsági Bizottság esetleges összehívását: „A baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják, ezért nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása.” [3] 

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH) dedikált kötelessége az állam adatvédelmi jogsértéseivel szemben ombudsmanszerű és hatósági jogkörében is fellépni! Ezért fizetjük. A NAIH a kormányzati hatalomnak gyakorlatilag soha semmilyen az információs szabadságokat sértő intézkedését nem bírálja, a jogsértéseket nem vizsgálja ki, néha összefüggéstelenül, máskor mellébeszél, rendszerint pedig hallgat. Ezt a mellébeszélés- nemarrólbeszélés-hallgatást a NAIH a koronavírus járvány másfél éve alatt tökélyre fejlesztette[4]. Most Péterfalvi elnök éppen szabadságon van, arról tud is az újságíróval beszélni, de a távolléte miatt a 21. század kommunikációs lehetőségei dacára egyelőre, akárcsak a hivatalban lévő erre ugyancsak jogosult helyettese, sajnálatos módon nem tud vizsgálatot indítani[5]. 

A köztársasági elnök meg sem kísérli, hogy a nemzet egységét képviselje, hogy a közhatalom morális alapjait erősítse, netán védelmezze.

III.                Vannak jogaink!

Nem igaz az az, egyébként Pintér Sándor örökös rendőrminisztertől származó állítás, miszerint: „Magyarországon egyetlen ember sincs, akit törvényes körülmények között ne lehetne megfigyelni, lehallgatni.”[6] A hatályos szabályozás a nemzetközi jogot, az alkotmányos elveket, valamint az Alaptörvényt valóban sérti. Ugyanakkor nem igaz az sem, hogy a törvénysértő megfigyelésekkel szemben nincsenek jogaink!

Arról fentebb már esett szó, hogy a jogellenes megfigyelés tekintetében a jogvédelmi intézményrendszer bénult. Az, hogy bénult, ebben az esetben azt jelenti, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, az ombudsman, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és a bíróságok működésére vonatkozólag ugyan léteznek szabályok, csak a szóban forgó intézmények éppen törvénysértően működtetik a meglévő és a jogvédelmet szolgáló törvényi felhatalmazásokat és kötelezéseket. 

A nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége törvényben értelmesen szabályozott: Az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal például felderíti a Magyarország függetlenségét, politikai, gazdasági vagy más fontos érdekét sértő vagy veszélyeztető külföldi titkosszolgálati törekvéseket. Az Alkotmányvédelmi Hivatal felderíti és elhárítja Magyarország törvényes rendjének törvénytelen eszközökkel történő megváltoztatására vagy megzavarására irányuló leplezett törekvéseket. A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, amely titkos információgyűjtést nem is folytathat, figyelemmel kíséri és a rendelkezésre álló valamennyi adat felhasználásával folyamatosan elemzi Magyarország nemzetbiztonsági, bűnügyi és terrorfenyegetettségi helyzetét. Nem érdemes tovább részletezni: a szolgálatok nem léphetik át a törvény által meghatározott tevékenységi köreiket! Ezen nincs mit vitatni. Nincs a nemzetbiztonsági szolgálatoknak felhatalmazásuk, azaz joguk újságírókat, ellenzékinek minősített közéleti személyeket, üzletembereket, politikusokat megfigyelni. Ha mégis megteszik, ezért mindenekelőtt a döntéshozók felelősek, akik a hatályos törvények szerint egészen biztosan bűncselekményt követnek el.

IV.                A múlt kútja

Ha néhány esetet számba veszünk, tovább tisztul a kép. A lemondás a jogokról nem a magyar néplélek sajátja. Még a jogállami korszakban, nem sokkal az Adatvédelmi Biztos Hivatalának megalakulását követően történt, hogy a szolgálatoknak tömegesen kellett bocsánatot kérve elégtételt adniuk újságíróknak, üzletembereknek a magánéleti jogokat sértő titkosszolgálati adatgyűjtések miatt. Kőszeg Ferenc képviselő beadványa alapján az 1996. március 12-én kelt ajánlásban[7] az 1990-től végzett nemzetbiztonsági ellenőrzéseket megvizsgálva a biztos megállapította, hogy 797 esetben(!) „biztonsági ellenőrzés” címén megsértették magyar állampolgárok, köztük újságírók, politikusok üzletemberek magánéleti jogait, mégpedig azon a jogcímen, hogy állítólag „különösen fontos és bizalmas munkakörben” kívánták őket foglalkoztatni. Ráadásul 138 esetben a nemzetbiztonsági ellenőrzést csak szóban rendelték el. Az adatvédelmi biztos felszólítására az érintett nemzetbiztonsági szolgálatok a jogellenesen ellenőrzött, megfigyelt személyeket a jogellenes megfigyelésükről és a biztonsági szakvélemény tartalmáról(!) utólag tájékoztatták, számukra információs elégtételt adtak, elnézést kértek, törlési jogot biztosítottak. 

Az idők változnak. Miután a kormány képviselői a független jogvédőkről szóló titkosszolgálati adataikkal hencegtek, az Eötvös Károly Intézetben mi is keresgélni kezdtünk, és 2016 július első napjaiban gyanús, kábelárnyékolónak látszó lehallgató készüléket találtunk intézeti irodánkban.

A szerkezetet szakértővel megvizsgáltattuk, aki azt mondta, hogy nehezen beszerezhető, magas technikai színvonalat képviselő készülékről van szó, amely adattovábbításra alkalmas. Az ügyben eredménytelen büntetőeljárás folyt, a nyomozóhatóság összes nyomozati cselekménye(!) az intézet elnökének és egyik munkatársának tanúmeghallgatása volt. Fellebbezésünk folytán annyit elértünk, hogy az ügyet lezáró ügyészségi határozat nem zárta ki, hogy valaki vagy valami tényleg lehallgatott bennünket.

Az esettől függetlenül, még 2012-ben az EKINT két akkori munkatársa a lehallgatás törvényi szabályainak alkotmányellenessége miatt alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybíróságnak.

Az Alkotmánybíróság 2013-ban úgy döntött, hogy tessék továbbhaladni, nincs itt semmi látnivaló.[8] Az, hogy bírói jóváhagyás nélkül, csupán miniszteri engedély birtokában a kormányzat megfigyelheti a polgárokat, az Alkotmánybíróság szerint nem hatalmaskodás, hanem normális üzemmenet.

Az alkotmányjogi eljárás eredménytelensége után a panaszosok Strasbourgba mentek jogorvoslatért. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2016. január 12-i ítéletében megállapította[9], hogy a lehallgatás miniszteri engedélyezése az európai polgárok magánélethez való jogát sérti, ebből következően a titkos megfigyelés engedélyezéséről pártatlan eljárásban, független döntéshozónak kell döntenie, azaz nem lehet eltekinteni a lehallgatások független és hatékony bírói kontrolljától. Az ítéletbe a magyar állam nem nyugodott bele, az ügyet a Nagykamara elé vitte. A Nagykamara 2016. június 7-én a magyar állam kérelmét elutasította.

A jogerős strasbourgi ítéletet a magyar kormány a mai napig nem hajtotta végre. A döntés végrehajtása helyett pávatáncot folytat, illetve a csubakka-védelem eszközét alkalmazza. A strasbourgi döntések implementálását monitorozó Miniszteri Bizottság számára legutóbb, 2021 januárjában benyújtott akciótervében a kormány kifejtette, hogy a Szabó and Vissy v. Hungary ügyben született ítéletre tekintettel folyamatban van a jogszabályi környezet felülvizsgálata. Az említett akcióterv továbbá azt is tartalmazza, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, illetve a független adatvédelmi hatóság (a NAIH) nálunk hatékonyan ellenőrzi és ki is kényszeríti, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a magánéleti jogokat tiszteletben tartsák. A Pegasus-ügy kirobbanása óta történtek tökéletesen mutatják, hogy mindez egyszerűen szólva: hazugság.

Élhetnénk másként is.

A rendszerváltás utáni időben ezt már egyszer megpróbáltuk.