Posta a homályban

Az elmúlt években, miközben a kormányzati kommunikációban a közjóra vonatkozó puszta hivatkozások is folyamatosan gyérülnek, tanúi voltunk a nyilvánosságot biztosító jogok rendszerszintű megnyirbálásának. Ennek a folyamatnak elsődleges célpontja az információszabadság alapjoga. Az eddigi törvénymódosítások alapvetően az információs alapjog elsekélyesítésére irányultak. Olyan hívószavakra, kifejezésekre kell utalnunk például, mint a „visszaélésszerű adatigénylés” szabályozása, a jelentős számú, nagy terjedelmű adatigénylés korlátozása, továbbá hogy adott esetben már az adatok kiadása előtt fizetési kötelezettséget vállaljon a rendszerint nem vastag pénztárcájú adatigénylő a közinformációért, vagy hogyha az adatigénylő nevét nem közli, megtagadható az adatközlés... (E korlátozások dogmatikai hátterének problémáira, azok bírálatára itt persze nem térünk ki.) Azt viszont e kormányzati törekvésekkel kapcsolatban némi kárörömmel és a szabadság ügye feletti öröm érzésével le kell szögeznünk, hogy úgy látszik, a szabadságjogok korántsem olyan esendőek, mint ellenfeleik (és olykor barátaik) gondolnák. Miközben a folyamatos módosítások a nyilvánosság ügyének ugyan eddig is jelentős károkat okoztak, a jelek szerint mégsem érték el a kívánt célt: a gyanús ügyek, főleg civil szervezetek, bátor polgárok, újságírók áldozatkészségének köszönhetően, gyakorta peres eljárások eredményeképpen, mégiscsak napvilágra kerültek.

Úgy tűnik, most a nyilvánosság ellenfelei taktikát váltanak. Ha az alapjog mélységét érintő törvénymódosítások nem voltak elegendőek, immár a jog horizontális kiterjedését próbálják szűkíteni. A Németh Szilárd képviselő jegyezte T/8829-es törvényjavaslat szerint – De egyáltalán hogyan jut egyéni képviselőnek ilyesmi eszébe? Mikor járt a Postán és ott vajon mit látott a beterjesztő?  – a nem lényegtelen hányadban közpénzből és az Európai Unió pénzéből működő Magyar Posta szerződései és a cég egyéb adatai, leszámítva a tömegszerződések tartalmát, amit egyébként sem lehet eltitkolni, a jövőben nem lesznek hozzáférhetőek, ha ez a nyilvánosság a Postának „aránytalan” üzleti sérelmet okozna. A törvényjavaslat nem mondja meg, mi tekintendő aránytalannak, homályban hagyott feltétellel korlátozná a megismerhető adatok körét. Az új szabályt a folyamatban lévő adatkérésekre is alkalmazni kell. Nem untatjuk az olvasót azzal, hogy alapjogot milyen kivételesen és csak a szükségesség és arányosság feltételeinek teljesülése esetén lehet korlátozni és hogy a nem értelmezett, kontúrtalan „aránytalan” szó ehhez bizony édeskevés. Mellesleg az üzleti titok védelmét, némileg eltérő logikával a hatályos törvény is figyelembe veszi. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy a főfeladatként közfeladatot ellátó szervek piaci vállalkozási tevékenysége és az átláthatóság követelménye számos alkotmányos és közgazdasági problémát vet fel, de e törvényjavaslat benyújtása nem a megfelelő pillanat ennek bővebb kifejtést igénylő megtárgyalására.  A Magyar Posta közjogi státuszát két fontos körülmény is megmutatja: az úgynevezett proaktív információszabadság szabályozási elvét követve az Infotörvény alapján a Magyar Posta az általa kezelt közérdekű adatokat online elérhető általános, különös és egyedi közzétételi listákon teszi nyilvánossá. Ezek a ma bárki számára elérhető közérdekű illetve közérdekből nyilvános adatok rengeteg megnevezett szerződésre utalnak. A másik ugyancsak lényeges körülmény, hogy gazdálkodását a költségvetés és a közpénzek ellenőre a Számvevőszék ellenőrzi.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az információszabadság logikáját és az ebből fakadó bizonyítási kötelezettséget ugyan igyekszik a törvényjavaslat megfordítani, az alábbiak miatt nem biztos, hogy végül sikerrel jár.

Az Infotörvény 26.§ (3) bekezdése szerint „Ha törvény másként nem rendelkezik, közérdekből nyilvános adat a jogszabály vagy állami, illetőleg helyi önkormányzati szervvel kötött szerződés alapján kötelezően igénybe veendő vagy más módon ki nem elégíthető szolgáltatást nyújtó szervek… kezelésében lévő, e tevékenységükre vonatkozó, személyes adatnak nem minősülő adat.”

A törvény 31.§ (2) bekezdése szerint pedig az adat kiadásának megtagadásának jogszerűségét és a megtagadás indokait mindig az adatkezelőnek kell bizonyítania.

Az információszabadság hívei kezében továbbá erős hivatkozási pont marad a törvény 30.§ (5) bekezdése, amely szerint, ha a megtagadás dolgában az adatkezelőnek mérlegelési joga van, akkor a megtagadás jogalapját szűken kell értelmezni, azaz az adatigény teljesítése kizárólag abban az esetben tagadható meg, ha a megtagadást alátámasztó közérdek nagyobb súlyú, mint a közérdekű adat megismerését alátámasztó közérdek. Magyarul: kétség esetén a nyilvánosság joga minden esetben elsőbbséget élvez az titkolózók érdekeivel szemben.      

Arról se feledkezzünk meg, hogy az Alaptörvény ma még a polgárok alapjogaként tartalmazza az információszabadságot (VI. cikk). Az Alaptörvény 39. cikke szerint pedig „(a) közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok”.

Ha a törvény elfogadását nem sikerülne megakadályozni, sőt ha a szerintünk fennálló alkotmányellenessége ellenére később át is jutna az Alkotmánybíróság szűrőjén, még akkor sem veszett el az információszabadság. Viszont megint sok múlik az alapjogok híveinek kitartásán, a jogászi szakmán és a bírákon is.