Legalábbis egyöntetűen erre engednek következtetni az Adatvédelmi Biztos Irodájának újévi felszámolásához és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ezzel párhuzamos felállásához kapcsolódó események, nyilatkozatok. Valóban igaz volna, hogy a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog – egyedülálló módon – érinthetetlen a minden alapjog védelmével megbízott alapvető jogok biztosa számára?
Jogértelmezésünk szerint nem.
Többször hangot adtunk már annak a meggyőződésünknek, hogy az információs jogok, azon belül is elsősorban az információszabadság érvényesülésének esélyeit jelentősen lerontotta az alkotmányozó kormánypárt azzal, hogy eltörölte az e jogok védelmére szakosított parlamenti biztos intézményét, és annak helyére egy, a függetlenség valódi garanciáit nélkülöző hatóságot állított. Ezt továbbra is fenntartjuk: a két intézmény nem csereszabatos, jogállásának, eszközkészletének és nem utolsósorban szellemiségének különbözőségei folytán az NAIH eleve esélytelen az információs szabadságjogok olyan hatékony védelemére, mint amilyenre az adatvédelmi biztosi hivatal képes volt. Még ezt is meghaladó visszalépéssel kellene azonban számolnunk akkor, ha bebizonyosodna, hogy az alapvető jogok biztosa is távol tartja magát a jövőben az információs jogi jogsérelmek kivizsgálásától.
Az alapvető jogok biztosa ebbéli szándékát mutatja már az is, hogy a biztos a jövőben nem tart igényt az adatvédelemben és információszabadságban jártas szakemberekre. Amint az ismeretes, január első napjaiban Szabó Máté azzal vonta magára a közvélemény figyelmét, hogy hivatala átszervezése során megvált a tisztségétől megfosztott Jóri András szinte összes munkatársától. (Igaz, az átszervezés hírét elsősorban nem a tömeges elbocsátás ténye, hanem a hivatal jogszerűtlen és méltóságot sértő eljárása miatt kapta fel a sajtó.) Gyanúnkat erősítik az NAIH elnökének nyilatkozatai, illetve a hatóság minap elindult honlapján megjelenő az a közlemény, amelyek felhívják a figyelmet arra, hogy az önálló adatvédelmi biztos helyett az adatvédelem és az információszabadság terén a jogsértéseket a jövőben az NAIH vizsgálja, és említést sem tesznek az ombudsmani jogvédelem lehetőségéről.
A hatáskörök nem megfelelő elhatárolása összefügg az új információs jogi törvény, illetve az alapvető jogok biztosáról szóló törvény rendelkezéseinek pontatlanságával és helytelen értelmezésével is. Tény, hogy a jogalkotó az információs jogi törvényben előírta, hogy az adatvédelmi biztoshoz 2012. január 1-je előtt érkezett beadványok alapján folyamatban lévő ügyekben az NAIH jár el [2011. évi CXII. tv. 75. § (1) bek.]. Az alapvető jogok biztosáról szóló törvény pedig úgy rendelkezik, hogy a biztosnak az információs jogokkal összefüggésben észlelt visszásságot a hatósághoz kell bejelentenie [2011. évi CXI. tv. 36. §]. E szabályokat azonban nem önmagukban, hanem az Alaptörvénnyel, a törvények egyéb hatásköri rendelkezéseivel együtt, az ombudsmani és a hatósági jogvédelem jogállási és funkcionális különbségeinek szem előtt tartásával kell értelmezni.
Ami a tételes jogi rendelkezéseket illeti, az alapvető jogok biztosát az Alaptörvény általános alapjogvédelmi hatáskörrel ruházza fel, és nem tartalmaz olyan szabályt, amely az alapjogi katalógusban felsorakoztatott bármely jogot kivonná az ombudsman alapjogvédelmi tevékenysége köréből [At. 30. cikk (1)-(2) bek.]. Nem találunk ilyen rendelkezést az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvényben sem. Márpedig pusztán abból, hogy az információs jogi szabályok betartásának felügyeletét a jogalkotó egy szakhatóságra bízta, semmiképpen sem következik, hogy az ilyen ügyekben az ombudsmannak többé ne lenne keresnivalója. Érvelésünket a gyakorlat is alátámasztja: 2003-ban a jogalkotó már állított fel autonóm jogállású hatóságot egy alapjog, nevezetesen az egyenlő bánásmódhoz való jog szabályainak kikényszerítésére, ez az államigazgatási szerv az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Az általános ombudsman – helyesen – a hatósági jogvédelemtől függetlenül továbbra is vizsgált diszkriminációs ügyeket, így például a legutóbb közzétett beszámolója szerint 2010-ben három ügyben folytatott vizsgálatot kifejezetten a hátrányos megkülönböztetés tilalma és az esélyegyenlőség érvényesülése kapcsán, és számos más ügy kivizsgálása érintette ezt a jogterületet.
Az NAIH hatáskörét megalapozó ügyek olyannyira nem érinthetetlenek az ombudsman számára, hogy a hatóság eljárása eredményeként született határozatokkal, intézkedésekkel szemben a polgároknak joguk van az alapvető jogok biztosához fordulni. [2011. évi CXI. tv. 18. §] Nem kétséges, hogy a NAIH tevékenységét az ombudsman éppúgy vizsgálata alá vonhatja, mint bármely más autonóm államigazgatási szervet (pl. a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot, a Gazdasági Versenyhivatalt).
Értelmezésünknek nem mond ellent az a körülmény sem, hogy az információs jogi törvény bizonyos, az ombudsmanra jellemző vizsgálódási és intézkedési jogosítványokkal is felruházza az új adatvédelmi hatóságot, hiszen arra irányuló kifejezett tilalom hiányában a párhuzamos jogkörök gyakorlásának nincs jogi akadálya. Mindemellett könnyű belátni: attól, hogy a törvényhozó ombudsmani tartozékokat csatol egy hatósághoz, a hatóság még nem válik ombudsmanná. Funkcionális és jogállásbeli különbségeik miatt a két intézmény csak részben fedi le egymást. A hatóság rendeltetése a törvények betartatása, amihez a jog kellően erős kikényszerítő eszközöket is ad (pl. bírságolás). Az ombudsman rendeltetése az alapjogi értékrend közvetítése, az alapjogok puha eszközökkel, elsősorban személyes tekintélyével és a nyilvánosság erejével való érvényesítése. Magától értetődő, hogy egy, a végrehajtó hatalomnak kiszolgáltatott hatósághoz a társadalom soha nem kapcsolhatja hozzá a független alapjogvédő tevékenységet végző ombudsman képét. (Más kérdés, hogy ez a kép az alapvető jogok jelenlegi biztosához sem társítható, ennek azonban nem intézményi, hanem személyi okai vannak.)
Mindezek alapján megállapítható, hogy az információs jogi sérelem tárgyában az ombudsmanhoz forduló állampolgárok panaszainak továbbítása a hatósághoz csak akkor indokolt, ha a jogsérelem orvoslása hatósági fellépést igényel, ilyen jogosítványokkal ugyanis az alapvető jogok biztosa nem rendelkezik. Ugyanez a helyzet a folyamatban lévő ügyek áttételével, a helyes jogértelmezés azt diktálja, hogy az ombudsmannak az eljárások közül csakis a hatósági ügyeket kell átadni az NAIH-nak.
