Az Eötvös Károly Intézet a Nemzeti Hírközlési és informatikai tanács megbízásából készített tanulmányt a közszféra adataihoz való hozzágférés lehetőségeiről.
E munkában a különböző tudományágak és tudások személyes hátterével, ám folyamatosan egyeztetett szemlélettel arra törekedtünk, hogy többoldalú megvilágításba helyezzük tárgyunkat. Ha a tanulmány fejezeteinek szemlélete hasonló is, nem azonos.
Az alkotmányjogi megközelítés dogmája a közadatok (a közszféra által termelt alapinformációk) ingyenessége, amely ennél fogva az árra egyáltalán nincs tekintettel, és csak annyiban tekint a költségviselésre, hogy azt mindenképp az adófizetők állják, de figyelmen kívül hagyja, hogy mennyi telik az adófizetők áldozataiból, és igazságossági elvekkel igazolható-e a minden adófizető, igaz, befizetései arányában eltérő áldozatvállalása. Tekintve, hogy a munka célja a probléma-feltárás, a megközelítések különbözőségéből fakadó különbségeket főként csak a fogalomhasználat egységesítése érdekében tompítottuk. A koherenciát annyiban őriztük, hogy mind a három tanulmány a határköltség-alapú árazást, azaz a gyakorlatilag ingyenes adathozzáférést elsődlegesnek látja, de ezen belül a jogi elemzés ezt, a megvalósíthatóság korlátaira tekintet nélkül, feltétel nélküli követelménynek, míg a közgazdasági és a politikai gazdaságtani elemzések csak ideális megoldásnak tekintik, amellyel szemben, meghatározott helyzetekre egyéb változatok is érdemesek a megfontolásra.
Az első rész (Majtényi László, Szabó Máté Dániel: A közszférában kezelt adatok típusai a magyar jogrendszerben) alkotmányjogi és jogági elemzéseiben, a magyar jogrend nemegyszer ötletszerűen létrejött szabályozásának logikáját tárjuk fel. Ennek eredménye talán önmagában is meglepő: ha vannak is olyan elemei a hazai szabályozásnak, amelyek értelmesen nem helyezhetők el a közérdekű-bizalmas-nyilvános logikai építmény szerkezetében (például a közérdekből nyilvános adat fogalma), az egészében áttekintett szabálytömeg meglepő koherenciát mutat, joglogikai szempontból kifejezetten egységes, értelmes egészként leírható.
Az alkotmányjogi elemzés látszólag leíró jellegű, ám jogintézmények leírásának, ha az nem unalmas szabályismertetés, szükségképpen értelmező funkciója van. A figyelmes olvasó reményünk szerint felismeri érték-szempontjainkat. A szerzők az 1989-es jogállami forradalom mára már inkább csak pislákoló mécsesének fényében elemzik a közérdekű nyilvánosság jogi jelenségeit. Úgy tartjuk, hogy a vértelen, azaz halovány, a társadalom egészét nem mozgósító jogállami forradalom az ezotériák világában zajlott. Olyan követelések éltették, mint az, amely szerint a pártállam információs filozófiájának forradalmian radikális elvetésével tegye a közhatalmat és a közinformációkat közkinccsé. Ezt, ma bármennyire korszerűtlennek is látszik, nem adjuk fel.
A fejezet kitér a személyes adat, a közérdekű adat és a nyilvános adat értelmezésére, feltárja az egyes adatcsoportok egymáshoz fűződő logikai kapcsolatát, valamint annak következményeit, hogy a hazai szabályozásban, eltérően az uralkodó nemzetközi mintáktól, a közérdekű és személyes adatok osztálya üres logikai osztály. A jogrendszer adatokat érintő logikai viszonyainak elemzése extenzív. Kiterjed például olyan adatcsoportok elhelyezésére a nyilvános-bizalmas tengelyen, mint amilyen az üzleti titok, a meteorológiai adat, a jogászi hivatásrendi eredetű szakmai titkok vagy a lelkészi titok.
A második fejezet (Ambrus-Lakatos Loránd: A nemzeti adatvagyon gazdasági hasznosítása)azt elemzi, hogy a politikai gazdaságtan alapján miként értékeljük a nemzeti adatvagyon gazdasági felhasználásának problémáját. Míg a közgazdaságtan normatív bázisát a hatékonyság érvényesítésének követelménye jelenti, a politikai gazdaságtani elemzés azt vizsgálja, hogy a hatékonyság mellett miképpen érvényesülhetnek további politikai elvek is. Ezek között kikerülhetetlen a méltányosság követelményének biztosítása.
A nemzeti adatvagyon azon adatok összessége, amelyeket a közszféra intézményei állítanak elő. Ezek gazdasági hasznosulásának egyik módja az, ha piacon értékesítik őket. Ha eltekintünk az előállításuk költségeitől, akkor ezen a piacon az adatokat hozzáférhetővé tételük határköltségén kell eladni ahhoz, hogy a hatékonyság követelménye érvényesülhessen. Ez a megoldás számos problémát vet fel. Például: nem egyértelmű, hogy piacon adható-vehető áru-e egy közszféra termelte adathalmaz. És ha igen, akkor kérdés, hogy piaci szereplőnek tekinthetjük-e a közszféra intézményeit. Vajon erőteljes szabályozás illetve beavatkozás nélkül hatékony lehet-e az adatvagyon-piac. A fejezet felveti az olyan intézményi berendezkedés lehetőségét, amelyben a kínálati oldalt a potenciális adatfelhasználók képviseleti szerve generálja, míg a kvázi-keresleti oldalon törvényi kötelezettségnek tekintjük azt, hogy egy adott közintézmény, költségáron, a fenti képviseleti szerv rendelkezésére álljon.
A hatékonyság elvének érvényesülése nem jelenti önmagában a méltányosság követelményeinek érvényesülését. Egy gazdasági berendezkedés méltányossága abban állhat, hogy egyes gazdasági előnyök megszerzéséhez egyenlő esélyt biztosít mindenkinek, illetve eléri, hogy mindenki rendelkezzen a javak társadalmilag elfogadható minimumával. Ez a követelmény-együttes nem összeegyeztethetetlen a hatékonyság kívánalmaival.
Az adatvagyon felhasználásának problémája elsősorban nem méltányossági kérdés, megvizsgálandó azonban, hogy mennyiben járulhat hozzá az adatfelhasználás gazdasági intézményrendszere a méltányosság érvényesítéséhez.
A harmadik rész (Cseres-Gergely Zsombor és Csorba Gergely: Közgazdasági gondolatok a közszféra adataihoz való hozzáférésről) több olyan megkülönböztetést tesz, amelyek egyrészt léteznek a jogi szabályozásban (adat-metaadat), más részében inkább látensen néhány szektorális joganyagban (például a levéltári törvényben) jelennek meg („klasszikus”-„kutatási” adat). A jogi szabályozás számára is értékes lehet az a megkülönböztetés, amely szerint vannak (például statisztikai, meteorológiai, geodéziai) szervek, amelyek feladatszerűen adatot állítanak elő és vannak olyanok is, amelyek tevékenysége során mintegy mellékesen hoznak létre közérdekű adatokat (például szabálysértési hatóság).
E fejezet tézise szerint a klasszikus közérdekű adatok ingyenessége, az elektronikus információszabadság nem feltétlenül méltányos. Felveti a differenciált, de szabályozott árazás lehetőségét azzal, hogy a teljes információszabadság nagy érték, de igen költséges lehet, ezért lehetséges, hogy nem optimális. Ha bármilyen irányba eltérünk az ingyenességtől, hatékony diszkriminálni. Kétrészes árazás alkalmazásának megfontolása – a határköltség alapú árazás előnyeinek megtartása mellett biztosíthatja a finanszírozást. Felfogása szerint megkülönböztethető az elemi információszabadságtól az értéknövelt szolgáltatások nyilvánossága. A két szolgáltatástípus pontos elhatárolása, és az alapszolgáltatás minőségének definiálása igen fontos. A diszkrimináció eredményeként az állampolgárok ingyenesen a jó, az igényesebb felhasználók nem ingyenesen a kiemelkedő minőségű termékhez jutnak.
A fejezet kitér a tudományos kutatás társadalmi hasznának kodifikálásának és tudatosításának kérdésére. Olyan szabályrendszer indokoltsága mellett érvel, melyben minden adatgazda számára feladat az adatok szolgáltatása megfelelő jogvédelmi intézkedések mellett. Támogatja a nem személyes adatbázisok megfelelő körülmények közötti összekapcsolását.
Az elemzés az alábbi linkről letölthető:
Hozzáférés a közszféra adataihoz 2006
