Felhívás az olvasónak!
Egy-egy elemzésünk, állásfoglalásunk jelképes örökbefogadásával Ön is támogathatja munkánkat! Amennyiben élni kíván a lehetőséggel, az alábbi számlaszámokra utalással teheti meg:
- Forint utaláshoz: 11600006-00000000-78417407 (IBAN: HU56 1160 0006 0000 0000 7841 7407)
- Euro utaláshoz: 11600006-00000000-78416231 (IBAN: HU89 1160 0006 0000 0000 7841 6231)
- USD utaláshoz: 11600006-00000000-78416303 (IBAN: HU85 1160 0006 0000 0000 7841 6303)
Támogatás esetén kérjük, küldjön egy üzenetet az info@ekint.org email-címre, amelyben tájékoztat minket arról, hogy név szerint is feltüntethetjük-e Önt az intézet által kiadott írás örökbefogadójaként.
Megtisztelő támogatását nagyon köszönjük!
***
Február 18-án iktatták az Alkotmánybíróságon azt a Fővárosi Törvényszék
által jegyzett, egyedi normakontrollra irányuló bírói indítványt, amely szerint az SZFE-t
elpusztító jogszabályok alkotmányellenesek. Ezzel a Színmű jóvoltából akár az egész
magyar felsőoktatásra is kiterjedő új remények ébredhetnek.
A címnek választott, Esterházy Pétertől
származó, szállóigévé vált mondat átirata jellemezni kívánja néhány
jogalkalmazó dilemmáját. Ugyanis, míg például a vádlott bármikor hazudhat,
bírája soha, őt ugyanis köti az igazság és a jog. A bíró és más jogalkalmazók,
pl. az ombudsman ugyanis úgy független, hogy nem azt teszi, ami neki tetszik,
még kevésbé azt, ami számára komfortos, azt meg végképp nem, amit valaki, a
főnökség vagy akár a közvélemény éppen elvárna tőle. Döntéseiben nem a
hatalmasok kiszolgálása vezeti. A jog keretei között igazságérzete, a törvény
és elődei, kollégái korábbi döntései kötik kezét. Így van ez rendesen nemcsak a
demokráciákban, de az autoriter rendszerekben is. Csakis a nyílt diktatúrákban
hoznak ítéletet pl. a proletár jogérzék vagy valami hasonló vallási, faji,
nemzeti címkével ellátott hatalmi hazugság alapján. Gondolhatunk például a
hatalommániás Trump által kinevezett bírókra is, akik Trump őszinte
meglepetésére számos esetben bizonyították, hogy nem kinevezőjükhöz, hanem
mindenekelőtt a joghoz maradtak hűek.
Ez, mondjuk ki, nem annyira a magyar,
hanem az ideáltipikus helyzet leírása.
Mindez arról jut eszünkbe, hogy – miután
2020 októberében több mint 150 SZFE-polgár fordult az Alkotmánybírósághoz az autonómiát
leromboló alkotmányellenes SZFE-törvény megsemmisítését kérve – most a Fővárosi
Törvényszék az Alkotmánybíróság előtt szintén indítványozta a Színház- és
Filmművészeti Egyetem gyarmatosítását lehetővé tevő törvényhelyek
megsemmisítését. A fontos különbség annyi, hogy amíg az egyetemi polgárok
panaszát az Alkotmánybíróság addig tologathatja, ameddig neki tetszik, addig a
bírói indítvány ügyében viszont soron kívül, de legfeljebb 90 napon belül
döntenie kell.
A dolog különös fénybe kerülhet azáltal
is, hogy a diákok szabadságküzdelmének pátosza megindítja a szívet és az elmét
is, és ha nincs ez a küzdelem, most nincs bírói indítvány, azaz nem is tartunk
itt. Az ügy súlyát, érdekességét továbbá az adja meg, hogyha az AB eleget tesz
kötelezettségének, akkor az SZFE a sajátja mellett, kivívhatja a hatalomnak
ellenállás nélkül behódolt egyetemek szabadságát is. Az Alkotmánybíróság
döntésének ezért messzeható következményei lehetnek.
A tét most nemcsak az
SZFE modellváltásáról rendelkező 2020. évi LXXIII. törvény
alkotmányossága, hanem a Fővárosi Törvényszék tanácsa által szintén
alkotmányellenesnek talált felsőoktatási törvény 94.§ (6) bekezdése, amely szerint a magánfelsőoktatási
intézmény alapító okirata az autonómiát meghatározó törvényi szabályoktól
eltérően úgy is rendelkezhet, hogy a fenntartó fogadja el az egyetem
költségvetését, szervezeti és működési szabályzatát, intézményfejlesztési,
vagyongazdálkodási tervét, gazdálkodó szervezet alapítását, gazdálkodó
szervezetben történő részesedés szerzését, valamint a fenntartó írja ki a
rektori pályázatot is. Dönthet lényegében bármiről.
Azaz, ismételjük, ha ezt a
törvényhelyet az Alkotmánybíróság megsemmisítené, akkor nem csupán a Színmű, de
az alapítványosított összes magyar egyetem polgárai visszaszerezhetnék
kollektív önrendelkezés jogaikat.
Vegyük most át a
leckét! Az Alaptörvény X. cikkének (1) bekezdése
értelmében Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és a művészeti alkotás
szabadságát, továbbá a tanulás, valamint a tanítás szabadságát. A (2) bekezdés
szerint tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, arra
kizárólag a tudomány művelői jogosultak, a (3) bekezdés szerint a felsőoktatási
intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak. A
Felsőoktatási törvény szerint “a szenátust illetik meg a felsőoktatási intézmény
Alaptörvényben rögzített jogosultságai.” Ugyanezen törvény
75. §-a szerint a fenntartói irányítás nem sértheti a
felsőoktatási intézménynek a képzés és kutatás tudományos tárgyával és tartalmával
kapcsolatos kérdések tekintetében biztosított önállóságát.
Az indítványozó
bírói tanács azt is megállapítja, hogy az Alkotmánynak és az Alaptörvénynek a
tudomány szabadsága és az egyetemi autonómia szempontjából érintett
rendelkezései között érdemi különbségek nincsenek, ezért az AB vonatkozó
2005-ös autonómiadöntése az AB-hez forduló bíróságot és az Alkotmánybíróságot
saját doktrínája szerint is köti. Az
Alkotmánybíróság a 41/2005. (X. 27.) határozatában ugyanis a következőket
állapította meg: “[a] felsőoktatási intézményektől ily módon idegen …
testületet nem lehet felhatalmazni a felsőoktatási intézmény autonómiájával
védett, az intézményi autonómia hordozói számára biztosított önkormányzati
jogosultságok gyakorlására, mert ez az autonómia elvonását jelentené”. Továbbá "a tudományos és művészeti élet
szabadsága, a tanszabadság és a tanítás szabadsága érvényesülésének alapvető
biztosítéka a felsőoktatási intézmény autonómiája.”, és teszi még hozzá:
"(a)z intézményi autonómia alapján garantált a felsőoktatási intézmény
szervezeti önállósága és önigazgatáshoz való joga.”.
De vajon ezzel az alkotmányos,
törvényi és alkotmánybírósági precedens-háttérrel lehetséges-e olyan
alkotmánybírósági érvelés, amely szerint miután a miniszter az omnipotens
szénhidrogénszakemberekkel megerősített kuratóriumot az SZFE nyakára ültette,
ezzel az alapítvány az egyetem integráns részévé vált, és mint ilyen maga lett
az egyetemi autonómia hordozója és címzettje? Az ilyen típusú érvek útja a
fentiek szerint ugyancsak eleve elzárt. "(A)z
irányító testület helyzetét és összetételét tekintve nyilvánvalóan nem a felsőoktatási
intézmény önkormányzati szerve. A felsőoktatási intézményektől ily módon idegen
irányító testületet nem lehet felhatalmazni a felsőoktatási intézmény autonómiájával
védett, az intézményi autonómia hordozói számára biztosított önkormányzati
jogosultságokgyakorlására, mert ez az autonómia elvonását jelentené." Ez az
érvelés a bírói indítvány álláspontja szerint nyilvánvalóan irányadó az egyetem
kuratóriumára is, hiszen azt nem az egyetem, hanem a minisztérium hozta létre.
Az alkotmánybírósághoz forduló bírói tanács
rámutatott, hogy „a (kuratórium) által elfogadott Alapító Okirat és SzMSz
szerint szinte valamennyi, az Egyetem működését alapvetően befolyásoló, a
korábban az Egyetem független döntési kompetenciájába tartozó feladatkör a
fenntartó hatáskörébe került”, ami a fentiek alapján nyilvánvalóan
alkotmányellenes.
Mi, az alkotmányosság barátjaiként úgy látjuk, ezúttal
a jog által kötött pályán mozog döntése során az Alkotmánybíróság.
Másfelől tudunk példákat említeni olyan esetekre,
amikor az Alkotmánybíróság nyilvánvalóan ösmerte, de nem mondta az igazságot.
Most azonban, részben tapintatból egy másik, egészen
friss példát említenénk, amely mutatja azt a veszélyt, amely most leselkedik a
döntést hozó alkotmánybírákra, és amelytől mindenképpen szeretnénk őket
megóvni.
Jól ismert történet, hogy 2018 decemberében ellenzéki képviselők
megpróbáltak bejutni az MTVA székházába, ahonnan a biztonsági őrök kidobták
őket. Az incidensről az ún. közszolgálati televízióban – noha az érintett
képviselők szerették volna álláspontjukat elmondani – kizárólag az MTVA képviselői
tájékoztathatták a nézőket.
A kidobott ellenzéki képviselők, mi mást tehettek volna, perre mentek. A
Kúria (Kf.VI. 40.316/2020/6., február 2.) felmondta a médiajogi
igazságot, megállapította, hogy „…a médiaszolgáltatónak biztosítania kell az általa
közzétett tájékoztatással, hírrel összefüggésben az abban érintettek részéről
létező ellentétes álláspontok megismerését. Ezáltal kerülhet a közönség abba a
helyzetbe, hogy a tájékoztatás, a hír témáját képező eseménnyel, vitatott
kérdéssel kapcsolatban valamennyi releváns információhoz hozzájutva,
sokoldalúan tájékozódva véleményt alkosson.”
A Kúria nem hagyott kétséget, jól tudja, mi az érvényesítendő jogi
követelmény, ebből levonta a maga következtetését, amit a propagandamédia
működtetői bizonyára széles mosollyal fogadtak, de amely mondattal a civilizált
világ bármely egyetemének médiajogi vizsgáján – nem is említve a logika
kurzusokat – biztosan megbuktak volna:
„(A) kiegyensúlyozottság keretei között csupán az megengedhetetlen, hogy a médiaszolgáltató teljes egészében mellőzze a közönség informálását a téma szempontjából jelentős ellentétes álláspontok létezéséről. Ha a médiaszolgáltató legalább utalás szintjén bemutatja a releváns, szembenálló véleményeket, akkor a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó törvényi kötelezettségének eleget tesz.”. Az is elég, ha maga az MTVA arról tájékoztatja a nézőket, hogy az intézménybe belépni és kérdezni óhajtó képviselők eléggé gonoszak.
Jó lenne, ha az Alkotmánybíróság, amikor az SZFE ügyében a törvényszék indítványát elbírálja, nem esne bele ugyanabba a sötét verembe, amelybe a Kúria, ha nem is teljesen ártatlanul, de belesétált.
