Felhívás az olvasónak!
Egy-egy elemzésünk, állásfoglalásunk jelképes örökbefogadásával Ön is támogathatja munkánkat! Amennyiben élni kíván a lehetőséggel, az alábbi számlaszámokra utalással teheti meg:
- Forint utaláshoz: 11600006-00000000-78417407 (IBAN: HU56 1160 0006 0000 0000 7841 7407)
- Euro utaláshoz: 11600006-00000000-78416231 (IBAN: HU89 1160 0006 0000 0000 7841 6231)
- USD utaláshoz: 11600006-00000000-78416303 (IBAN: HU85 1160 0006 0000 0000 7841 6303)
Támogatás esetén kérjük, küldjön egy üzenetet az info@ekint.org email-címre, amelyben tájékoztat minket arról, hogy név szerint is feltüntethetjük-e Önt az intézet által kiadott írás örökbefogadójaként.
Megtisztelő támogatását nagyon köszönjük!
***
Legutóbbi állásfoglalásunkban arról szóltunk, hogy
a kultúra és a tudomány működési elve az autonómia. A Színház- és Filmművészeti
Egyetem átalakítása és kuratóriumának botrányos kinevezése sokadik példája a
sanda, hazug, magánosításba burkolt szabadságmegvonásnak.
A civilek autonómiája is régóta a rezsim célkeresztjében van.
Közhely, hogy a modern, XXI. századi autokráciák a nyílt erőszak és
elnyomás eszközei helyett a megfélemlítés finomabb formáit választják, mindezt
azért, hogy leplezzék a politikai rendszer valódi természetét. A választási
csalással újraválasztott fehérorosz elnököt, Alexander Lukasenkát nem
véletlenül emlegetik „Európa utolsó diktátoraként” – az új típusú autokráciák
vezetői ugyanis ódzkodnak azoktól az eszközöktől (rendőri erőszak,
bebörtönzések), amelyekkel a fehérorosz elnök dolgozik hatalma fenntartása és a
kormánykritikus hangok elnémítása érdekében. A politikai elnyomás rafináltabb
eszközei azonban következményeiket illetően alig különböznek a hagyományos
diktatúrákban alkalmazott intézkedésektől.
A modern autokráciák eszköztárába tehát sokkal inkább illik a pénzügyi
ellehetetlenítés, a hazug és torz politikai kommunikáció, amellyel a kormányzat
a saját uralmára veszélyes intézmények ellen hangolja a közvéleményt. Miközben
a fizikai erőszakot kerülik, heccsajtójuk gyakran a legbrutálisabb diktatúrák
hangján szólal meg. A civil szervezetek függetlenségét a magyar kormány az
előbbi két eszköz alkalmazásával folyamatosan támadja. Nemrég kiderült, hogy Orbánék mintegy 70
milliárd forint pénzügyi támogatásról mondtak le azért, mert a külföldi donorok
(Norvég Alap, EGT-Alap) a kormány beleszólása nélkül, szakmai pályáztatás útján
kívánták elosztani a civil szférának szánt forrásokat. A július 17. és 21. között zajló rendkívüli
EU-csúcs előtt elfogadott 25/2020. (VII. 14.) parlamenti határozat pedig azzal
a mandátummal küldte csatába a magyar miniszterelnököt, hogy többek között
akadályozza meg azt, hogy „politikai pártok és politikai tevékenységet végző,
civilnek álcázott szervezetek” uniós támogatásban részesüljenek.
A civil szervezeteket támadó és megbélyegző politikai kommunikáció tehát
magas fordulatszámon pörög. A kormány és propagandagépezete hosszú évek óta azt
sulykolja, hogy a civil szervezetek, így a magyar és
nemzetközi NGO-k egyaránt, illegitim módon, demokratikus felhatalmazás
hiányában politizálnak és kívánnak beleszólni a politikai folyamatok
alakulásába. Ez az állítás azonban súlyos fogalmi zavarról tanúskodik, amely
zavar fenntartása hasznos az autoriter hatalom számára.
A politika nem azonos a közhatalom-gyakorlással. A politika az antik görög
gondolkodásban a közösség ügyeivel való foglalkozást jelentette. A fogalom
tehát azokat a vitákat jelölte, amelyek olyan kérdéseket kívántak
megválaszolni, hogy kik alkotnak egy közösséget, milyen értékek kötik össze a
közösség tagjait, és milyen intézmények működnek a közösségi döntések
meghozatala és a közös értékek érvényesülésének biztosítása érdekében.
Kétségtelen, hogy a közhatalom birtoklása kínálja a legkomolyabb lehetőséget a
közösség ügyeinek formálására és alakítására. A közhatalom gyakorlói ugyanis az
egyénekre nézve kötelező és kikényszeríthető döntéseket hozhatnak. Így a
politikai tevékenység egyik igazolható célja lehet a hatalmi pozíciók és
fontosabb hivatalok megszerzése. De a politizálás, a közügyek megvitatása és
képviselete a hatalom nélküliek részéről nem csak lehetséges, de a demokrácia
feltétele is. Demokratikus felhatalmazásra, demokratikus legitimációra csak a
közhatalom gyakorlóinak van szükségük, a politikai vitákban való részvétel mint
véleménynyilvánítás, minden személy és civil szervezet szabadságának része.
A civil szervezetek léte és tevékenysége a jól működő demokráciákban is
nélkülözhetetlen. Az egyik legismertebb kortárs francia filozófus, Pierre
Rosanvallon szerint a civil szervezetek a politikai rendszer reflexivitását
növelik, azaz elősegítik azt, hogy a közös döntések az egyéni érdekek és
vélemények lehető legszélesebb körének mérlegelésével szülessenek meg. Mark
Warren politikai filozófus szerint a civil szervezetek sajátos
demokrácia-védelmi funkcióval, olyan mobilizációs potenciállal rendelkeznek,
amelyre alapozva az emberi és politikai jogok érvényesülését, tiszteletben
tartását, az állam átlátható működését az egyes állampolgároknál hatékonyabban
képesek kikényszeríteni. A független civil szféra erősebb aktivitása tehát több
demokráciát eredményez. Az állampolgárok politikai passzivitása az autokráciák
fennmaradását szolgálja, ezért az ilyen rezsimek mindent megtesznek, hogy a
politikai közösséget megfosszák a véleménynyilvánítástól és cselekvéstől a
lényeges közügyekben. Ezért hoznak létre és tartanak fenn kormánypárti
szervezeteket, amelyek az uralkodó ideológiát szajkózzák és mindenkor
bevethetők a hatalom érdekében. Ugyanezért rendeznek operett-konzultációkat. Az
autokráciák ebben a tekintetben is unalmasan egyformák. Semmilyen szinten nem
tűrik a kritikát és pluralizmust.
Az autokratikus tendenciák felerősödése a hazai civil szervezetekre is
fokozottabb felelősséget ró, amely természetszerűleg hordozza magában a
fokozott politikai aktivitás szükségét. Az autoriter hatalom által tönkretett
autonómiák, a demokratikus kontroll mára teljes szétdúlt intézményeinek egyes
funkcióit a civil szférának súlyosan erőforráshiányos helyzetben is be kell
töltenie. Nem tehet másképp: a jogállam, a demokratikus működés majdani
helyreállításának alapfeltétele, hogy a még meglévő, mindannyiunk jogaiért
kiálló civil szervezetek a szabad sajtó megmaradt szigeteivel (és nem
mellesleg, a demokratikus ellenzék pártjaival) az autoriter hatalom
szorításában is követeljék az európai értékek, a demokrácia játékszabályainak
tiszteletben tartását, egy szolidáris, nyitott társadalom megvalósulását.
Az állampolgárok, az ellenzék és az európai közösség közös felelőssége,
hogy védje e szervezeteket és támogassa munkájukat.
