Az oktatás és a tudomány szabadsága éppoly halott, mint a jogállam egésze. A CEU, egy világszínvonalú egyetem kénytelen elhagyni az országot, mert az Orbán-rezsimnek nem tetszenek a jogállam, a tolerancia, a humanizmus és a pluralizmus közös modern értékei, és legfőképpen a nyílt társadalom eszméje. A török, kínai és egyéb diktatúrák mintái nyomán a politikai pluralizmus leépítése nem hagyhatja érintetlenül az oktatás és a vélemény szabadságát sem. Bármi volt is a rezsim szándéka a CEU-üggyel, a címzett minden hazai oktatási intézmény minden polgára: az állam mindent megtehet, alkotmány, nemzetközi szerződések, tiltakozások semmit nem érhetnek el, csak az lehet, amit legfölül eldöntöttek.
Az egyetemi autonómia korábbi, mint a modern demokrácia, hazai története azonban éppoly tragikus, mint a magyar demokráciáé: megkésett, töredezett és csonka.
Mi mást gondolhatnánk a CEU elüldözéséről, mint hogy a címben foglalt ismert politikai minta ismét győzelmet aratott? A szabadság ellenségei súlyos veszteséget okoztak a szabadságot és a szabad szellemet szerető honfitársaiknak. Az egyetem ügyét nem érdemes jogi ügyként értelmezni, a jogrendszernek az Orbán-rezsimben szánt szerep azt is méltatlan helyzetbe hozza, aki megpróbál szakmai racionalitást keresni a pusztán hatalmi logika mélyén. Az ügy az ország jelenlegi állapotának, a demokraták kiszolgáltatottságának szimbóluma. Ahogy láthatólag értelmetlen azzal érvelni, hogy milyen tudományos, szellemi és nem mellesleg anyagi előnye származott az országnak a CEU budapesti jelenlétéből. Láthatatlanul gyengének bizonyult minden érv a hatalmi gépezettel szemben.
2017 áprilisában a Soros- és Európa-ellenes politikai indíttatás többek között a felsőoktatás szabályozásában is megtalálta a megfelelő eszközöket, olyan működési feltételeket írtak elő a külföldi alapítású egyetemeknek, amelyeknek egyedül az ellenségnek beállított CEU nem felelt meg. Azon túl, hogy nyilvánvalóan nem teljesíthető feltételeket (föderatív szintű nemzetközi megállapodás), feleslegesen nehezítő elemeket (munkavállalói engedélyek alóli mentesség felszámolása), anyagi és adminisztratív terheket jelentő kötelezettségeket (otthoni campus) fogalmazott meg a kormányzat, a szabályozás nem titkolható értelme az volt, hogy olyan rendszert alakítsanak ki, amely a kormány mindenkori kegyétől függ. Nem létezhet valami, amit nem akarnak, nincs a politikai akarattól független intézmény, ha valami létezik, azért lehet, mert a hatalom akarja, engedi, jóváhagyja. E totalitárius gondolkodásmód elérte a kultúra, a tudomány világát, ezért a CEU ügye minden egyetem ügye, minden oktatási intézmény ügye, minden kulturális szervezet ügye, és végső soron minden állampolgár ügye. Ez azonban ma nem elég ahhoz, hogy eltérítse a hatalom akaratát.
Egy egyetem, mint ahogy egy egyetemi szak léte sem egy autonómiájában egyébként megcsonkított, de szakmai szervezet, az akkreditációs bizottság döntésétől függ, hanem a kormányzat politikai akaratától. Az ELTE vagy bármely más egyetem akkreditált képzéseinek bármelyikét bármikor meg lehet szüntetni tisztán politikai, ideológiai eljárásban és okokból. Miután a CEU a törvényben megkívánt feltételeket teljesítette, nyilvánvalóvá vált, hogy az igazi szándék az elüldözés, hiszen, mint mára kiderült, a hatalomnak nem volt szándékában a kikényszerített megállapodás aláírása. E játékban minden jogi, állami és politikai tényező hozta azt a formáját, ami miatt Magyarországot nem lehet jogállamnak tekinteni. A törvényalkotás elemi szabályait sem tartották be, gyorsan, titokban, egyeztetések és vita nélkül, alacsony szakmai színvonalon, inkoherenciát és bizonytalanságot gerjesztve módosították az egyetemek működési feltételeit. A 2017-es módosítást nemcsak szakmai körökben nevezik lex CEU-nak, a közvélemény számára is egyértelmű volt a szándék. De meglepőnek nem nevezhető, mert a jogrendszer tele van egy-egy személyre, intézményre vagy individuális érdekekre szabott jogszabállyal. A jogrendszer koherenciája romokban hever. Az Alkotmánybíróság addig húzta az ügyben elé terjesztett beadvány tárgyalását, ameddig kimenekülhetett a kérdés elől. Egyetlen közhatalmi, közpolitikai tényező sem létezik, amely ellenállhatott volna, vagy legalább megpróbálta volna jogszerűen teljesíteni hivatását.
Hiába volt a hazai szellemi élet tiltakozása az értelmetlen rombolás ellen, győzedelmeskedett a NER legirritálóbb általános vonása: a tudatos antiintellektualizmus. Nem egyszerűen a populizmus szokásos sajátossága ez, hanem a jogrendszer egészét átható paralizáló hatalmi technika: értelmetlenné váltak a szakmai érvek, használhatatlan a szakmai logika.
Hiába készült el tehát 2017 szeptemberére az a megállapodástervezet, amelyet a kormányfő nem írt alá, a törvény feltételeinek teljesítése sem jelenthet semmit a politikai akarattal szemben. Ezt az akaratot a 2018 tavaszán végrehajtott ideológiai kampány fejezte ki legjobban: Soros György, a migráció és Európa az óriásplakátokon és a „nemzeti konzultációban”, mint a nemzet elleni összeesküvés elemei jelentek meg, és kiszorítottak minden érvelési lehetőséget. A civil szervezetek elleni támadás, amelyben a jog szintén eszközszerepbe kényszerült, jól illeszkedett ehhez, hiszen idegen érdekeket, többek között a migrációt támogató, idegen elemek voltak a célpontjai. Végső soron persze minden autonómia.
Az egyetemek autonómiájának kikezdése azonban korábban kezdődött. A kancellári intézmény bevezetése 2014-ben, majd a Konzisztóriumé 2015-ben a szervezeti autonómia jelentős csorbítása volt, amivel azóta együtt él az összes egyetemi polgár Magyarországon, várva az éppen aktuális hatalmi szándékot. Az igazodás megéri, hiszen a kancelláron keresztül a kormány, praktikusan a kormányfő közvetlenül határozhatja meg egy-egy intézmény sorsát. Persze ehhez akár a törvényhozást is használhatja, a lehetőségei végtelenek. Az egyetemi szervezeti rendszer megváltoztatása leginkább a mindennapi cselekvési terek befolyásolására alkalmas, a lebegtetett beavatkozási lehetőségek, a pénzügyi döntések, a túlbürokratizált és barátságtalanná vált szervezeti világ nyomasztó hatása betölti funkcióját. Elbizonytalanítja az elvileg az autonómiát a működés alapjának tekintő egyetemi szereplőket. Amikor 2005-ben az akkor még létező Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a felsőoktatási intézmények a gazdasági vezetésének teljes leválasztását az egyetemről, az egyetemi autonómia szerves részének tekintette a gazdasági döntések viszonylagos függetlenségét, mert annak hiányában az autonómia egyéb részei is csonkulnak.
A törvény korábbi módosításakor a hatalmi gépezet által Soros-egyetemnek titulált intézményt még nem lehetett ellehetetleníteni, mert baráti intézmények is áldozatul estek volna a szigorodó feltételeknek. A jogi szabályozás még nem jogállami formájában is legalább viszonylagos általánosságot követel meg. 2018-ra azonban sikerült olyan helyzetet előállítani, amelyben egy szerződés szuverén alá nem írása vált egy egyetem működésének egyetlen, de elégséges akadályává. Minden generális norma érvényességén vagy betartásán túl. Ezért aztán a politikai, hatalmi nyomulással szemben gyenge érv lesz, hogy az oktatók a tantermekben jogszabályba foglalt kötelességüknek tesznek eleget, amikor az alkotmányosságból következő értékek és a kritikai képességek kialakítására törekszenek. Ugyanis ez a hivatkozás is elvesztette erejét, a CEU ügyében tapasztalt eljárás arról tudósít, hogy a szellem, a tudomány és az egyetemi autonómia hatalmi felszámolása közepette nem lehet önmagában a jogban bízni.
Tudni lehetett volna, hogy ez lesz a vége, hiszen a CEU 1991-es alapítása szimbolikus tett is volt. A NER a rendszerváltás ígéretével, a szabad Magyarországgal áll szemben.
Kép forrása: 444.hu
