Orbán a falon (álláspont)

A magyar oktatásügy viszonyaihoz képest felfoghatatlanul sok pénzből, 22 milliárdból Csepelen felújították azt az iskolát (Jedlik Ányos[1] Gimnázium), amelyben valaha Német Szilárd okosodott, és ahol, erre máig büszke, megszerezte klasszikus műveltségét.

A világnézetileg semleges állami iskola – Láss csodát, csizma az asztalon! – még újdonatúj kápolnával is gazdagodott.[2] Az átadáson a gimnázium belső tereiben esztétikusan kialakított hatalmas táblákon hirdették O. V. magyar miniszterelnök hét db. bölcsességét. Ez eddig szép, csak az furcsa – hűség és a szerénység nálunk kéz a kézben jár –, hogy eddig senki nem vállalta az Orbán-bölcsességek kitűzésének dicsőségét. Az tudnivaló, hogy a kezdeményezés maga a törvényhozó Orbántól származik: „Miként a természetnek és a csillagok járásának, úgy a megmaradásnak és a túlélésnek is törvényei vannak. S miután megértettük, fel kell véssük őket Magyarország tartóoszlopaira oly’ élesen, hogy többé egyetlen nemzedék se tudja levenni róla a szemét.”[3].

Ugyan csak néhány napig, de Magyarország egyik tartóoszlopa a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium volt.

Idézzük hát ide a mai államéletet áthatni hivatott hét Orbán-törvényt: „1. Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse! 2. Minden magyar gyermek újabb őrhely! 3. Az igazság erő nélkül keveset ér! 4. Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni! 5. Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük! 6. Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs! 7. Egyetlen magyar sincs egyedül!”

Noha valójában nem az értelmük számít, mégis lehet ezek tartalmi vizsgálatával vesződni. Talán itt elég annyi, hogy akad köztük alapjogokat sértő, nyelvileg is fülbántó, a szülő jogait semmibe vevő és túltolt etatizmus: Minden magyar gyermek újabb őrhely! Nettó ostobaság: Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük! Szövegrontás az István a királyból: Az igazság erő nélkül keveset ér![4] Hamis szillogizmusok: Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!, Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni! és üresen puffogó banalitások: Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!, Egyetlen magyar sincs egyedül![5] De a hét főbölcsességen kívül a tudósítások szerint a tornaterembe, a bordásfalak közé kikerült, ráadásul két példányban egy Szabó Dezső plágium(?) is[6]: „Minden magyar felelős minden magyarért”.[7]

A hely, ahol élünk

Vitatottak a fogalmi keretek. Hazánkat, noha az ellenzéki közírásban rohamosan terjed a diktatúrázás, a magunk részéről nem diktatúrának nevezzük, hanem autokráciaként írjuk le, amely viszont megnyilvánulásaiban – a történelem ismer mérsékletre hajló autokráciákat – a mértéket nem ismeri, terjeszkedő. Itt nem tudóskodunk, a fogalmi pedantériánkat majd máshol vesszük elő, mindenesetre a NER az utóbbi időben a hegemóntól az abszolút hatalom felé mozog, amely a Pallas Lexikon szerint: Abszolutizmus alatt közönségesen a korlátlan, egyeduralmi államkormányzati alakot értik, melyben az állam lakosságának, a lakosság valamely kasztjának, rendjének v. osztályának az államhatalom birtokában és gyakorlatában jogilag biztosított részvétele nincsen…. olyan államuralmi szervezet, hol a hatalmak megosztásának követelménye nem érvényesül… Az A. mint korlátlan egyeduralom autokráciának is neveztetik… Az A. elfajulása a despotizmus, kényuralom, mely akkor áll elő, ha a korlátlan hatalom gyakorlásában állandó rend nincs, hanem az uralkodó szeszélye, kedvtelése szerint érvényesül…”[8]

A magyar világ mindazonáltal, noha a jogállami zárványokat jórészt felszámolták, még sokszínű. Aáry Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa[9], a jogvédelmi intézményrendszerben talán az utolsó szereplő, személyében sikeres túlélő, aki látta még a magyar jogállamot is. Ő, igaz, óvatos duhajként, még vizsgálatot is indított. Persze nem az az ember, aki ajtóstul ront a házba, mindenesetre azzal kezdte, hogy kapásból nem tudja megmondani, van-e helyük politikusi (miniszterelnöki) szólamoknak az iskolák falán: „Aáry-Tamás arra a kérdésre, hogy szerinte van-e helye pártpolitikai idézetnek egy közoktatási intézményben azt felelte, hogy erre egyelőre nem tud választ adni(!), a vizsgálat lezárultáig nem tud nyilatkozni az ügyben.” Arról eszébe sem jutott kíváncsiskodni, hogy a világnézetileg alapból semleges állami iskolába, hogyan került csinos kápolna. Elég az hozzá, hogy miután az Orbán-okosságokat hirdető táblákat valakik levették, az ügyet gyorsan lezárta, itt hagyva minket kétségek között, helye van-e hét Orbán mondásnak az állami iskola falán: „Aáry-Tamás Lajos a lap kérdésére azt mondta, hogy ha volt is jogsértés, akkor azt már orvosolták, vagyis okafogyottá vált az ügyben indult ombudsmani vizsgálat.”[10] Nagy kő gördülhetett le a szívéről, nem kellett állást foglalni abban, hogy összebékíthető-e a politikusi lózung és az iskolafal.

Az érintettek persze összehordtak hetet és havat. Téves mindenesetre a feltételezés, hogy ha az autokrata hülyeséget beszél, hülye feliratokat tesz ki az iskolákban, feltétlenül személy szerint is hülye lenne. Sem Sztálin, sem Rákosi, sem Kádár, sem Orbán (a bolgár örökös kommunista első titkárról Zsivkovról mondták, hogy tényleg olyan ostoba volt, mint amilyennek látszott), ellentétben azokkal, akik szövegeiket terjesztik és hiszik, nem egyszerűen korlátoltak, inkább hasznosnak gondolják az általuk mondott zöldségeket, melyekkel maguk nem, vagy csak félszívvel azonosulnak. (Persze, másfelől a hazug a sokszor ismételt hazugságát bensővé teszi. Bonyolult a zsarnok élete.)

Mindenesetre Ábel Attila csepeli alpolgármester szerint, „ha idézhetnek Szent Istvántól, akkor Orbántól ugyanúgy lehet”[11]. Hm. Sokan eleve abból indulnak ki, talán helyesen, hogy aki ilyet mond, az szolgalelkű, illetve buggyant. Valójában talán éppen az autokrácia egyik lényegére tapint rá.

Tudjuk, a NER ideológiai habarcsába kritikátlanul keveredik bármi akármivel: Hirdetője lehet reggel krisztus és a keresztény hit katonája, délben kurultájos pogány, közben csönget egy kicsit, picit náci, este meg posztszovjet. Minden mindennel összefér: a Türk Tanácsban a döglött kecskékkel lovaspólózás, hogy „Magyarországon vannak kipcsakok, sok magyarban van kipcsak vér, van önkormányzatuk és Nazarbajev a mindenkori elnöke a magyar kipcsak törzseknek is”[12]. Magyarország egyszerre az üldözött keresztények és az keresztény tanfolyamtársát álmában ölő, Magyarországon elitélt, de hazatértével a magyar kormány segedelmével azeri hős gyámola is.  Államunk nem csak türk és keresztény és modern rablóállam (maffiaállam), de vezetője Tusványoson egyszer direkt náci beszéddel kel ki a fajkeveredés ellen, máskor olasz ófasiszta szólammal nyilvánítja ki a személyeket megillető egyetemes értékek végét és hirdeti meg a nemzeti kollektivizmust.

Legújabb államformánk vármegyeista-főispánista-feudális. Ebben nem a Mezopotámiában dívó aranykort kereső „Régen minden jobb volt!” felfogást követi, hanem a diktátortangó szabályai szerint a fényes és ígéretes jelenből tekint vissza a múlt viszonylagos értékeire. Orbán ezért nem Szent István, illetve Igazságos Mátyás inkarnációja, hanem éppen küldetésük betetőző folytatása. Új kezdet. Ily módon Ábel Attila helyettes polgármester elméje sem bomlott, hanem midőn például Szent Istvánt nagy tisztességgel Orbán Viktor mellé emeli, a rendszer számos lényege közül éppen az egyikre tapint rá.  

Lehet-e, érdemes-e ezt a sokmaszkos autokráciát racionális-alkotmányos bírálattal illetni?

Szerintünk igen. Vannak a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől immár távol eső, modern alkotmányos demokráciákban rendszerint alkalmazandó alkotmányos mércék, amelyekkel helyes szembesíteni az autokrata valóságot. Nem azzal a céllal, ez ugyanis lehetetlen, hogy az autokratát meggyőzzük a jogállam helyességéről, hanem azért, hogy bejelentsük az igényt szabadságunkra.

Az Eötvös Károly Intézet (EKINT) a Történelemtanárok Egyletével közösen a Norvég Civil Alap támogatásával, még 2015. áprilisától egyéves átfogó munkát végzett azért, hogy a közvélemény és az oktatási közösségek számára nyilvánvalóvá váljon: egy demokráciában mi elfogadható és mi nem az oktatás és a politika viszonyában. Közös célunk az volt, hogy politikai nézetei miatt senki ne szenvedjen hátrányt a közoktatásban.

Ajánlásunk 3. pontjában, amely az Orbán-feliratokra alkalmazható, így fogalmaztunk: „Tiltott pártpolitikai tevékenység minden olyan cselekmény, amellyel – akár az iskolahasználók körében, akár a diákok felhasználásával a szélesebb nyilvánosság előtt – egy párt vagy politikus nézeteit közvetlenül vagy közvetve terjesztik, népszerűségét növelik vagy rontják. A pártpolitika tilalma abszolút, az alól a gyerekek, illetve szüleik hozzájárulása sem teremt kivételt.”.

De talán nem érdektelen az ajánlásokat elolvasni, amelyekhez számos magyar politikus csatlakozott is. (Ezekről, és számos az iskola és politika témakörébe tartozó problémáról, például a politikai pedofília jelenséghalmazáról, médiairányelvekből tájékozódni lehet honlapjainkon.[13])

Ajánlás iskoláknak

„1.Az iskolai nevelés fontos célja, hogy a tanulókat képessé tegye a tájékozódásra a politikában, a megalapozott egyéni vélemények kialakítására és okos képviseletére, ezáltal a demokratikus közéletben való tudatos és felelős részvételre. Az iskolai nevelés fontos feladata, hogy a tanulók az emberi jogok és a demokratikus értékek iránt elkötelezett aktív állampolgárokká váljanak. A politikának mint a közélettel, közös ügyeinkkel foglalkozásnak ezért helye kell legyen az iskolában, de úgy, hogy az a demokráciára nevelést szolgálja.

2. Az iskola kényszerű és tartós közösség, az oktatási szereplők között formális és informális függőségi viszonyok léteznek, a diákok életkoruknál és érettségüknél fogva is kiszolgáltatottak. Ebben a közösségben a tanulók és szüleik nem csak kényszerhallgatóság, gyakran cselekvésre is kényszeríthetők, az iskolai programokban való részvételről rendszerint nem dönthetnek szabadon. Ezért a politikai véleménynyilvánításnak, vitának és a politikával kapcsolatos egyéb tevékenységeknek az iskolában sajátos korlátai vannak, a gyerekeket vagy szülőket bármilyen módon érintő pártpolitikai tevékenység pedig – a köznevelési törvény kifejezett rendelkezése alapján is – valamennyi iskolában és iskolai programon (a tanulók felügyeleti ideje alatt) tilos. E korlátok betartása és betartatása, a diákok és szüleik jogainak védelme elsősorban a pedagógusok és az intézményvezetők felelőssége.

3. Egy tevékenység pártpolitikai jellegét az adott eset valamennyi körülményének mérlegelése alapján kell megítélni. Tiltott pártpolitikai tevékenységnek tekintendő az olyan megnyilvánulás is, amely nem közvetlenül és nyilvánvalóan kötődik párthoz, de a politikai környezetben valamely párttal úgy hozható kapcsolatba, hogy az párt(ok) népszerűsítésének, azok melletti vagy elleni állásfoglalásnak, meggyőzésnek, mozgósításnak minősülhet. Tiltott pártpolitikai tevékenység minden olyan cselekmény, amellyel – akár az iskolahasználók körében, akár a diákok felhasználásával a szélesebb nyilvánosság előtt – egy párt vagy politikus nézeteit közvetlenül vagy közvetve terjesztik, népszerűségét növelik vagy rontják. A pártpolitika tilalma abszolút, az alól a gyerekek, illetve szüleik hozzájárulása sem teremt kivételt.

4. A pedagógus köteles az emberi jogi és demokratikus értékekkel összhangban a politikával kapcsolatos ismeretek tárgyilagos és többoldalú közvetítésére, az eltérő politikai értékítéletek lehetőségeinek bemutatására. Különösen figyelmet kell fordítania a kirekesztő politikai megnyilvánulások visszaszorítására. Világnézetét, politikai meggyőződését nem köteles eltitkolni, de pártpolitikai célokat követve nem szólhat és cselekedhet.

5. A véleménynyilvánítás, a politikai tárgyú szólás, gyülekezés szabadsága a diákokat is megilleti, de tekintettel az iskolák kényszerközösség-jellegére iskolai pártpolitikai megnyilvánulásaik korlátozhatók. A pedagógusnak a diákokat úgy kell ösztönöznie az önálló politikai véleményformálásra és vitára, hogy közben gondoskodik az információk, ismeretek tárgyilagos átadásáról, a többoldalú megközelítésről, a vélemények sokféleségének bemutatásáról, az emberi jogi és demokratikus értékek hangsúlyozásáról, továbbá biztosítja, hogy a vitában a tanulók egymás jogait is tiszteletben tartsák. Az iskolának támogatnia kell a tanulók egyéni és csoportos önképzését, tájékozódási törekvéseit a politikai eszmék történetére és jelenkori kínálatára is kiterjedően.

6. A tanulót és a szülőt nem érheti hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt. Hátránynak minősül bármely, a tanuló vagy a szülő számára kedvezőtlen következmény vagy valamilyen hátrány kilátásba helyezése, amelyek az érintett jogai gyakorlásával, kötelezettségei teljesítésével, a tanuló értékelésével, fegyelmezésével, a közösségi helyzetével függ össze.

7. A tanuló és a szülő nem hozható olyan helyzetbe, amely politikai meggyőződésének feltárására vagy nézeteivel ellentétes cselekvésre készteti vagy arra, hogy véleménye jogszerű kinyilvánításától tartózkodjon. Késztetésnek minősül az is, ha a tanuló vagy a szülő alappal tarthat attól, hogy hátrány éri azért, mert valamit tesz vagy nem tesz. Késztetésnek tekintendő továbbá minden olyan cselekedet vagy magatartás, amely az érintettet az oktatási és nevelési eszközöket, az iskolai függőségi viszonyokat, a gyermek életkorát vagy a pedagógusokkal való bizalmi viszonyát felhasználva befolyásolja. Olyan iskolai feladat nem adható, amely politikai véleményt, meggyőződést közvetít, vagy ilyen kinyilvánítását igényli.

8. Az oktatási szereplők közötti hagyományos vagy elektronikus kommunikációs csatornák (pl. levelezőlisták, facebook) sem a gyermekek, tanulók felügyelete ellátásának ideje alatt, sem azon kívül nem használhatók fel pártpolitikai célra, illetve olyan politikai kommunikációra, amely nem kapcsolódik az iskola oktatási és nevelési céljaihoz.”

Kép forrása: Szabó Szabolcs (Facebook)