Civilizációnk alapja, legyünk bármilyen hiten, az emberi méltóság
tisztelete. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata bevezetőjének első mondata
szerint „az
emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és
elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a
béke alapját a világon”. A Nyilatkozat 1.
cikke szerint pedig „Minden emberi lény
szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és
lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.”
Aki különbséget tesz úgynevezett “kevert fajúak” és “nem
kevert fajúak” között, az az emberiesség szekuláris felfogása és a Biblia ellen
egyaránt vét, hiszen a Biblia szerint Isten egyszerűen embert teremtett.
Bár Orbán Viktor 2010 utáni nyilvános megszólalásai, ezen belül hírhedt
tusnádfürdői beszédei eddig sem voltak mentesek a kirekesztő, idegenellenes
szólamoktól, az idei bálványosi szabadegyetemen ténylegesen a XX. század történelmének
legsötétebb korszakát idéző szavak hagyták el a száját: „…van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán
kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül
élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak, meg
átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját
európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke”.
A miniszterelnök bálványosi szabadegyetemen tartott évenkénti
eszmefuttatásaiból időnként következtetni lehet az autoriter hatalomgyakorlás
várható tendenciáira, hangsúlyeltolódásaira. E szónoklatait olvasva évente
egyszer a nyilvánosság bepillantást nyerhet a miniszterelnök összekuszálódott illiberális elméjébe: míg
Orbán 2014-ben a magyar nép félázsiai eredetén, 2019-ben kipcsak származásán
lelkendezett, 2022-ben már arról beszél, hogy mi magyarok „nem vagyunk kevert
fajúak”.
Lehet létjogosultsága annak az álláspontnak is, amely szerint az ilyen
beszédek gerincét adó zavaros összeesküvéselméletek és politikai filozófiának
álcázott szélsőjobboldali lózungok hangoztatásának fő célja a jelenlévő
hallgatóság és az udvari talpnyalók elbűvölésén túl a figyelemelterelés,
gumicsont adagolása a még megmaradt ellenzéki nyilvánosság, független sajtó
számára. De Orbán legutóbbi beszédét szó nélkül hagyni helytelen.
Orbán Viktor az elmúlt évekből már nagyon jól ismert ellenségképgyártással
(„ők”-„mi”), idegenellenes, sorosozós uszításaival azt a hamis látszatot akarja
kelteni, hogy a globalizáció korában természetszerűleg jelen lévő kulturális
sokszínűség, a tolerancia és a háborúk, éhínségek elől menekülő embertársaink
iránti szolidaritás valamiféle idejétmúlt társadalmi-politikai konstrukció.
Magyarország miniszterelnöke most 2022-ben, náci nyelvezetet használva
próbál politikai tőkét kovácsolni. Erre soha nem kaphatott felhatalmazást attól
a magyar társadalomtól, amelyet most épp a „kevert fajúság” szóba hozásával
próbál átverni, megosztottságát növelni, morális állapotát tovább roncsolni.
Az idei bálványosi beszédből kiderült, hogy a miniszterelnök végleg saját
rögeszméinek és hatalommániájának foglyává vált. Beszédmódja, bármi legyen is
annak mögöttes célja, önmagában ok arra, hogy Orbán Viktor a civilizált világ,
a demokrácia iránt elkötelezett nemzetközi közösségek, szervezetek szemében nemkívánatos
személlyé váljon és távozzék a magyar és az európai politikát formálók köréből.
A magyar társadalomnak pedig fel kell ismernie: az ilyen, folyton a nemzetre
hivatkozó, de valójában a nemzet érdekei ellen cselekvő vezetők történelmünk
során mindig katasztrófába vitték az országot.
Budapest, 2022. 07. 28.
Eötvös Károly Intézet
A kezdeményezéshez csatlakozók (további aláírókat az aHang felületén várunk):