Legitimitásának látszatát elsősorban a demokratikus kulisszák fenntartásán keresztül biztosító Orbán-rezsim, amelynek továbbra is elemi érdeke, hogy tagja maradjon a hatalma fenntartásához elengedhetetlen anyagi eszközöket biztosító Európai Uniónak, úgy igyekszik alakítani a politikai küzdőteret és az ehhez kapcsolódó szellemi hátországot, hogy a felületes szemlélő számára akár ki se derüljön, 2010 után egy választások útján gyakorlatilag leválthatatlan struktúra merevedett meg Magyarországon. A negyedik kétharmados győzelem után G. Fodor Gábor, a NER szellemi holdudvarának egyik leghírhedtebb alakja meg is hirdette, hogy jöhetne végre olyan ellenzék, amelynek nem célja az Orbán-rendszer megdöntése. G. Fodor persze nyitott kapukat dönget, amikor egy NER-en belüli ellenzék létrejöttét óhajtja: az áprilisban katasztrofális vereséget szenvedő ellenzék egy része eddig is ebbe a kategóriába tartozott, a magyar akadémiai-szellemi elit szintén hemzseg a NER-rel így-úgy kollaboráló, saját alkuját a rendszerrel „jobbhíján” megkötő, szakmai integritását részben vagy egészében feladó egyénektől. A jogásztársadalom morálisan különösen lezüllött: a jogállam leépítéséhez tevőlegesen, vagy hallgatással asszisztáló szakma képviselői – legyen szó akár jogászképzésről, szakkollégiumokról, kamarákról, vagy tudományos intézetekről – tudományosnak mondott konferenciákon paroláznak, közös tanulmánykötetekben publikálnak a NER feltétlen kiszolgálóival.
Autoriter hatalmi szándékokat támogatni morálisan rossz. Mindig van választási lehetőségünk másként cselekedni. Még totális diktatúrában is megőrizhető a belső szabadság, a diktatúrával azonosulás még akkor sem szükségszerű, amikor az ellenállás súlyos vagy elviselhetetlen terhet jelentene.
Előfordul, hogy
nem teljesen világos a politikai rendszer természete, tehát gondot okoz a
lojalitás, alárendelődés morális megítélése. Egy tömeggyilkos diktátor
támogatásáról viszonylag világos erkölcsi ítéletünk lehet, egy korrupt és hazug
populista rezsimmel barátkozás értelmezése lehet bonyolultabb. Nézzünk néhány
alapesetet ebből a körből! Számosan lehetnek olyanok, akik azért támogatnak egy
autoriter rezsimet, mert elhiszik a vezér hazug vagy hagymázas szövegelését,
képességesnek, sőt karizmatikusnak látják vezérüket. Nem érzékelik, vagy nem
fontos számukra a demokrácia, jogállami elvek hiánya. Ezzel a mindig jelen levő
alárendelődéssel most nincs dolgunk.
Azok a magatartás-minták érdekesek, amelyek mögött okkal feltételezhetjük a rezsim természetének felismerését, a fenntartásokat, az egyet nem értést, ugyanakkor aktív gesztusokat tesznek, alkalmazkodnak, hozzájárulnak, segítenek, működtetik. Ezekben az esetekben okkal feltételezhetjük a kognitív zavart. A rezsim természetének felismerése elvárható néhány professzió esetében. Szakmai hiba, felelőtlenség vagy alkalmatlanság ebben tévedni. Ma a közjogi rendszer csúcsain ez dívik. Nem véletlen a súlyos kontraszelekció, amely mára látványos méreteket öltött.
Semmi szakmai kihívás nincs a parancsok teljesítésében. Annál nagyobb morális felelősség viszont a szakmai szabályok semmibevétele.
Nagyobb a feszültség azok esetében, akik felismerik, sőt kritizálják is a rezsim szembenállását a szakmai és morális értékekkel, azonban gyakran ezzel ellentétesen cselekszenek. Kritikájukat visszafogják, privát terekre szorítják, együttműködnek, élvezik a benne levés előnyeit, hozzájárulnak, legitimálják azt, amivel nem értenek egyet. Különféle okai, igazolásai lehetségesek az ilyen meghasonlásnak: félelem, karriervágy, személyes kapcsolatok, anyagi előnyök, pszichológiai kényelmesség, stb. Ez hiteltelenítheti szakmai kritikájukat, valószínűtlenné teszi a szolidaritást, nehezíti a kollektív ellenállás hatékony formáinak kialakulását. Sok szempontból ők a rezsim legfontosabb pillérei, mert természetessé teszik az igazodást, az alternatívák hiányát sugallják.
Nem azt állítjuk ezzel, hogy nem lehetséges tisztességes szakmai munkát végezni nem demokratikus rezsimekben. Azt sem mondjuk, hogy az ellenállás hiánya morálisan kétséges. Csak annyit állítunk, hogy a személyes előnyökért tanúsított többlet lojalitás hiba. Etienne De La Boétie 16. század közepén írt költői beszéde az önkéntes szolgaságról a szabadság dicsőségére a zsarnokok ellen pontosan érzékeltette kortársaival és az utókorral, hogy miben áll a zsarnokok titka. A megszokás, a személyes hasznok, a kölcsönös félelem cinkossá tesz. A zsarnokság a lélek elkorcsosulását segíti, már nincs készség a tettre, nagy cselekedetekre, “szívük alantas és kicsinyes”. A szabadság megtartása vagy visszanyerése néha áldozatot követel, de a zsarnokokat az tartja hatalomban, hogy számosan túlteljesítik a parancsokat, a zsarnok kegyét keresik, nem csak engedelmeskednek, hanem helyi, kis zsarnokokká válnak. “Nem éri be az engedelmességgel, tetszésére is kell lenni: törnie, gyötörnie magát annak, aki vágyik a kegyre, ügyeit intézve halálra dolgozza magát; de még ez sem elég, örömét kell lelnie az úr gyönyörében; saját érzéseit és ízlését el kell felednie, és saját énjét is, mintha nem lett volna soha; ügyelnie kell szóra, hangra, gesztusra és szemvillanásra; a szem, a láb, a kéz is csak azért van, hogy lesse a zsarnok gondolatát.”
Mára az Orbán-rezsim rezsimszerűsége hétköznapi vélekedéssé vált. Ennek az a következménye, hogy a nem alkalmazkodás dőreségnek, felesleges hóbortnak vagy rugalmatlanságnak tetszhet. Úgy tűnhet, hogy reális alternatívák hiányában nincs miért küzdeni, ki kell egyezni, az alkalmazkodás az egyetlen racionális magatartás.
Jogászok, társadalomtudománnyal foglalkozók, értelmiségiek és szakemberek sokasága veszíti el arcát, amikor a tisztességes szakmai munka mellett vagy helyett önszorgalmával túlteljesíti a hatalom elvárásait: kirekesztőbb mint a hivatalos ideológia és szabályok, lojálisabb az elvártnál, barátságosabb a szörnyetegekkel a kelleténél, elutasítóbb az áldozatokkal a kívántnál. Erre nem ad felmentést az amorális politika bármekkora társadalmi támogatottsága sem. Sőt, minél hatékonyabb a rezsim populista propagandája, annál fontosabb a humánus és demokratikus elvek következetes képviselete.
Mi is lenne a következetes értékmentés? Hogyan lehet tisztán tartani bizonyos tereket? Milyen határokat lenne szükséges meghúzni? Érzékeny, de könnyen belátható distinkciókról van szó, gyakran szimbolikus gesztusokról, amelyek kevés áldozattal járnak. Mégis, mintha a magyar értelmiség számottevő része érzéketlen lenne ezekre. Szimbolikus hatású lehetne, ha a rezsim működtetőit, vezetőit, meghatározó alakjait nem tekintenénk kollégáknak, minthogy rendszerszerűen megtagadták a szakmai elveket. Nem konferenciázunk, publikálunk, kutatunk velük együtt, nincs közünk hozzájuk. Rosszul esik egy tartalomjegyzékben szerepelni miniszterekkel, főrangú jogállamrombolókkal, ezért lehetőleg elkerüljük. Nem veszünk részt olyan eseményen, ahol jelen vannak, különösen nem koccintunk velük és elkerüljük a találkozást.
Minimális önmegtartóztatást igényel és csak jó ízlés kell hozzá. Nem a rezsim támogatóival, az uralkodó ideológia egyetértőivel lenne ildomos megszakítani a kapcsolatot, hanem a rezsimmel magával. A közjogi intézmények vezetői, a politikai kinevezettek a rendszer maga, tevékenységük Orbánhoz, a vezérhez kötődik. Minden percben volt és van lehetőségük dönteni, és ők a gonosz szolgálatát választották. Legfeljebb politikai vitapartnerek, de nincs közös dolgunk velük. Szakmai vitákat a hatalom nélküli támogatóikkal lehet folytatni. Amíg parancsra szolgálnak és működtetik az autoriter hatalmat, addig nem vitaképesek.
El tudjuk választani a szakmai munkát a rendszer szolgálatától, a szakapparátusokban még mindig dolgoznak tisztességes szakemberek, a legaljasabb államnak is szüksége van rájuk. Minden valószínűség szerint rossz közérzettel végzik dolgukat, ameddig lehet. Az ő választási lehetőségeik korlátozottabbak, a távolmaradás vagy tiltakozás kockázatosabb. De milyen kockázatot vállal egy alkotmánybíró, kormánytag, főügyész, ombudsman, ha nem adja a nevét a romboláshoz? Vissza kell mennie kevésbé kényelmes állásába, ahol nincsenek hatalmi cicomák és alacsonyabb a fizetés?
Ők meggyőződéssel vagy cinizmussal, alázattal és szolgalelkűséggel ülnek ott, ahol ma már nem lehet szakmai tisztességgel megmaradni. Egy világ választja el ezeket a székeket a bürokrácia asztalaitól, ahol még létezhet a szakmai tisztesség. Nekünk kívül az lenne a dolgunk, hogy érezzük ezt a különbséget és a lehetőségekhez mérten tartsuk magunkat ehhez. Az ilyen székekben ülők ne érezzék, hogy ugyanahhoz a szakmai közeghez tartoznak, legyen ez inkább szégyen!
Kép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala
***
Felhívás az olvasónak!
Egy-egy elemzésünk, állásfoglalásunk jelképes örökbefogadásával Ön is támogathatja munkánkat! Amennyiben élni kíván a lehetőséggel, az alábbi számlaszámokra utalással teheti meg:
Forint utaláshoz: 10918001-00000041-54080013
Euro utaláshoz: 10918001-00000041-54080037
USD utaláshoz: 10918001-00000041-54080044
Számlatulajdonos: Eötvös Károly Közpolitikai Alapítvány
Cím: 1088 Budapest, Szentkirályi u. 11.
Bank: UniCredit Bank
SWIFT: BACXHUHB
Támogatás esetén kérjük, küldjön egy üzenetet az info@ekint.org email-címre, amelyben tájékoztat minket arról, hogy név szerint is feltüntethetjük-e Önt az intézet által kiadott írás örökbefogadójaként.
