Felhívás az olvasónak!
Egy-egy elemzésünk, állásfoglalásunk jelképes örökbefogadásával Ön is támogathatja munkánkat! Amennyiben élni kíván a lehetőséggel, az alábbi számlaszámokra utalással teheti meg:
Forint utaláshoz: 10918001-00000041-54080013
Euro utaláshoz: 10918001-00000041-54080037
USD utaláshoz: 10918001-00000041- 54080044
Számlatulajdonos: Eötvös Károly Közpolitikai Alapítvány
Cím: 1088 Budapest, Szentkirályi u. 11.
Bank: UniCredit Bank
SWIFT: BACXHUHB
Támogatás esetén kérjük, küldjön egy üzenetet az info@ekint.org email-címre, amelyben tájékoztat minket arról, hogy név szerint is feltüntethetjük-e Önt az intézet által kiadott írás örökbefogadójaként.
Megtisztelő támogatását nagyon köszönjük!
***
Az elmúlt napokban az előválasztás kapcsán leginkább a miniszterelnök-jelöltek körüli (valóban nem túl magas színvonalú) politikai adok-kapok kommentárok uralták az ellenzéki nyilvánosság tereit. A magyar társadalom, különösen a NER tizenegy éve tartó rombolásának eredményeként, elszokott a politikai vitáktól, különösen azoktól, amelyek valódi téttel bíró helyzetben alakulnak ki a jogállamiság, a demokrácia mellett elkötelezett szereplők között. Az előválasztás legfőbb haszna pedig valójában ebben, azaz a sokat emlegetett demokratikus élmény közvetlen megtapasztalásában áll: a szavazósátrak előtt kígyózó sorokban tüntető polgári öntudatban, a legnézettebb kereskedelmi tévé által főműsoridőben közvetített politikai vitákban, az egyébként a fiatalokat megszólító youtuberek, influenszerek egyik vagy másik jelölt melletti szavazásra buzdító bejegyzéseiben, az azokra érkező több száz hozzászólásban, a közösségi médiában terjedő dalokban vagy a kocsmapultnál az előző esti televíziós elő vitáról folyó beszélgetésekben. A buzizó, migránsozó, sorosozó, brüsszelező mocsárvidék partján néhány hete igazi politikai viták, demokratikus küzdelem tanúi vagyunk. Különböző feltételeknek megfelelő, alkalmas, nézeteiket ütköztető, eltérő világnézetű, filozófiai hátterű, a piacról, az államról és a társadalomról másként gondolkodó jelöltekkel találkoztunk. A rogáni propaganda közben kapkod és dadog. Alig hisszük el, hogy ez valóság, de megint van okunk reménykedni. Ez végre talán nem lesz múló káprázat.
A múlt visszahúz. Azt, hogy mi történik egy közösséggel akkor, amikor „félelem mechanizmusa" az „értelem mechanizmusa" fölé kerekedik, Bibó István már több mint hetven éve elénk tárta. Mindazonáltal a személyiség, az autonómia nem számolható fel, az ilyen “alkatilag meghasonlott” társadalomra építő hatalom nem sebezhetetlen, ezzel pedig a rezsim vezetői is tisztában vannak. A NER egyik legfőbb célja ebből következően, hogy a Bibó által oly pontosan körülírt „mozdulatlanság rendjét" minden áron fenntartsa, hiszen ez a mozdulatlanság adja hatalma alapját. A nem demokratikus rendszerekben a kiszolgáltatottság, az alávetettség érzését az élet legkülönbözőbb területein a hatalom jellemzően maga ülteti el a társadalom tagjaiban és azt a kezében lévő szinte korlátlan erőforrások birtokában akár hosszútávon képes fenntartani. De nem korlátlan ideig. Nehezen vitatható, hogy a NER – a történelmi okoknál fogva viszonylag gyenge civil társadalom nem megszűnő életjeleit leszámítva – eddig sikerrel fojtotta el a politikai tér demokratikus elköteleződésű szereplőinek legtöbb próbálkozását, a független hangok korlátosan voltak képesek a közbeszéd befolyásolására, a demokratikus minták átadására. Az olyan látványosabb ellenzéki akciók, mint az országgyűlési képviselők éjszakázása az MTVA székháznál, a Mindenlopás Napjának (azaz az állami vagyon közalapítványi formába kiszervezését lehetővé tevő törvények) parlamenti vitája, a Pegasus-ügyként elhíresült lehallgatási botrányban feltárt bizonyítékok, a Fudan ügyében a kommunista Kína előtti, a nemzeti öntudatot alázó hajlongás, az egyetemek fölé rendelt bábkuratóriumok ügye, a feltárt megannyi bűzös korrupció sem tudtak a társadalom mélyrétegeiben nagyobb mozgásokat kiváltani. Ezt tovább tetézte az ellenzéki pártok által az országgyűlési választások előtt rendre bemutatott széttartó, fantáziátlan alibizés. A kutatások azt is igazolják, hogy a magyar társadalomban a politika, különösen a pártpolitika társadalmi elfogadottsága még a rendszerváltás demokratikusnak, jogállaminak mondható első húsz évében is kritikusan alacsony szintű volt, amellyel szorosan összefügg az a tény is, hogy a demokratikus részvétel élménye sem lett igazán közös társadalmi tudásunk része, nem vált magától értetődő, belsővé tett állampolgári reflexszé.
A fentiek fényében az előválasztás meglepő, üdítő kivételnek, jelentőségét tekintve például az Együtt szépemlékű sajtószabadság-tüntetései, az Opera előtti alkotmányért, az alaptörvényesedés ellen kiálló sokadalom, az Internetadó-törvénnyel szembeni megmozdulás vagy az SZFE lebegő szépségű mozgalma után az elmúlt harminc év egyik legfontosabb eseményének tűnik, ugyanis annak révén a politikát, eredeti jelentéséhez hűen, az állampolgárok most ritka kivételként maguk “csinálják”. Az előválasztás valódi és súlyos tétje a politikai verseny, amelyben az ország demokratikus elköteleződésű polgárai szabad és tisztességes választáson döntenek arról, hogy kinek a vezetésével van nagyobb esély legyőzni az autokrata rezsimet, egyben visszavezetni az országot a demokratikus berendezkedésű rendszerek közé. Függetlenül attól, hogy sikerül-e az ellenzéknek áprilisban legyőzni Orbán Viktort, ez az előválasztás jelentős lépés megtétele a majdani, ugyancsak a nép színe előtt formálódó rendszerváltó alkotmányozás esélyéért. Noha több helyen meghekkelték, az előválasztás mégsem vált az elaggott pártelitek bohózatává. Reménykedhetünk, hogy az előválasztás demokratikus élménye nem elenyészik, hanem kiterjed. Ehhez majd az is szükséges lesz, hogy a most éles vitákat folytató ellenzéki erők vitáikat nem felejtve visszatérjenek a nagy feladathoz, Magyarország demokratikus jogállammá alakításához. A politikai vita üdítő, felszabadító hatású, a feladat teljesítéséhez pedig a közös elköteleződés konszenzusa is szükséges. Az ellenzéki választó érzelmi vagy racionális megfontolásaiból eredő döntése erre kötelezi őket.
Az EKINT műhelyéhez tartozók számos alkalommal kifejtették, hogy a negyedik köztársaság alkotmányának széles, a választásokon a mai kormánypártra szavazó polgártársainkat sem kirekesztő társadalmi konszenzuson kell alapulnia, az alkotmányozási folyamatot erre tekintettel pedig komoly társadalmi vitának kell megelőznie. Emiatt elmondhatjuk, hogy az elmúlt hetekben – noha ez közben valószínűleg eszünkbe sem jutott – talán már Magyarország végleges demokratikus alkotmányát kezdtük el megalkotni. Azt az alkotmányt, amely végre a polgárok lelkében lel otthonra.
***
Kép forrása: azonnali.hu
