Előhang
Nem értek nagy meglepetések. Kicsik azért igen. Úgy volt ugyanis, hogy a hetedik módosítás szövegének nyilvánosságra hozatalát megelőző napokban nyilatkoznom kellett volna arról, hogy mire számíthatunk. Szakértő barátommal beszélgettünk is, hogy vajon mi lesz ebben a hetedikben, és jó háromnegyed részben szinte szövegszerűen ki is találtuk. Úgy sejtettük, hogy a szöveg a kvótanépszavazás buktájának halk beismerése lesz, azaz hangfogóval csendesen kiabál majd. És lőn. Csupán az emlékezet frissítése kedvéért jegyzem meg, hogy korántsem oly rég olvashattuk az előzőt. A hatodik módosítás, ha elfogadásáig szelídült is az eredetileg igencsak vadóc szöveg, amely terrorfenyegetéses is, kardozós is volt, sőt javaslata még belbiztonsági válságot(!), kibertámadást és hasonlókat nem csak vizionált, hanem ilyen helyzetekre hivatkozva a közjogi berendezkedés átrendezését is belengette. De a szükséges támogatást, mivel megszólalt a vészcsengő a buksi fejekben, csak a jobbiktól kapta meg a szoftváltozat. Eme új hetedikben, sejtettük, hogy lesz történeti alkotmányos identitás, továbbá az alaptörvénynek az uniós joggal szembeni óvatoskodó megerősödése, és azt is feltételezhettük, hogy az alaptörvényhozók reménye szerint az európai föderációs tervek a NER-es magyar alaptörvényünk felszín alá rejtett gránitján futnak majd zátonyra. Továbbá, sejthető volt, hogy folytatódik a szép együttműködés, ezúttal sem lesz akadálya a jobbik támogatásának.
Azt is tudtam, bár, őszintén szólva, egyúttal bizarrnak is találtam, hogy az első számú vezető, ezzel még kérkedve is, nem köti az orrunkra, hogy mi történik a kvótanépszavazás győzelme illetve győzelmes elvesztése után. Viszont nem gondoltam volna, hogy a miniszterelnök úr, saját és – ők erről persze mit sem tudtak – hárommillió-háromszázezer honfitársa óhaját kifejező alaptörvény-módosítást egy jelentéktelen távoli focimeccset nézve terjeszti be. Hogy ez ilyen fontos.
Spirituális és szép
Bevallom, érdeklődve és kis rosszérzéssel is néztem a rám váró spirituális élmény elé. Zavarba ejtett ugyanis, hogy az igazságügyi miniszter szerint spirituális is és szép is lesz ez a hetedik kiegészítés. Bevallom, itt elbizonytalanodtam, és még spirituális lelki szemeim előtt is főleg csak ködöt láttam. Nem csalódtam, köd lett, csak nem oly rémisztő. Féltettem ugyanis személyes identitásomat, hogy az alaptörvény alapján új és titkos kötelék fűz majd olyan nemzettársaimhoz, mint például amilyen a rezsifőbiztos Németh Szilárd. Megúsztam. Maradt, mi volt, csupáncsak ugyanahhoz az állampolgári közösséghez tartozunk, ami részemről továbbra is okés. A kicsit aggasztó újfajta spiritualitást, Istennek hála, ezúttal nem találtam meg az Alaptörvény-módosításban. Ama szégyenlős spiritualitás, amit végül megtaláltam, egyáltalán nem keserített el, noha jókedvre sem hangolt.
Alkotmányos és nemzeti identitás
Nem is kérdés, hogy az alkotmányos nemzetek rendelkeznek az alkotmányos szabályaikban is tükröződő nemzeti identitással. Ha valaki elolvassa például az amerikai, a német vagy a svéd alkotmányt és az ezekhez kapcsolódó felsőbírósági ítéleteket, erről aligha lehet kétsége. Az alkotmányosság ezen jellegzetességére már Montesquieu is felhívta a figyelmet. Igaz, Montesquieu idején, hacsak nem Montesquieu fejében, nem voltak alkotmányos minimumkövetelmények, amelyek mostanra, a mondott szerző hatására is, határt szabnak a nemzeti gondolatok szárnyalásának. Az alkotmányos önazonosság azonban ma már, aligha vitathatóan, alapvetően tartalmi alkotmányossági követelmények teljesítésén nyugszik. Az alkotmányok értékelése mindazonáltal nem kétértékű, nem bináris. Mivel tökéletes alkotmányos rendszerek nem léteznek, az alkotmányos államok között is lényeges különbségeket látunk. A jogállamok között vannak, mind az írott, mind pedig az élő jog tekintetében olyanok, amelyek az alkotmányosságot magasabb és olyanok is, amelyek alacsonyabb szinten biztosítják. Találkozunk tehát jobb és tökéletlenebb megoldásokkal.
Viszont meg kell különböztetnünk az alkotmányossal szemben az olyan közjogi berendezkedéseket, amelyek nem garantálják a hatalommegosztást, sőt amelyek az alapvető jogokat ki is szolgáltatják a politikai érdekeknek, amelyek az állammal szemben az alkotmányosságot nem védik meg, és amelyekben, a választások nem tisztességesek és nem is szabadok. Az ilyen rendszerekre bátran rámondhatjuk, hogy tartalmi értelemben nem alkotmányosak. Aminthogy a magyar berendezkedés is ilyennek tűnik a negyedik módosítás óta. És hogy ezt tovább bonyolítsuk: még ezek a rendszerek sem egyformák a szabadság hiánya terén. Belarusz például nem Észak-Korea.
Az Alaptörvény 2011-es elfogadása már letérítette Magyarországot arról a pályáról, amelyre a jogállami forradalom helyezte, és amelyen az Alkotmánybíróság egészen addig kellő eréllyel meg is tartotta. Ezután a negyedik módosítás eljuttatott bennünket oda, hogy azóta kimondható, az Alaptörvény tartalmilag nem felel meg az alkotmányosság követelményének: lényegében megszűnt az alkotmányt érvényesítő alkotmánybírósági kontroll, a hatalommegosztás üres deklarációvá silányult, továbbá az alapvető jogokat sértő szövegeket tettek az Alaptörvénybe: A hajléktalanságot büntető, a felekezeti egyenlőséget megtipró, a család fogalmából a nagyszülők által nevelt árvagyerekeket is kirekesztő alaptörvényi passzusokat sorolhatunk például ide.
Több mint fura az alkotmányos identitását ezek szerint már elvesztett szövegben a nemzeti identitás sokszorosan ismételt megerősítése: Az új szöveghely szerint „Valljuk, hogy a történeti alkotmányban gyökerező alkotmányos önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége.” (És lejjebb a dadogós ismétlés: „Magyarország alkotmányos identitásának védelme az állam minden szervének kötelessége.”) Erről az olvasónak ez juthat eszébe: „Ke nédoltu parat ritar tabazzsá: / Tallénuráva tüpti Teverín.” Az NER-es szöveg a hetedik módosításból, a másik pedig Vas István halandzsaverséből származik és több minden is összeköti ezeket. Először, mindkettőt szépnek tartja valaki, az elsőt az igazságügyi miniszter, a másodikat pedig én. Másodszor, talán mindkettőnek van értelme, de ezt az értelmet eddig nem lehetett megfejteni. Azaz mindkét mondat a gogoli őrült helyzetet példázza: „Angliában láttak egy halat, amely partra úszott, mondott két szót valami idegen nyelven, és a tudósok azóta is törik a fejüket, hogy mit mondhatott.” A különbség, hogy sem Gogol mondata sem Vas István verse nem került be eddig egyik alkotmányba sem.
Ugye, ami az alaptörvényi mondat első felét illeti, köztudott, hogy eddig még soha senki sem tudta megmondani, sem a vérzivataros századokban, sem a mában, hogy mi lenne a történeti alkotmány tartalma. Vajon például a szent királyok kézlevágós törvényei, a nemesek és nemtelenek megkülönböztetése, a zsidók örök időre szóló kiűzése vagy a későbbi korok jogfosztó törvényei ide tartoznak-e? Ebben egyébként véletlenül tudok is segíteni. Szerintem ugyanis, ha a történeti alkotmánynak mindenáron mai értelmet akarunk adni, ami a fennforgó esetben több mint helyes, akkor az Aranybullának az abszolút hatalmat elutasító ethoszát, az 1848-as áprilisi törvények szellemét, továbbá a kiegyezés modernizáló és jogkiterjesztő jogának szabályozási filozófiáját kellene a történeti alkotmánnyal azonosítanunk, aminthogy a NER által még nem egészen megemésztett Alkotmánybíróság ebben az irányban szerintem tapogatózott is. De hogy a NER számára mennyire felfoghatatlan mindez, arra elegendő felhozni a NER világában szélsőballiberálisnak minősíthető Deák Ferenc és Eötvös József nevével és a „Szabad egyház a szabad államban” jelszóval fémjelzett egyházpolitikát, amelynek totális ellentétét sikerült a történeti alkotmány mai híveinek az Alaptörvénybe beleírniuk.
Idegen népesség Hungáriában
Ezt a részt, megmondom az őszintét, azért nem gondoltam volna. A 4. §-ban találunk egy ugyancsak szép, de nem túl értelmes gondolatot „Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be”. Valami nagyot kellett mondani, amely viszont ne legyen tekintettel a valóra. A kései modernitás világában, ha az állam valakit befogad, ez kivétel nélkül mindig egyedi és személyre szóló döntés. Mármost, ha az annyira hangsúlyozott történeti alkotmányra függesztjük tekintetünket, kétségeink lehetnek a mondat alkotmányosságát tekintve. A besenyők nagy csoportja, Tonozuba vezérüket követve, a honfoglalás idején egész népként telepedett le Magyarországon. A 13. században a kunokat, sőt az általuk korábban elnyomott iráni eredetű jászokat is, királyaink kiváltságokkal ellátva, előbbit népként, utóbbit legalábbis népességként telepítették be és integrálták a nemzetbe. Azután is hosszú sora van ennek, ugyancsak szervezetten népességként jöttek rácok és németek, és nélkülük ma nincs sem Magyarország, sem magyar nemzet. Összefoglalva: egyetérthetünk azzal a szép, de értelmetlen gondolattal, hogy népességet nem, hanem, amint erre a hetedik módosítás utal is, individuumokat fogadunk be, de ezt, ha lehet, ne a történeti alkotmány, hanem a modernitás kontextusában mondjuk ki.
Elfogadjuk, hogy az Európai Unió jogszerűen dönt rólunk, viszont nem is korlátozhatja a NER-t
Mély gondolat, valóban. A módosítás második cikke szerint Magyarország szuverenitásának egyes elemeit a többi tagállammal ugyan közösen az Európai Unió intézményei útján gyakorolja, magyarán szuverenitásának alapszerződés szerinti korlátozását elfogadja, azonban mindezen korlátok összhangban kell, hogy álljanak alaptörvényi jogainkkal és szabadságainkkal és „nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.”. A rendelkezés nyakatekert megfogalmazásából, ha nagyon akarjuk, az is kiolvasható, hogy az Alaptörvény, hm, bizonyos tekintetben, az uniós jog felett áll és jól eldugva az is, hogy nagyon nem akarjuk a föderatív Európát. Meglátjuk. Biztosan nem ezen fog múlni.
És ha mégsem lépne hatályba…
Játszunk el egy pillanatig azzal a gondolattal, hogy a Jobbik besértődik, amire, ha csak az elmúlt hónapok eseteire gondolunk, bőven lenne oka, és hát, talán az is számít, hogy ennek a módosításnak legalábbis a dallama, biztosan nem eléggé jobbikos. Ha tehát a hetedik, a Jobbik sértettsége miatt, nem csatlakozna az alaptörvény gránitjához, akkor tehát, mondjuk ki, nem történne semmi sem. És ha igen? Akkor pedig megtörtént a semmi.
(Kép via)
