publikáció
2016-05-03
Majtényi László beszéde az ötéves Alaptörvény ünnepén tartott Alkotmányjogi Szabadegyetemen.
Elhangzott 2016. április 23-án a Jászai Mari téren, az Alaptörvény Ünnepén, az Eötvös Károly Intézet Alkotmányjogi Szabadegyetemén.
Öt éves az Alaptörvény, és ahogy a hatalmasok az alattvalóknak szóló nyelven mondani szokták: az ország apraja nagyja ünnepli is; annyiban persze, amennyiben és ahogy az állam megünnepelteti velük.
Mi viszont félelem és kényszer nélkül gyűltünk megint össze azért, hogy az Alaptörvényről beszéljünk és közben hazánk majdani végleges jogállami Alkotmányára gondoljunk. Nekünk a mai napon ünneplésre nincsen okunk. Viszont jó így megint együtt lenni.
A szabadság mindig szabadságból fakad. A szolgákat – ha ez nem is mindig sikerül – fel lehet szabadítani, de a szabadságot mindig szabad emberek hozzák el. Hiszen csak ők ismerik. Szabadnak lenni jó, de szabadnak lenni felelősség is.
Az Alaptörvényről van mit mondanunk, tárgyilagos és nem ünnepi szavakkal. Ha az alkalom az ötéves Alaptörvény is, a látóhatár jóval tágasabb. Ha az Alaptörvényről beszélünk is, közben csak a Magyar Köztársaság végleges alkotmányára gondolunk.
Az alkotmányoknak mindig politikaiak a meghatározottságai és az előfeltételei is.
Igen, a magyar politikában ma még lehet azt mondani, hogy az embereket nem érdekli a szabadság, hanem számukra a béremelés, a nyugdíj, a rezsi és a Mekka felé forduló imádkozókkal szembeni atavisztikus rettegés az, ami valóban fontos.
Csakhogy az ostoba hazugságról mindig kiderül, hogy mennyit ér. Az ilyen szófia beszédből soha nem lesz alkotmányos Magyarország. Sőt még a hőn óhajtott hatalom vagy uralom sem lesz így meg. Mert ki fogja elhinni bármelyik újonnan jött politikusnak, hogy ő pont kerítésépítésben jobb a régieknél? Lehet a rezsiharcra, a vasfüggönyre, a hazájukból elüldözöttekkel szembeni rettegésre játszani. Lehet a NER-esekkel szellemtelen és lapos kompetenciavitákat folytatni arról, hogyha mi hatalomra jutunk, még fényesebb és magasabb kerítést építünk, még hatékonyabban üldözzük el tereinkről a szíreket, és nem csak a gázt és a sört, de belőle alig lopva, az európai adófizetők pénzét is ingyen osztjuk szét. De jól kalkulál-e az elképzelt választó kegyeit kereső beszélő?
Nem úgy van-e, hogy igével is él az ember? Nem úgy van-e, hogy egy ország szomjazik az igaz szóra?
A politikus, amíg rajta nem veszít, hazudhat és, ne legyen kétség, sokszor hazudik is, de az alkotmányról, a szabadságról nem szabad hazudni.
Minden magán- és közszabadság alapja az oszthatatlan, mindenkit megillető emberi méltóság.
Nem lehet a menekültekről nem beszélni most, mert olykor a hallgatás is hazugság, és mert nincs alkotmány, amely nem beszél az egyenlő méltóságról. A magyar embernek értenie kell a menekült embert. Hol volt több vérzivatar, mint itt? Ki tudja a magyaroknál jobban, milyen érzés, amikor az ember szertenéz, és nem leli honját a hazában, amikor az üldözött felé, bújjon bárhová, kard nyúl. Hogy ami azelőtt kedv és öröm röpködte város volt, most üszkös kőhalom. És rajtunk kívül, melyik nemzet fiai és lányai hallottak Szózatot olyan sírról, amelyben egész nemzet süllyed el?
Nem arról van itt szó, hogy a választott eszközök, az európai menekültpolitikák helyesek-e. Ezek, tudjuk, lehetnek jók is és elhibázottak is. Hanem hogy le lehet-e tagadni, hogy a morális igazság nem a magyar kormány, hanem Angéla Merkel és a katolikus Ferenc pápa oldalán áll?
Sok haszna lesz a majdani alkotmánynak, de a legfontosabbak egyike, hogy ha van alkotmányunk, könnyebben maradunk meg az igazság oldalán.
Ha másként nem megy, legalább önzésből legyünk nagylelkűek, mert a szabadság, mondjuk ki minden lehetséges alkalommal, oszthatatlan. Minél többet adok, annál többet kaphatok én is. Ha elfogadod bárki jogának semmibevételét, ítéletet mondasz magad felett is. Ha kényelemből csak elfogadod az afgánok vagy a hajléktalanok jogfosztását, nemhogy az ápolónők, nemhogy a tanárok, de Te magad sem leszel biztonságban!
Legyen köztársaság! Éljen a jog! Éljen mindenki a jogaival!