Szélsőségek, avagy hogyan mélyül tovább a szakadék az alkotmánybírák között

A hontalanok gyakran nem rendelkeznek megfelelő úti okmányokkal, amikor Magyarország területére lépnek, mivel nincs állampolgárságuk. A jogszerű tartózkodás ezért olyan többlet követelményt támaszt a hontalankénti elismeréssel szemben, amely nagyon sok állampolgársággal nem rendelkező személyt eleve elzár a hontalankénti elismeréstől, ami ellentétes az ENSZ Hontalansági Egyezményével. Az AB szerint a jogszerű tartózkodás megkövetelésével a jogalkotó nem eljárási feltételt határozott meg, hanem a Hontalansági Egyezménytől eltérően határozta meg a hontalan személy fogalmát.

Az Alkotmánybíróság a helyes következtetés ellenére sajnos csak a jövőre nézve semmisítette meg a támadott jogszabály-helyet, ami a jogszerű szó nélkül maradhat hatályban. Ráadásul nem tiltotta meg az alaptörvény-ellenes törvény alkalmazását abban az egyedi ügyben, amelynek bírája kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárást, különösen súlyos joghátrányt okozva ezzel annak a személynek, aki ugyan valójában hontalan, de mivel nem tartózkodik jogszerűen Magyarországon, ezért jogilag nem ismerhető el hontalannak. Az alkotmánybírósági törvény főszabálya szerint az AB eljárásának alapjául szolgáló ügyben (amelynek bírája az AB-hez fordult) nem alkalmazható az alkotmányellenesnek ítélt jogszabály. Az alkotmánybírák többsége azonban azt látta indokoltnak, hogy az AB eltérve ettől a főszabálytól, a konkrét ügyben érintett személy jogsérelmét ne orvosolja. Lévay Miklós, Kiss László és Paczolay Péter ezért fogalmazott meg különvéleményt, mert szerintük az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolta volna az alkalmazási tilalom kimondását. A NER alkotmánybíróságának emberképéről árulkodik az, hogy véleményüknek nem tudtak többséget szerezni. A testület többsége inkább a jogbiztonság mindenek feletti érvényesülését támogatta egy tíz éve hontalan ember sorsának méltányos rendezése helyett/mellett.

Több más a Fidesz-kormányzat által megválasztott bíró viszont azért csatolt különvéleményt a határozathoz, mert szerintük a törvény összhangban van a vállalt nemzetközi kötelezettséggel. Salamon László és Balsai István az Alkotmánybíróság két évtizedes gyakorlatától teljesen idegen értelmezést tulajdonított az Alaptörvény Q) cikkének, amelyben Magyarország vállalja a nemzetközi kötelezettségei és a belső jog összhangjának megteremtését. A két bíró „államcéllá” minősítette a klauzulát: szerintük a jogalkotó már azzal eleget tesz alaptörvényi kötelezettségének, hogy egyáltalán megteremti a lehetőségét a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatának.

Pokol Béla és Varga Zs. András különvéleményükben odáig mentek, hogy a magyar nép önvédelmi lehetőségének, illetve Magyarország szuverenitásának csökkenését elkerülendő alkotmányos a jogszerű tartózkodás többletkövetelménye. Alkotmányos érvként hivatkoztak arra, hogy „a zsugorodó európai népesség közösségeit az Afrika felől érkező sok-sok milliós illegális bevándorlás és ennek következményei létükben veszélyeztetik”. (Miközben az illegális bevándorlás és a hontalanság problémája természetesen nem mosható össze.)

Az Alkotmánybíróság tehát végletesen megosztott. Az egyik oldalon a régi bírák, akik már nagyon rövid ideig vannak hivatalban. A másik oldalon pedig az egyenlő emberi méltóságot sértő, kirekesztő nézeteiket hangoztató új, egypárti bírák, akik jelen állás szerint még 2020-ban is székükben fognak ülni.