Az alkotmányoskodástól a hatalmaskodásig - avagy a devizahitel döntés

Az Alkotmánybíróság eljárását azok a fővárosi törvényszéki bírák kezdeményezték, akik felfüggesztették eljárásukat, mert úgy ítélték meg, hogy a devizahitelesek helyzetét rendező törvény alaptörvény-ellenes. A 2014 júliusában elfogadott törvény többek között azzal akarja segíteni a devizahiteleseket, hogy felállít egy vélelmet. Vélelmezi, hogy tisztességtelen minden egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötés, és így semmisek azok a szerződések, amelyek ilyet tartalmaznak. A törvény hét pontban meghatározza azt is, hogy mi jellemzi az ilyen tisztességtelen kikötéseket. A pénzintézeteknek a magyar államot perelve volt lehetőségük megdönteni ezt a vélelmet. Ha nem sikerült – ahogy eddig csak részleges pernyertességre volt példa – akkor a pénzintézet által kötött összes ilyen szerződés semmissé vált.

Az indítványozók szerint a törvény alkotmányellenes, mert sérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, a jogállamiságot, a jogbiztonságot, a tisztességes eljáráshoz és vállalkozáshoz való jogot, illetve a szerződési szabadságot. Az Alkotmánybíróság nyolcvan oldalas határozatában azonban a törvény egyetlen rendelkezését sem találta aggályosnak, jóllehet több rendelkezése is alaptörvény-ellenes. Továbbá olyan megállapításokat tett, amelyek a jövőre nézve a valódi alkotmánybíráskodás végét vetíti előre.

1. A testület szerint fel sem merül, hogy tiltott visszaható hatályú jogalkotásról lenne szó, mivel a törvény nem alkot új szabályokat, csupán a tisztességtelen kikötéseket elemző polgári jogegységi határozatban foglaltakat önti törvényi formába. A polgári jogegységi határozat funkciója azonban az, hogy a bíróságok egységes ítélkezési gyakorlatát biztosítsa, tehát a jogszabályok értelmezéséhez nyújt támpontokat. Nem normatív igénnyel lép fel, mint egy törvény. A különvéleményt megfogalmazó bírák szerint viszont tiltott visszaható hatályú jogalkotásról van szó. Kiss László és Lévay Miklós szerint a tisztességtelenség fogalmát olyan új, konkrét tartalommal szabályozza a törvény, ami a korábbi jogszabályokban nem jelent meg. Paczolay Péter azt emelte ki, hogy a törvényben meghatározott kritériumok nem csak a jogegységi határozatban foglaltakat tartalmazzák, hanem a jogegységi határozat törvényhozói értelmezését jelenítik meg.

2. A törvény sérti a bírói függetlenséget, mert nem biztosítja a bírák számára a függetlenségük kiteljesítéséhez szükséges eszköztárat. A törvény korlátozza a bizonyítást, ami miatt a bíró nem hozhat megalapozott döntést. A törvény a tisztességtelenség megállapítása körében kizár minden, a hét kritérium vizsgálatán kívüli eszközt, leszűkítve ezzel a bíró mérlegelési jogát. [Lévay különvéleménye] Ezzel szemben a többség elintézte annyival a bírói függetlenség sérelmének vizsgálatát, hogy a bíró a törvényeknek alávetve, azoknak megfelelően köteles dönteni, ezért a bírói függetlenség nem jelentheti a jogszabályoktól való függetlenséget. Ezzel az Alkotmánybíróság nem kevesebbet állít, mint hogy bármilyen tartalmú is egy törvény, az nem sértheti a bírák függetlenségét, mert törvény. Ez a logikailag is téves érvelés nem nevezhető alkotmánybíráskodásnak.

3. Az Alkotmánybíróság szerint a rendkívül rövid határidők ellenére a törvény biztosítja az elegendő felkészülési időt. A testület döntése tartalmában helytelen, de ennél is fontosabb, hogy az alkalmazott érvelés elfogadhatatlan. A határozat szerint a korábbi gyakorlat értelemében a jogszabály kihirdetésétől kell számítani a felkészülési időt, de ettől mégis eltér tekintettel arra, hogy „a társadalom nagy részét érintő és kiemelkedő súlyú nemzetgazdasági és szociális problémáról van szó.”[158] Az Alkotmánybíróság szerint az Országgyűlés e tárgyú jogalkotói szándéka nem volt előzmény nélküli, emiatt a pénzintézeteknek bőven volt felkészülési idejük. Úgy tűnik jobb, ha innentől kezdve minden jogalany – hogy legyen ideje felkészülni – a benyújtott törvényjavaslatok tanulmányozásával kezdi a napját, mert az Alkotmánybíróság mostantól nem a jogot tekinti jognak, hanem a törvény embrióját is. Kiss László különvéleményében figyelmeztetett arra, hogy nem adhatók fel a jogállamiság, az alkotmányosság kritériumai például a gazdasági körülmények megnehezülése folytán, mert egy alkotmánynak rendkívüli időszakokban is „garantálnia kell azt, amit ígért.” [273]

Az ügy előadó bírája Lenkovics Barnabás volt, aki „régi” bíró a testületben, de az utóbbi időszakban gyakran az „egypárti” bírókkal szavazott. Lenkovics azt a módszert alkalmazta, hogy hosszasan idézett a korábbi határozatokból és jogdogmatikai kérdéseket fejtegetett, de az indítványozók érveire alig reagált. A hosszú elvi felvezetések után rendre érvelés nélkül elutasította a kérelmeket, elbagatellizálva a támadott rendelkezések alaptörvény-ellenességét. Nagyon úgy tűnik, hogy az alkotmányosság megmaradt utolsó hírmondóit, az ottfelejtett három bírót leszámítva semmi jóra nem számíthatunk. Lett volna pedig alkotmányos megoldás, amit a Kormánynak ebben az ügyben sem sikerült megtalálnia. Viszont a hibát az Alkotmánybíróságnak sikerült jóváhagynia.