Üzenet Strasbourgból

A strasbourgi bíróság megállapította: a képviselők azzal, hogy molinók felmutatásával fejezték ki véleményüket, nem hátráltatták a parlamenti munkát. Ugyanakkor azt a jogi érvelésben szokatlan megjegyzést tette, hogy a korábbi miniszterelnök, Gy. F. felszólalásakor a mai kormánypárt képviselői rendszeresen büntetlenül vonultak ki az ülésteremből. A strasbourgi bíróság kimondta továbbá azt is, hogy a Kormány bírálatával a képviselők nem sértették meg, és nem vonták kétségbe a Parlament tekintélyét. A Bíróság tehát igen éles hangvételű ítéletet mondott az ügyben.

A bírálatból bőven jutott az Alkotmánybíróságnak is. A strasbourgi bíróság a Magyarországgal szemben indított ügyekben gyakran foglalta és foglalja össze az Alkotmánybíróság vonatkozó döntéseit, amelyek a legtöbb esetben egybecsengtek az EJEB végső ítéletével. Például a státuszuktól megfosztott egyházakkal kapcsolatos ügyben is hasonló állásponton volt a két bíróság.

A Karácsony és mások kontra Magyarország ítéletben azonban fordult a kocka. A strasbourgi bíróság alkalmatlannak minősítette az Alkotmánybíróságot arra, hogy ügyükben jogorvoslatot nyújtson a képviselőknek. Az EJEB-hez fordulás előtt a hazai jogorvoslatokat általában ki kell meríteni. A Bíróság ennek kapcsán fogalmazta meg azt, hogy az Alkotmánybíróság ebben az esetben nem nyújtott volna hatékony jogorvoslatot a képviselőknek, ezért nem hiba, hogy előbb nem az Alkotmánybírósághoz fordultak, hanem rögtön Strasbourgba mentek. Az EJEB ezt az Alkotmánybíróság két korábbi, a képviselői szólásszabadság korlátozásával foglalkozó határozatára alapozta, amelyekben a testület nem állapított meg alkotmánysértést.

Az Alkotmánybírósághoz mind a két esetben Novák Előd Jobbikos képviselő nyújtott be alkotmányjogi panaszt, mert úgy gondolta, hogy alkotmányos indokok nélkül korlátozzák az országgyűlési képviselők véleménynyilvánítási jogát. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az Országgyűlést nagyfokú szabadság illeti meg a házszabályi rendelkezések megalkotásakor, tehát az lényegében a parlament belső ügye. Másrészt megállapította: „hogy a képviselő a parlamenti felszólalásai során nem ’magánszemélyként’, hanem az Országgyűlés – mint Magyarország legfőbb népképviseleti szerve – tagjaként fejti ki véleményét. Erre a képviselői minőségére tekintettel a véleménynyilvánítás keretei más magánszemélyekhez képest bizonyos tekintetben – a képviselőket megillető mentelmi jog alapján – tágabb, ugyanakkor más vonatkozásban – a parlamenti fegyelmi jogra tekintettel – szűkebb körben érvényesülnek. A képviselői megnyilvánulások egy részének a fegyelmi jog körébe vonását éppenséggel az indokolja, hogy a képviselők széles körű mentességgel rendelkeznek parlamenti tevékenységüket illetően, ezáltal – ha például külső személyek érdekeit vagy jogait megsértik – felelősségre vonásuk nehezebb, ha éppen nem kizárt. Ezért indokolt, hogy a beszédjoggal, illetőleg a képviselői szólásszabadsággal való visszaélések elkerülése végett a házelnöknek legyenek olyan eszközei, amelyekkel ilyen esetekben felléphet.”

Ezzel szemben a strasbourgi bíróság elvetette az Alkotmánybíróság paradox értelmezését, miszerint a képviselők véleménynyilvánítását éppen azért lehet korlátozni, amiért mentelmi joggal rendelkeznek, vagyis amiért erősebb védelemben részesül parlamenti munkájuk során kifejezett véleményük.

A strasbourgi üzenet annyit tesz, hogy nem csak a parlament, de az alkotmánybírósági döntés sem érte el az alapjogok Európában minimálisan elvárt védelmi szintjét.