Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet az alábbiakra szeretné az érintettek és a közvélemény figyelmét felhívni:
Egyedi ombudsmani vizsgálat ügyében sehol a világon, de még Magyarországon sincs semmilyen beleszólási joga a parlamenteknek az általuk megválasztott ombudsmanok munkájába. Ha az alapvető jogok biztosának működésével szemben kifogások merülnek fel, ennek az éves jelentéséről szóló parlamenti vitában lehet jogszerűen hangot adni.
Az ombudsman a társadalmi nyilvánosság egyik alapvető intézménye, ez az az állami szerv, amely – a működésének lényegét jelentő folyamatos társadalmi párbeszéd következményeként is – a legnagyobb nyilvánosság előtt működik. A hecc-sajtó által megkezdett zajos propagandakampány közepette, mondvacsinált indokokkal zárt ülésen megtárgyalni az ellene hangoztatott politikusi vádakat, nem csupán a bizottság gyávaságának jele, de egyúttal jogsértő is.
Mindezek alapján az alapvető jogok biztosa a bizottság zárt ülésére el sem mehetett volna.
Budapest, 2014. október 2.
Dr. Majtényi László
elnök
(az egyik ombudsmani szakkönyv szerzője)
Dr. Somody Bernadette
igazgató
(a másik ombudsman szakkönyv szerzője)