Budapesti számtanóra

A jogállam, a demokrácia egyik utolsó mentsvára a legalább a szabályok szintjén szabad választás (amit persze olykor a média-hozzáféréstől a kampányköltésekig sokfajta valóság torzít). Az általános, egyenlő választójog és a titkos és közvetlen választás a demokrácia fundamentuma, hiszen itt dől el, hogy kik gyakorolhatják a közhatalmat. Ha ezen elveknek nem felel meg a választás, akkor nem igazolható a közhatalom-gyakorlása, a közhatalom birtokosa ilyenkor kifogásolható módon jut hatalomhoz. A fővárosi önkormányzati képviselők választása legalább két tekintetben sérti ezeket a követelményeket.

1. A választópolgárok választójoga nem egyenlő, mert nem hasonló számú szavazat szükséges a mandátumszerzéshez az egyes kerületekben. Az új rendszerben a huszonhárom kerületi polgármester adja a fővárosi közgyűlés nagy többségét (70%), akik közül a nagyobb lélekszámú kerületek polgármestereinek sokszor, akár több mint hatszor több szavazatra lesz szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a fővárosi közgyűlésbe, mint a legkisebb lélekszámúban megválasztottnak.

2. Valójában választásról sem beszélhetünk, mert a választópolgárok kerületi polgármestereket választanak és nem fővárosi önkormányzati képviselőket, akiket nem a választók, hanem a törvény tesz a fővárosi közgyűlés tagjaivá.

Az Alkotmánybíróság a kompenzációs listás mandátumszerzés súlyozott számítása kivételével nem találta alaptörvény-ellenesek az új fővárosi választási rendszer alapvető szabályait. A testület többsége az összes ellenzéki parlamenti képviselő által benyújtott indítványt elutasította. Az önkormányzati választások előtt négy hónappal(!) bevezetett új szabályok értelmében a fővárosi közgyűlés tagjai nagyrészt a kerületek polgármesterei lesznek.

A kerületi polgármesterek fővárosi közgyűlési tagsága az AB szerint is sérti a választójog egyenlőségét, hiszen az egyes kerületek lakosságszámában hatszoros eltérés is van. Ennek alapján ÖNMAGÁBAN nézve fennáll az egyenlőség sérelme, de a testület szerint ez nem ad okot a szabályozás megsemmisítésére, hiszen a választási rendszert „komplexitásában” kell vizsgálni. Az egyenlőtlenségeket a jogalkotó két módon próbálta ellensúlyozni. Az egyik ilyen eszköz a kompenzációs listán hasznosuló, vesztes polgármester-jelöltekre leadott szavazatok súlyozása. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy ez önmagában alkalmatlan eszköz a kiegyenlítésre, sőt valójában sérti az egyenlőség elvét, mert a nagyobb lélekszámú kerültekben indulóknak kedvez. Ezzel egyet lehetne érteni, ha az AB a szabályt nem csak az ÖNMAGÁBAN VETT egyenlőtlenségére tekintettel nézte volna, hanem a probléma „komplexitására” tekintve úgy, hogy döntésével a választási rendszer egyenlőtlenségét (alkotmányellenességét) nem csökkenti, hanem súlyosbítja.

A másik kiegyenlítő szabály a közgyűlési határozathozatalnál alkalmazott kettős többség lenne, ami azt jelenti, hogy a döntéseket csak akkor lehet elfogadni, ha a szavazás után az is megállapítható, hogy a budapesti választópolgárok több mint felét képviselik az azonosan szavazó polgármesterek. Ez ÖNMAGÁBAN ugyancsak sérti az alkotmányosságot, a demokratikus döntéshozatal elvét, hiszen fejenkénti többséget is megkövetel, így a valójában a lakosság kisebbségét reprezentáló kerületek eleve megakadályozhatják a többséget képviselők akaratának érvényesülését. Ez az ÖNMAGÁBAN VETT alkotmányellenesség azonban a komplexitásra törő AB-t már úgyszintén nem zavarta, sőt, ezt a szabályt az egyenlőtlenség alkalmas és elégséges kompenzálásának minősítette. A választójog egyenlőtlenségét azonban nem ellensúlyozhatja az, hogy a már mandátumot szerzett képviselőknek lakosságszám arányában (ha például nem titkos a szavazás) másként számít a szavazata. A választójog egyenlőségének a választás során kell érvényesülnie, nem máskor.

A közvetlen választás sérelmét sem állapította meg az AB. A testület többsége szerint a szavazás közvetlensége azt jelenti, hogy a választópolgárok közvetlenül a jelöltekre szavaznak a választások során, és nem választási megbízottakat választanak. Ezek alapján a támadott szabályozás nem sérti a közvetlen választás alapelvét: a választópolgárok ugyanis közvetlenül választják meg a kerületi polgármestereket, akik a megválasztásuk következtében egyben a fővárosi közgyűlés tagjai is lesznek. Ezzel szemben több különvéleményt jegyző bíró szerint nem is beszélhetünk választásról, mert az, hogy a törvény erejénél fogva a fővárosi közgyűlés tagja lesz a polgármester, még csak nem is közvetett választás. A választópolgárok ugyanis kerületi polgármestereket választanak és nem fővárosi önkormányzati képviselőket, márpedig az Alaptörvény előírja, hogy a helyi önkormányzati képviselőket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással választják.

Az Alkotmánybíróság kulturálisan, intellektuálisan szétesett, és ez most lett egészen transzparens. A testület tagjait világok választják el, ami az alkotmányosság legelemibb kérdéseiben vált nyilvánvalóvá: még abban sem értenek egyet, hogy Mi az, hogy választás?, Mi a közvetett és mi a közvetlen választás?. Az AB egyik fele a másikat egy alkotmányjogi vizsgán biztosan megbuktatná. Ez rosszabb a súlyos filozófiai megosztottságnál és az autonómia hiányánál is.

A 26/2014. (VII. 23.) AB határozat itt olvasható.