A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy bármely cselekvőképes személy későbbi lehetséges cselekvőképtelensége esetére közokiratban visszautasítson a szenvedéssel terhelt életet valamelyest meghosszabbító beavatkozásokat, vagy megjelölje azt a személyt, aki helyette hozhat ilyen döntéseket, ha állapota miatt ő maga erre már nem lenne képes. Az AB által megsemmisített kitétel a fenti nyilatkozatok érvényességéhez feltételként írta elő, hogy pszichiáter igazolja a nyilatkozatot tevő személy belátási képességét, a nyilatkozat érvényességét pedig „szavatossági időhöz” kötötte, előírva, hogy azt kétévente meg kell újítani.
A határozat indokolása e körben a szabályozás alkotmányosságáról gondolkodva a szükségességi-arányossági teszt keretei között számos érvet tesz érdemben mérlegre. A többségi határozat egyik konklúziója, hogy mindenfajta ésszerű indokot nélkülöz határozott idejűvé tenni egy olyan nyilatkozat érvényességét, amely egyébként is bármikor, bármilyen alaki kötöttség nélkül visszavonható. Emellett az indokolás következetes érveléssel vezeti le, hogy a nyilatkozattétel egyéb szigorú feltételeinek teljesítése mellett aránytalan korlátozás polgári jogi értelemben cselekvőképes személyektől elvárni a fennálló cselekvőképesség pszichiátriai szakvéleménnyel történő külön igazolását.
Az AB azonban érdemben nem válaszolt az indítványozó eutanázia-szabályozással kapcsolatos több más fontos felvetésére. Amióta 1997-ben az egészségügyi törvény az életmentő, életfenntartó beavatkozások visszautasításának jogaként elismerte a passzív eutanáziát, úgy tudjuk, Magyarországon nem dokumentáltak a törvényi szabályok alkalmazásával végrehajtott esetet. A szabályokat 2003-ban az AB megvizsgálta és alkotmányosnak találta – de valóban arányosan korlátozza-e az egészségügyi önrendelkezési jogot az olyan eutanázia-eljárás, ami a gyakorlatban alkalmazhatatlannak bizonyult? A testület ezt a tényt nem akarta meglátni; különféle okokkal elhárított valamennyi ezzel összefüggő kifogást.
A panaszos sérelmezte azt is, hogy a törvény a nem cselekvőképes polgároknak egységesen megtiltja, hogy az ellátás visszautasításáról önálló döntést hozzanak, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a belátási képesség szempontjából egyértelmű különbségek vannak a cselekvőképességükben életkoruk, illetve szellemi állapotuk miatt korlátozott személyek között. Például egy belátási képességének birtokában lévő, terminális betegségben szenvedő, 17 éves fiatal és egy hasonló élethelyzetbe került, nagykorú elmebeteg között.
A polgári jogi cselekvőképtelenség és korlátozott cselekvőképesség (az egészségügyi törvény ezeket a kategóriákat veszi át), ahogyan korábbi döntéseiben az AB is kimondta, elsősorban az ügyleti forgalom biztonságát és a kiskorú vagyonát védi a meggondolatlan veszteségektől. Adódik a következtetés, hogy a vagyonnal – mondjuk egy 17 évesen megörökölt nagy értékű ingatlannal – rendelkezés, és az egyén legszemélyesebb erkölcsi meggyőződését, világnézetét kifejező alapjogok, itt: az egészségügyi önrendelkezési jog gyakorlása között különbség van. Nem biztos tehát, hogy pusztán a kiskorúság ténye alkotmányosan zárja ki az egészségügyi beavatkozás felelős és tájékozott visszautasításának lehetőségét.
Ebben a döntésében az AB az indítványozó felvetésére viszont mindössze annyit reagált, hogy a jogszabály időközben módosult, „a visszautasítási jogok különböző (életkori és egyéb) sajátosságokhoz igazítása” pedig „jogalkotói feladat”. A testület szemfüles megoldással bújik ki a kérdés érdemi vizsgálata alól: mivel az indítványozó azt sérelmezi, hogy a jogszabály eredeti szövege nem differenciál a cselekvőképesség hiányának különböző fokozatai között, az egészségügyi törvény nemrég, az új Ptk.-ra figyelemmel módosított szövege pedig ezt megteszi, okafogyottnak tekinti a beadványt – annak ellenére, hogy a törvény módosított változata is kizárja a korlátozottan cselekvőképes kiskorúak önálló döntéshozatalát.
Az alkotmánybírósági szövegértelmezés útjai nehezen fürkészhetők ki. A határozat valószínűleg kevéssé járul hozzá ahhoz, hogy az így döntő emberek méltósággal halhassanak meg.
A 24/2014. (VII. 22.) AB határozat itt olvasható.
Majtényi László: Bűz van
Megjelent az Élet és Irodalom LXII. évfolyam, 5. lapszszámában, 2018. február 2-án
