A korábban dohánnyal kereskedők vállalkozáshoz való joga sérült, amiért 2013. július 1-től kezdődően csak az árusíthat dohányt, aki megfelel a szigorúbb feltételeknek és az állam koncessziós szerződést kötött vele. Az új szabályok eredményeképp harmadára csökkent azoknak a száma, akik dohány-kereskedéssel foglalkozhatnak.
Ahogy arra már korábbi elemzésünkben is felhívtuk a figyelmet, az Alkotmánybíróság egyre gyakrabban csak mímeli az alapjogok korlátozásakor alkalmazandó szükségességi-arányossági teszt elvégzését. Ebben a döntésben is pontosan ez történt, sőt. A vizsgálat alapossága csak látszólagos, és nem rejti el az érvelési hibákat.
- A teszt alkalmazásának szigora múlt azon, hogy a dohányárusítás engedélyhez kötését olyan korlátnak tekinti-e az AB, amelynek teljesítése elvileg bárki számára nyitva áll. A testület ezt állította annak ellenére, hogy a kiadható engedélyek darabszáma a törvény alapján maximalizált, ha ez betelt, már mindenki más elzárt a trafikvállalkozástól.
- A jogalkotó a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítására hivatkozva államosította a dohány-kereskedelem piacát. Az Alkotmánybíróság a fiatalkorúak védelme érdekében szükségesnek ítélte a korlátozást. Ha a cél legitimitását el is fogadjuk, ez még nem teszi alkotmányossá a jogkorlátozást: a szükségességet, vagyis azt, hogy a cél elérésére nincs olyan alternatív eszköz, amely kevésbé érinti az alapjogot, önállóan meg kell vizsgálni. Az AB viszont arról beszél, hogy a törvényhozót szabad mérlegelési jog illeti meg, ami alapján ha a jogkorlátozásnak van indoka, akkor szükséges is.
- Az intézkedés arányosságának vizsgálata újfent a ködbe veszett. Az AB-nek össze kellett volna mérnie az elérendő célt a jogkorlátozás mértékével, és érvelnie kellett volna amellett, hogy a cél megéri-e az adott jogkorlátozást. A többségi határozat ehelyett egyszerűen másról, arányosság helyett a célra való alkalmasságról beszél.
Az AB mindössze amellett érvel, hogy a trafikszabályozás alkalmas egy alkotmányosan legitim cél elérésére. Mivel a dohányzás káros, ezért bármilyen eszköz elfogadható lenne? Az alaptörvény szerint nem, mert alapvető jog csak a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan korlátozható. Az Alkotmánybíróság ha hosszan is ír róluk, valójában ezeket a szempontokat nem vizsgálta meg.
Stumpf bíró párhuzamos véleményében helyesen mutatott rá, hogy az Alkotmánybíróság alapjog-korlátozás vizsgálati módszere általánosságban veszélyezteti a vállalkozáshoz való alapjog védelmi szintjét, és ellentétes az alaptörvény szövegével is. Mi tesszük hozzá, hogy ez a gyakorlat(?) nem csak a vállalkozáshoz való jogra nézve káros, hanem az összes alapjog érvényesülésére. Legközelebb mire számíthatunk ez alapján? Ha a Kormány szerint közérdek a megbízható állami döntéshozatal és ezért csak az lehet középvezető a közigazgatásban, aki párttag, akkor ez is alkotmányos lesz?
A 3194/2014. (VII. 15.) AB határozat itt olvasható.
