I. Az alkotmányosság pusztulása politikai következmény
1. A helyzet
Az alkotmányosság, miközben szívesen elválasztjuk a politikától, politikai probléma. Megléte is, hiánya is. Az országgyűlési választások eredménye nem volt meglepő, a körülmények ismeretében nem várhattunk és nem is vártunk mást. Következményei viszont alapvető fontosságúak az alkotmányosság esélyei tekintetében.
Az alkotmányosság híveinek időről időre számvetést kell készíteniük. Ez ma, amikor a politikai közösség közügyekkel foglalkozó egyik felét a szenvedélyes kétségbeesés jellemzi, különösen fontos, mert ez a szembenézés elmaradásával, a hibák ismétlésével járhat, illetve integritásuk feladása, morális és intellektuális öncsonkítás is következménye lehet.
Az alkotmányosság pusztításában nem a népakarat fejezte ki önmagát. Ugyanakkor a választási eredmény az alkotmányosság ügyének is veresége, annak ellenére is, hogy az alkotmányosság ennek a választásnak a kormány oldalán jól felismert érdekből, az ellenzéki oldalon viszont politikai tévedésből nem volt tárgya. Az alkotmányosság veresége ezért közvetett, nem artikulált választói akaratból fakadó bukás, értelme pedig a választás politikai előzményeiben és következményeiben ismerhető fel. Az alkotmányosság vereségének okai természetesen elsősorban nem itt keresendőek, hanem mélyebben rejlenek. (Erről itt nem szólunk, noha számos eleméről korábban beszéltünk, és a jövőben hosszabb elemzéseket is tervezünk arról, mi vezetett az alkotmányosság megroppanásához Magyarországon.)
2. Ami a választások utáni helyzetben bizonyosan nem változott meg
A Nemzeti Együttműködés Rendszerén a magyar társadalom az alkotmányosság helyreállításának követelésével lép majd túl.
Az alkotmányosságot, bármikor történjen, csak az alkotmányos jobboldal és az alkotmányos baloldal közös műveként lehet és érdemes helyreállítani. Ehhez mind a baloldalnak, mind a jobboldalnak felül kell emelkednie a kölcsönösen okozott és elszenvedett történelmi sérelmeiken.
Konzervatív szemléletű, helyreállító alkotmányozásra lesz szükség, amelynek kiinduló pontja, mintaadó eleme a jogállami forradalom alkotmánya és az ezzel egylényegű Harmadik Köztársaság alkotmányossága.
3. Amiben a helyzet megváltozott
A Harmadik Köztársaság alkotmányos intézményei, rácáfolva sokak illúzióira, érdemi ellenállás nélkül adták fel korábbi pozícióikat.
Ezen túl nem állítható, hogy az alkotmányosság helyreállításának programjára a 2014-es választás egyáltalán nem hat ki.
A jelenlegi helyzetben nem látható a helyreállításhoz vezető politikai út, ezért szükségképpen módosul az alkotmányosság követelésének programja. (Ebben a tekintetben az előre ugyancsak nem látható gyors társadalmi változások természetesen nem zárhatók ki.)
A Nemzeti Együttműködés Rendszere és a jogállami forradalom alkotmányossága ma intézményi tekintetben sem riválisai egymásnak. Ugyanakkor az az alkotmányos kultúra, amely természeténél fogva a jogállami forradalom alkotmányosságához kötődik, ma is eleven és hatóerővel rendelkező tényező.
4. Az alkotmányosság helyreállításának előfeltételei ugyancsak politikaiak
a. Amire nincs befolyásunk
A politikai változáshoz politikai szereplők kellenek. Az alkotmányosság híveinek nincsenek közvetlen eszközeik az alkotmányosság helyreállításának politikai előfeltételeinek kialakítására. Nem látható, hogy a választási veresége után a baloldali ellenzék romjain, esetleg részben vagy egészben azon kívül, illetve a jobboldali alkotmányos demokraták körében mikor jelennek meg azok a politikai auktorok, akik képesek a magyar társadalom számára vonzó alkotmányos ajánlatot nyújtani.
b. Amire van
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének majdani kudarcából az alkotmányosság helyreállítása politikai értelemben természetesen nem következik. Ha eszközeik korlátozottak is, az alkotmányosság híveinek egyénként és szervezetten is vannak fontos tennivalói abban a tekintetben, hogy az elkövetkező politikai válság idején az eszmék és gondolatok piacán a magyar társadalom az alkotmányos demokrácia híveitől kap-e olyan ajánlatot, amely a bezárkózó, etnocentrista szélsőségesek és a demokratikus intézményrendszert más okból elutasítók politikai kínálatánál vonzóbb lesz.
Ilyen ajánlat az alkotmányosság híveinek hallgatása esetén nem fogalmazható meg.
II. Az alkotmányvédők és a NER
5. Az alkotmány eddig aktív hívei döntés előtt állnak, sokan elfáradtak, a visszavonulás pályáit keresik
- A Nemzeti Együttműködés Rendszere nem igényli, nem is ismeri a konszolidációt. Az alkotmányosság híveinek ezért az „Európa legegységesebb nemzete” mitologikus és irracionális programpontja jegyében nem óhajt és nem is tud olyan ajánlatot tenni, amely a rendszeren belül nyújtana számukra azonosulási lehetőségeket.
- Az alkotmányosság hívei mindazonáltal elfordulhatnak a közügyektől és a kívül maradás gesztusával „Műveljük kertjeinket!” (Candide vagy az optimizmus) jegyében békét köthetnek az ún. „valósággal”.
- Az alkotmányosság azon hívei számára, akik nem óhajtanak elvonulni, lehetséges stratégia a részleges alkotmánypolitikai depolitizálódás lehet, mégpedig abban az értelemben, hogy a rendszer egészének folyamatos elemzésével és kritikájával felhagyva – bízva a kormányzat legalább minimális együttműködési hajlandóságában –, az adott személy/szervezet számára legfontosabb részproblémával (például a romák, a börtönviszonyok, a szegénység, a melegek, az életmód-kisebbségek, a hajléktalanság, a transzparencia, a sajtószabadság, a magánélet védelme, a vallásszabadság ügye) elszakítottságukban foglalkoznak.
A többit ráhagyják azokra, akiknek ez a dolguk.
Azok számára, akiket választott életprogramjuk nem a szabadságok valamelyik körülhatárolt eleméhez köti, ez a második lehetőség nem adott.
6. Lesznek akik a szabadságok, az alkotmányosság ügyének elemeire továbbra is egymástól elszakíthatatlan egészként tekintenek
A hangsúlyok megváltoznak. Az Eötvös Károly Intézet az elmúlt négy évben sem normatív javaslatokkal, hanem alkotmányos elvek alapján bírált. Nem készítettünk sem alkotmány-szöveget, sem alkotmány-módosítás tervezeteket. Nem írtuk át a hatályos törvényeket és nem írtuk meg a majdani sarkalatos törvényeket sem. A NER destrukciójával szemben a jogállami alkotmányosság rekonstrukciójának igényét népszerűsítettük.
Az alkotmány védelme és az alkotmány helyreállítása -- noha ezek elvben alapvetően két különböző helyzet különböző feladata --, az elmúlt években egybe is fonódott. A Nemzeti Együttműködés Rendszere elemről elemre, pontról pontra számolta fel a jogállami alkotmányt. Az alkotmány helyreállításának programjára ennek következtében az alkotmányosság hívei korábban alapvetően olyan rekonstrukciós feladatként tekinthettek, amely evolúciós természetű, tehát valami jelenlévőnek az erősítésével is szolgálható.
A Negyedik Módosítás ezt a helyzetet alapvetően változtatta meg; a 2014-es választás pedig véglegesítette: az alkotmány elveszett. Az Alaptörvény mai állapotában nem alkotmány. Sorsát a Nemzeti Együttműködés Rendszere megpecsételte.
A jogállami Alkotmány és az Alaptörvény mára nem csak nyilvánvalóan összeegyeztethetetlenek, de egymásnak nem is riválisai. A helyzet, ha úgy tetszik, egyszerűsödött. Az Alaptörvényre már mint nem-alkotmányra, a jogállami alkotmányra pedig mint nem jelenlévőre kell tekintenünk.
A 89-es alapokon álló alkotmányos rekonstrukció, noha, hangsúlyozzuk, a helyzet viszonylag gyorsan változhat, ebben a pillanatban nem gyakorlati feladat, hanem stratégiai cél, ezért menetrendje felett elmélkedni nem időszerű.
7. Az alkotmányosság számonkérésének feladata ennek megfelelően módosul
Az alkotmányosság hívei, nem felejtve a magyar alkotmányos kultúra vívmányait, fényes történetét, ma alapvetően az alkotmányosság olyan nemzetközi sztenderdjeit tudják számon kérni a Nemzeti Együttműködés Rendszerén, amelyek a magyar államot az alkotmányosság nemzetközi rendszerében ma is kötik. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a nemzetközi kötelezettségek mellett a magyar államot a Harmadik Köztársaság alkotmányosságára, elsősorban az Alkotmánybíróság gyakorlatában megtestesülő anyagi alkotmányjogára, mint érvényes és hatályos jogra, a továbbiakban is figyelmeztessük, hiszen ennek szintje számos elemében felette áll a nemzetközi minimum-sztenderdeknek. Mindez megköveteli a nemzetközi és a hazai jogkikényszerítés fórumainak használatát is.
Az alkotmány hívei miként viszonyuljanak a jövőben a nemzeti együttműködés intézményi rendszeréhez?
Okoskodhatunk tehát úgy, hogy aki a Nemzeti Együttműködés Rendszerének „alkotmányosságát” elutasítja, a jogérvényesítésre sem használhatja, legalábbis önfeladás nélkül sem szabályait, sem intézményeit.
E döntés során a funkció és az állapot alapján is érdemes különbségeket tenni.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere a jogállami alapstruktúrákat homlokzatként meghagyta, ez pedig együtt jár az autonómia folyamatos kísértésével. A jogállami működés a NER-en belül ezért elvileg sem számolható fel teljesen!
Noha a politikai befolyást ez nem zárja ki, mégis igen erős garanciák védik ma is a bíróságokat. A bíróságok a közelmúltban és a jelenben is a független ítélkezés számos példáját adják.
Továbbá az intézmények között, funkciójuk lényegi volta és bénultságuk egyedileg értékelt szintje alapján, fontos különbségek tehetők. A Médiatanács és például a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság függetlenségének (létezésének) érdemi nemléte sokszorosan bizonyított. Ezek ugyanakkor nem is tartoznak a vitális fontosságú szervek körébe. Ahogy eddig, érdemes tehát a jövőben is keresztülnézni rajtuk. Más a helyzet ugyanakkor, mind az intézményi fontosság, mind pedig az autonómia tekintetében, az Alkotmánybírósággal és például az ombudsmannal. Ezek az intézmények, noha ma politikai befolyás alatt állnak, olykor életjeleket is adnak.
Mindezeken túl alapvető feladat a közlések nyilvános tereinek kihasználása. Az alkotmányosság híveinek továbbra is minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy a nyilvánosság egyre szűkülő tereit, lehetőség szerint, kitöltsék. A közjogi szerkezet egyes elemeivel a közlekedés ezért is elkerülhetetlen.
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet
(Megjelent az ÉS 2014. május 30-i számában.)
Update: Benedek Péter válasza a vitaindító javaslatra 2014. május 31-én.
