Az egyetemesen elismert demokratikus normák szerint a választójog általános. E követelmény értelmében minden nagykorú állampolgár jogosult részt venni a választásokon, kivéve azokat, akiket bíróság – elmeállapotukra tekintettel vagy súlyos bűncselekmény elkövetése miatt – kizárt a választásra jogosultak köréből.
Ezt az alapelvet törte át a Fidesz-KDNP kormánytöbbség, amikor az Alaptörvény legutóbbi módosításával úgy döntött, hogy a 2014. évi választásokon már csak azok a választópolgárok szavazhatnak, akik azt megelőzően külön kérik a választói névjegyzékbe való felvételüket, vagyis előzetesen regisztráltatják magukat. Az új eljárás szerint tehát a választói névjegyzékbe való felvétel nem automatikusan, hanem a választópolgár külön kérésére történik. Aki elmulasztja magát regisztrálni a választást megelőző tizenötödik napig, nem szavazhat. Nemcsak az országgyűlési, hanem a helyi önkormányzati, az európai parlamenti és az időközi választásokon sem.
A választójog szabad gyakorlása, annak általánossága és egyenlősége a demokrácia záloga. A regisztrációs kötelezettség bevezetésével a kormánypártok látszólag senkit nem fosztottak meg választójogától, „csak” annak gyakorlását nehezítették meg egy eljárási (adminisztratív) feltétel bevezetésével. Nem kérdéses azonban, hogy ez a technika tökéletesen alkalmas arra, hogy egyeseket végül elzárjon választójoguk tényleges gyakorlásától.
Az előzetes regisztráció bevezetése egy olyan országban, ahol létezik a választók általános nyilvántartása, és a választói névjegyzéket annak alapján automatikusan állítják össze, és ahol eddig féltucatnyi választást rendeztek ennek alapján, indokolhatatlan.
A kormányzat ennek ellenére többször nekifutott, hogy megfelelő indokkal támassza alá a regisztrációs kötelezettség szükségességét. Bevezetését kezdetben azzal indokolták a kormánypártok képviselői, hogy az elengedhetetlen a választások méltóságának, komolyságának megőrzéséhez. Ez az indok azonban elfogadhatatlan. A demokratikus alkotmányok számára a tudatos és kevésbé tudatos választópolgár egyaránt fontos és megbecsülendő. Éppen ezért a választások komolyságát nem a kevésbé tudatos szavazók részvétele, hanem éppen részvételük akadályozása ássa alá. Az előzetes regisztráció ráadásul nem feltétlenül a tájékozatlan, hanem a kevésbé motivált szavazókat zárja ki.
Később a kormányzati kommunikáció új irányt vett. Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter már adminisztratív érvekkel állt ki az új kötelezettség bevezetése mellett, mondván, a határon túli magyarok és a nemzetiségiek nem kerülnek automatikusan a névjegyzékbe, márpedig ha nekik külön fel kell iratkozniuk, akkor miért ne kellene ezt mindenki másnak is megtennie. Erre a válasz igen egyszerű: eddig azért nem kellett feliratkoznia a névjegyzékbe vett személyeknek, mert ők már névjegyzékbe voltak véve. Nem sértette volna az egyenlő bánásmód követelményét az, ha csupán a határontúliaknak kellett volna külön regisztrálniuk, hiszen az ő helyzetüket nem lehet összehasonlítani azokéval, akik már szerepelnek egy nyilvántartásban. Mindemellett éppen az új szabályozás az, ami nem kezeli egyenlően a határon belül és az azon túl tartózkodó választópolgárokat, hiszen míg előbbiek csak személyesen vagy elektronikusan regisztrálhatnak, utóbbiak ezt levélben is megtehetik. Ha minden választópolgárnak regisztrálnia kell, nincs ésszerű indoka annak, hogy a belföldieket elzárjuk a levél útján való regisztráció lehetőségétől.
A leghamisabb és legcinikusabb érvet azonban az előzetes regisztrációt bevezető Alaptörvény-módosítás hivatalos indokolásában találjuk, amely szerint az előzetes regisztráció célja valójában nem jogkorlátozás, hanem a polgárok választási részvétellel kapcsolatos szabadságának „kiteljesítése”. Az önkéntes regisztráció intézményét azonban, ahol csak létezik, a névjegyzék hitelességének biztosítása és a visszaélések megakadályozása indokolja – a választójog gyakorlásának szabadsága sehol sem. Nem nagyobb az a szabadság, amelynek gyakorlása elé több feltételt állítanak.
Egy szó mint száz: az előzetes regisztrációnak nincs legitim célja, vagyis önkényes.
A parlamenti ellenzék és más, a közvéleményre nyomást gyakorló szervezetek és személyek eleinte még hevesen bírálták a regisztrációt, és alapjaiban kérdőjelezték meg az intézmény és a mögötte felsorakoztatott érvek létjogosultságát. A közéleti viták viszont már jó ideje nem a regisztráció alkotmányos megengedhetőségéről, csupán annak részletkérdéseiről (személyes megjelenési kötelezettség, ügyfélkapu-használat, a regisztráció határideje stb.) szólnak. Ez a fejlemény alighanem kódolva volt: miközben a demokratikus választási rendszer és a méltányos politika versengés hívei nem nyugodhatnak bele a kötelező választási regisztrációba, mivel azt megakadályozni nem áll módjukban, azért is mindent meg kell tenniük, hogy a lehető legtöbb választópolgár regisztrálhassa és regisztrálja is magát a kevesebb mint két év múlva tartandó választásokra. Lehetetlen helyzet.
A részletkérdések vitájában ráadásul éppen a lényeg vész el, hiszen e viták túllépnek azon, hogy az előzetes regisztráció az általános választójog olyan súlyos csorbításával jár, amely alapjaiban ássa alá a választási rendszer demokratikus voltát, akkor is, ha a részletszabályok egyébként megfelelően rendeznék az eljárást.
Megjegyezzük, hogy az autoriter rezsimek jellemzője az, hogy az ország alkotmányában maradéktalanul elismerik a polgárok alapvető jogait, csak éppen szabad és egyenlő gyakorlásuk elé állítanak önkényes korlátokat.
Az utolsó szó azonban még nem hangzott el. Annak ellenére, hogy az Alaptörvénybe is beleírták az önkényes regisztráció kötelezettségét, mivel az alkotmányos alapelvet sért, az Alkotmánybíróságnak kötelessége lenne azt megsemmisíteni.
Budapest, 2012. november 14.
Kádár András Kristóf
társelnök
Magyar Helsinki Bizottság
Majtényi László
elnök
Eötvös Károly Intézet
Dénes Balázs
elnök
Társaság a Szabadságjogokért
