A feladat maga
Tudnunk kell, mit akarunk. Aligha tagadható, hogy az alkotmányosság létrehozása nem eredeti feladat, azaz nem közvetlen politikai-alkotmányos előzmények nélkül kell eljutnunk az alkotmányossághoz, hanem sokkal inkább vissza kellene fordulni a korábban már kiküzdött alkotmányos jogállapothoz, alkotmányos kultúránkhoz. Ehhez kell még tennem egy fontos distinkciót: a Harmadik Köztársaság elzüllésének nem alkotmányos szerkeze az oka, hanem mindenekelőtt a zuschlagozó, kubatovlistázó, hatalomtechnikai bolondériák rabjává váló politikai vezető rétegének - amely mára jószerivel a közjó fogalmát is elfelejtette - gyarlósága, felkészületlensége, emberi alkalmatlansága. Sőt, a Harmadik Köztársaság jószerivel egyetlen a szabadságot elhozó, nemzetközileg is ünnepelt sikerágazata éppen alkotmányossága volt. Ha az 1989-90-es alkotmányozást és a húsz évig fennállt köztársaság első szakaszának kifejezetten dicsőséges alkotmánybíráskodását megtagadnánk, letagadnánk vagy elutasítanánk, jövőbeli esélyeinket tennénk tönkre. A fülkeforradalom becsapás. A jelszavunk ezért: Nem engedünk a 89-ből!
Az alkotmányosság dimenziói
Az 1989-90-es alkotmányos forradalom idején az alkotmányozás hazai hívei nagyravágyó terveket szőttek. Nem vitatottan alkotmányos mintaállamot szerettek volna Magyarországon látni. És így is lett, sokan sokfelől jöttek hozzánk, olvasták szövegeinket, tanulmányozták a figyelemre méltó magyar kísérletet, a magyar alkotmányosságot. Nem hiúság, öncélú alkotmányos becsvágy hajtotta a magyar kísérlet kiváló szerzőit, hanem az a felismerés, hogy a jog csak felszín, ahogy a szakirodalomban fogalmaznak, tajték a személyközi viszonyok felszínén. Amikor nemzetközi szinten is izgalmas képződményként a kötelezőhöz képest az alapjogok megemelt védelmi szintjét hoztuk létre az ehhez társuló intézményrendszerrel, ezzel valójában talán csak - gondosan figyelve a magyar társadalom igényeire - a Nyugat-európai, Észak-amerikai jogvédelem átlagát, talán annak is alsó harmadát céloztuk meg. Hiszen a mindennapi közjogi és kulturális beidegződéseink visszahúzó erejével is számolnunk kellett, miközben a létrejött alapjogvédelmi színvonal a magyar közjogi hagyományra épült és a hazai társadalom adottságait vette figyelembe.
Veszteségek…
Ez a Harmadik Köztársaságos kísérlet egyelőre elbukott. Számba kell most vennünk a veszteséget is és az esélyeket is.
Az alkotmányos jogokat és az intézményrendszert egyaránt súlyos veszteségek érték, némelyikük sérülése egyenesen halálosnak látszik. A két összetevő külön-külön és együtt is vizsgálandó, mert egyrészt elkülönültek, másrészt egymásra utaltak (az intézmények definiált jogokat védenek, a jogok pedig intézményi védelemmel jutnak érvényre).
A látszat szerint Orbán Viktor jól számolt, a Harmadik Köztársaság (tetsz?)halott és csak a magamfajta varjú károg utána. És valóban, a nagyhatalmú intézmények, korporációk, nagy érdekérvényesítő hatalommal rendelkező közösségek a maguk módján ásták vagy mélyítették a jogállam sírját. Az egyéni közbátorságok, Baka főbíróé, Jóri ombudsmané nem pótolhatták az elmaradt intézményi ellenállást. Az Alkotmánybíróság erőtlen dohogása semmit nem ért, az újságíró(szak)szervezetek betliztek, elnézték a szakma szabadságának és a sajtó szabadságának pusztítását, miközben tagjaik, szaktársaik ezrével veszítették el egzisztenciájukat.
Az egyházak puszta léte is politikai kegy, úgy látszik nem fontos nekik a szabadság, nem kell a szabad egyház a szabad államban elv, inkább a régi megszokást követve szolgálnak, és majd, ha kell, imába foglalnak. A hivatalos diákszervezetek, akárcsak az egyetemek maguk, lapítanak. A bírák, noha létszámukhoz képest ők a leghatalmasabb hivatásrend, ellentétben szlovén kollégáikkal, semmit nem tettek függetlenségük védelmében, ellenben sokan lesnek sóvárgó szemmel nyugdíjba zavart vezetők, kollégák asztalára, székére. A közösségi ellenállás helyébe az egyéni érdekérvényesítés lépett. Általános helyzetkép, hogy amit a közösségek együtt könnyedén megnyerhetnének, egyenként veszítik el. Az örökké termő fa alatt mindenfelé mozgástól elszokott kövér mókusok várják rettegve az éhes sakált. Kemény szavakat érdemelne mindez, már ha dolgunk lenne az ítélkezés.
…és esélyek
Magyarország ötszáz év után a kifejezés teljes értelmében független ország, amelynek felelős ministeriuma van Buda-Pesten, és függetlensége csak annyiban korlátozott, mint bármely más olyan szabad országé, amelyik nem nagyhatalom.
Felelősek vagyunk saját szabadságunkért. A magyar nemzeti költészet mindig szabadságköltészet volt, mert a függetlenség és a szabadság ügye, ellentétben Ny-Európával, ahol a szabadságot az abszolutista nemzeti fejedelem vette el, minálunk összekapcsolódott. Most jött el nálunk is az az idő is, amikor saját szabadságunkat saját államunkkal szemben végre magunknak kell megvédenünk. Nem mellékesek persze a környülálló nemzetközi viszonyok, melyek most éppen kedvezőek a szabadság ügye szempontjából, de a feladat attól még csakis a miénk.
A veszteség mértéke a szabadságjogok terén látszik kisebbnek, mert az emberi jogok listája, úgy is mint minimumszabvány, kötelezően megmaradt az Alaptörvényben, és az elbarmolt sajtószabadsághoz hasonló fekélyek - ezt március 15-én külön okunk van hangsúlyozni - egy európai nemzet arcát nagyon sokáig nem csúfíthatják el. (Hozzáteszek ehhez egy biztosan bekövetkező jóslatot: amikor a Fidesz bukását majd háztáji ideológusai utólag elemzik, a bukás okait sorolva mindig a hatalomtechnikai szempontból is szörnyszülött médiatörvénnyel kezdik majd mondandójukat.) Az esélyeinket azonban általában nem segítik, hogy a jogállami forradalmunk által meghonosított alapjogi kultúrát, annak színvonalát, nem védik nemzetközi sztenderdek, mert az Alkotmánybíróság korábban nem az elvárt minimumot alkalmazta mérceként.
Az intézményi rombolás nagy része, ha a körülmények jó irányban változnak, reparálható. A legtöbb félnivalónk még attól lehet, hogy elég sok elég rossz bírót találnak a nyugdíjazott bírósági vezetők és bírák helyére, mert ha az újak, akik jogállamban leválthatatlanok, a politikai szelek megváltozásával gyorsan új helyet keresnek, nos; az lenne éppen a legriasztóbb fejlemény.
Amit viszont biztosan tudhatunk az az, hogy az alkotmányosság helyreállításának két követelménye van: 1. gyökerezzen a 89-90-es alkotmányos hagyományban, és 2. legyen az alkotmánytisztelő baloldal és az alkotmánytisztelő jobboldal közös műve! Akkor is igaz ez, ha az említett baloldal és az említett jobboldal most éppen nem látható
