A minap kaptuk kézhez Viviane Reding asszony az Unió emberi jogokért felelős biztosának november 30-án kelt válaszlevelét, amelyben a biztos leszögezi: „Teljesen egyetértek Önnel abban, hogy az a követelmény, hogy a tagállami felügyelő hatóságok teljes függetlenségben lássák el feladataikat, lényegi összetevője a személyes adatok védelmének. Pontosan ezt követeli meg az EU Adatvédelmi Irányelve, és ezt erősítette meg az Európai Bíróság is.”
A biztos asszony levelében arról tájékoztat, hogy megkezdi az ügyben a vizsgálatot.
A Bizottság a következőkben információkat szerez majd be a magyar kormánytól, amelynek valahogy meg kell magyaráznia, hogy miért szüntette meg jogutód nélkül a parlament adatvédelmi biztosának intézményét. Továbbá miért hozott létre helyette kormányhivatalt, és miért távolítja el hivatalából mandátumának lejárta előtt a jelenlegi biztost.
Ez az eljárás Magyarország további tekintélyvesztését eredményezheti. Kezdeményezésünkkel azonban éppen hazánk nemzetközi tekintélyét szeretnénk megóvni, mert a bölcs belátás alapján megtörténő visszakozás hazánkat jó színben tüntetné fel, míg egy uniós bírósági marasztalás rosszban. Felhívjuk tehát a figyelmet, hogy a Magyar Országgyűlésnek még mindig van pár hete arra, hogy új törvénnyel visszavonja a – szerintünk az alkotmányosságot és az Európai Unió jogát is sértő –, az adatvédelmi biztos hivatalát megszüntető szabályozást. Ezzel eddig ismeretlen oldalát mutathatná meg. E fordulat a kormánytöbbség belátó kompromisszumkészségének első jele lehetne.
Budapest, 2011. december 5.
Majtényi László, elnök, Eötvös Károly Intézet
Dénes Balázs, elnök, Társaság a Szabadságjogokért
Kádár András Kristóf, társelnök, Magyar Helsinki Bizottság
Előzmény: A kormánytöbbség az adatvédelmi biztos hivatalának megszüntetésével rosszul mérte fel mozgásterét