Megtörtént tehát az, amit nem a közjó szolgálata, és nem is a politikai ésszerűség, hanem a szenvedély diktált. Nincsenek győztesek, mert nincs nyereség sem, vesztesek vagyunk mindannyian. Az alaptörvényt elfogadta az Országgyűlés, ezzel eljött a leltár ideje és, bár a történelem ítélete természetesen előttünk van, sok minden már most jól látható.
Most új fejezet nyílik. Emiatt azt vizsgáljuk, hogy a jó honpolgári magatartás milyen lehetőségeit érdemes számba vennünk, azután hogy a jogállami forradalom alkotmányát megvédeni nem lehetett, milyen új utak nyílnak meg a jogállami forradalom alkotmányának hívei előtt.
Mi a kiindulási helyzet? A Fidesz, ha - hiszen erre szocializálódott - nem talál a kudarcot időlegesen elfedő új, taktikai győzelmeket ígérő, konfliktust,* a sarokba szorul, az ésszerűtlenül megemelt tétért folyamatosan egyre magasabb politikai árat fizet, mert nyilvánvaló, hogy az alaptörvény elfogadásával a köztársaság morális és politikai válsága nem ért véget, ellenkezőleg, alkotmányos válsággá mélyült, melynek időtartama meg sem jósolható. E vereség látványos beismerése, hogy a látszat szerint még mindig nyomasztó népszerűség-fölénye birtokában sem meri a Fidesz a nép ítélete elé terjeszteni az alaptörvény szövegét. A végszavazás és az aláírás után a döntés áterőltetése politikai értelemben - győzelemnek látszó és így is bemutatható - vereség, hiszen nem kellett a döntésnek többséget teremteni, az technikailag adott volt, a parlamenti szavazás eredménye nem is lehetett kétséges. A társadalmi elfogadtatásért folytatott kommunikációs kampány viszont egészen fantáziátlan, buta és sikertelen volt. A demokratikus pártok, miután a Fidesz úgyis eleve kizárta őket, idejekorán kivonultak az alkotmányozásból. A jogász-szakma, amely az alkotmányozás egészét, erről szóló ismeretek nélkül a partvonalról nézte, filozófiai, világnézeti különbségeire tekintet nélkül mind az alkotmányozás módját, mind a szöveget magát folyamatosan bírálta, sőt elutasította. A szöveget minősíti, hogy a helyesírási, nyelvhelyességi hibákat, a központozást is csak az utolsó pillanatban javították ki, úgy ahogy. A magyar társadalom, kivéve néhány bértapsolót, gyanakvóan figyel, kivár. Erőteljes hangon, régen nem látott méretű, közösséget teremtő happening-hangulatú tüntetésekkel, megszólalt az utca. Azután a hivatásrendek és a szakszervezetek is megmordultak. Az alaptörvény nemzetközi fogadtatása siralmas. Elfogadásán túl, az egyedüli politikai „nyereség” a hatalom régen nem látott központosítása, ez azonban olyan győzelem, amely percek alatt semmivé foszlik, és ez megtörténhet bármikor, hiszen birtokosa nem ülhet a szuronyokra, a hatalom és uralom fenntartására társadalomi elfogadottság nélkül - a passzív belenyugvás nem elég – nincs esély. Eljön az idő, nem is sokára, amikor a centrális erőtér embere megfordított Midasz királyként a hatalom utolsó aranyához nyúl, és az kezében sárdarabbá lesz. Ráadásul itt van, és már most nevetség tárgya, a hazai politikatörténetben a 19. sz. hetvenes éveitől emlegetett az ellentmondást nem ismerő, semmire se jó, mameluk állam, amelynek gondolkodástól eltiltott szolgái akármikor hivatalukat vesztik akár „bizalomvesztés” jogcímén is.
Noha a mai magyar helyzet az észak-afrikaitól alapjaiban különbözik, hiszen a mi kormányunk legitim, demokratikus felhatalmazással működik, az ottani példák elgondolkodtatóak. A sajtószabadság megszüntetésére irányuló Fidesz politika mindenesetre eddig inkább kudarcot hozott, a pártellenőrzés alá vont médiairányítás bénult, állandó nevetség tárgya, még olyan ügyekben sem mer megszólalni, amelyekben indokolt volna. A média politika által rángatott részének a közönsége úgyszólván megszűnt. Eközben az állam által kezelhetetlen web2, az új média virul, befolyása erősödik. Folyamatosan online közösségek szerveződnek, melyek a kormánnyal és az alkotmánnyal szemben határozzák meg magukat. Orbán nemrég Brüsszelben azzal dicsekedett, hogy a legutóbbi választást a közösségi oldalakon nyerte meg, amiből csak annyi igaz, hogy meglehet, ott fogja elveszíteni.
Ma Magyarország Európa beteg embere. De ez sem fog örökké tartani.
Mégis, mit kell tenni?
A jogállami forradalom hívei választhatnak a többé-kevésbé radikális szembenállás és az ugyancsak többféle szintű együttműködésnek az önfeladásig, a behódolásig terjedő viselkedésmintái közül. E tekintetben a történelmi előképek Magyarországon a nyílt ellenállástól a labanckodásig gazdagok, de a legismertebb történelmi minta a Deák Ferenc nevéhez köthető passzív rezisztencia. A történelmi analógiákkal persze csínján kell bánni. Deákék idegen és alkotmányellenes hatalomnak álltak ellen, ez a miénk pedig nem idegen és, szoros értelmezés szerint, miközben alkotmányunkat veszi el, nem is alkotmányellenes. Az ezernyolcszázötvenes, -hatvanas években a nemzet lényegében a gazdaságilag önálló birtokos nemességet jelentette, amely egzisztenciáját, megélhetését, státuszának igazoltságát tekintve sem szorult az államra; továbbá a heves, de rövid megtorlás után tagjainak már életüket sem kellett félteniük. Egyértelmű volt az is, hogy az ellenállás mi ellen bontakozik ki, és az is, milyen forrásai vannak, továbbá, és ez a legfontosabb, akkor a csontvelőig hatoló volt a saját erejét megtapasztaló nemzet túlnyomó részét egyesítő közösségi élmény: az elfojtott forradalom és a szabadságharc okozta keserűség és harag. Figyelemre méltó, hogy a passzív rezisztencia nem jelentett visszahúzódást, Deák és mások számára is élénk helyi társasági élettel, kultúra-támogatással, a magyar tudomány segítésével, közösségformálással is telt. Folyamatos volt a báli szezon. Egymást érték a bálok, ahol a szendék, gavallérok és bálanyák egyaránt magyar ruhában tüntettek. Azután mai figyelmünkre méltó Deák válasza Schmerlingnek, aki ravaszul arra kérte, működjön közre egy politikamentes ügyben: vegyen részt az új magánjogi szabályozást előkészítő bizottságban. Deák azt válaszolta 1850 húsvétján, hogy "A közelmúlt idők gyászos eseményei után oly állapotok között, melyek még jelenleg is uralkodnak, lehetetlenség, hogy én nyilvános ügyekben közreműködhessek". Ez annak ellenére tanulságos ma is, hogy tudható, a jogállami alkotmány híveinek valószínűleg alkalmuk sem lesz a Fidesz vagy Schmerlingje felkérését elutasítani, ugyanis nem lesznek felkérve semmire. Ha véletlenül akadnának egy a magánjogot felülvizsgáló bizottságban hívei a 89-es óalkotmánynak, azonnali hatállyal rúgnák ki őket. És még annak örülhetnének, ha a hatalom hitetlen szolgái kezére adott közszolgálati és kormánysajtóban nem indul ellenük rágalmazó sajtóhadjárat az árvák könnyeinek elsikkasztása miatt. A jelenlegi kormányzat, ő tudja, miért, ellentétben Schmerlinggel, szívesebben tesz barátot ellenséggé, mint fordítva. Ezzel együtt veszélyérzete nem hagyta el egészen. Csak ezzel indokolható az a bejelentés, hogy az új alaptörvényre sem a rendvédelmi szervek tagjait, sem a kormány- és köztisztviselőket és így a közalkalmazottakat sem kívánják felesketni. Gondoljuk, csakis a félelem az akár szórványos eskü-megtagadás botrányától okozhatta ezt a, bármikor visszavonható, ígéretet.
Nem tudjuk, meddig tart a Fidesz-provizórium, de – miután erőforrásai korlátosak - történelmi korszakká nem válhat. A nemzeti múlt példáinak felidézése hasznos, erőt, példát, biztatást ad, de a helyzet sajátlagossága miatt közvetlen megoldást, aligha.
Orbán a választások előtt úgy nyilatkozott, hogy a 89-es alkotmányban semmi tiszteletre méltót nem talál. Azután felesküdött, hogy védelmezni fogja, majd kisvártatva megdöntötte. Ami neki nem okozott fejtörést, erkölcsi dilemmát, a szabad polgárt erkölcsi nyugtalansággal tölti el. Tisztáznunk kell viszonyunkat a húsvétihoz. Mindenki maga dönti el, ha kötelezik rá, leteszi-e azt az esküt. Sok esetben helyes lehet a megtagadás. Mások vélekedhetnek úgy, hogy hivatásuk gyakorlásának közösségi (és személyes) haszna előbbre való, vagy akár gyerekeik miatt, inkább tovább dolgoznak. Értelmes igazolásul mondhatják maguknak, másoknak, a kényszer hatása alatt tett eskü akarati hibában szenved, érvénytelen. Az eskütevő azért, ha lehet, ne adja át magát a parttalan önsajnálatnak, önigazolásnak: például ne utálja az eskütagadókat.
A legfontosabb kérdés ezután jön: mi következik az alaptörvény elfogadása módjának és tartalmának elutasításából.
Az alkotmány elutasítása igen-nem kérdés. Ez nem lehet jobbító - érted haragszom, nem ellened – bírálat, nem csűrhető és nem csavarható. A 89-es alkotmány hívei azt állítják, hogy alkalmas időben visszaépítik az alkotmányosságot, mégpedig a jogállami forradalom eszményeit követve. Ez azt jelenti, hogy az alkotmányt egészében utasítják el. De ebből következik-e az, hogy az Orbán-alkotmány államával tilos minden együttműködés, és ugyancsak tilos akárcsak hivatkozni is az általuk ránk erőltetett, általunk meg elutasított alaptörvényre? Vajon nem árulják-e el eszményeiket azok, akik ezt mégis megteszik? Nézetünk szerint egyik kérdésre sem kategorikus a válasz, de helyes, ha a két kérdést elválasztjuk, és rájuk külön-külön válaszolunk. Nyilván indokolt a nemzeti együttműködés államával kerülni a látványos együttműködést, különösen ha abból személyes hasznunk származna. Ez függetlenségünk, személyes integritásunk megőrzése miatt elengedhetetlen. Vonakodnánk azonban azt állítani, hogy az alaptörvény államával tilos minden kapcsolat. Vegyünk egy példát: egyáltalán nem kizárt – hiszen ez Orbánnak is személyes érdeke –, hogy az állam komoly erőfeszítéseket tegyen a romák helyzetének javítása, az etnikai feszültségek enyhítése érdekében. Ha van remény arra, hogy ez az igazolható célok és eszközök követelményeinek megfelel, és az együttműködés a közjó által kijelölt határok között marad, a roma közösség vezetői és a kérdéskör szakértői részéről az autonómiájukat hangsúllyal fenntartó együttműködés aligha kárhoztatható. De nem csak romák és nem csak hajléktalanok, szegények ügyében helyeselhető ez, hanem máshol is, hogy csak egy példát mondjunk: a felsőoktatás már most fenyegetett autonómiájának védelmében. Minden olyan közügyben, amely autonómiát véd, közjót szolgál. Amíg a felszólalás és az együttműködés a védelem és nem behódolás gesztusa, és csak addig, amíg a védelemre esély van.
Az előzőtől elméletileg is eltérő kérdés, hogy a jogállami alkotmány híve hivatkozhat-e a húsvétira? Álláspontunk szerint egyáltalán nincs logikai ellentmondás, morális következetlenség abban, ha az elutasított alkotmányra jogaink védelmében hivatkozunk. Provokatív megfogalmazásban, akár a védelmét is kérhetjük. Ha megint a történelemhez nyúlunk: a demokratikus ellenzék (és persze az ősfidesz is) megtette ugyanezt a pártállam alkotmányával, holott akkor, a szöveg tartalmáról nem is beszélve, a védelem esélyei sokszorosan rosszabbak voltak. Minden alkotmány már régen nem a szuverén által talált szöveg, nem az ő játéka, hanem a jogok és az államszervezet dolgában is messziről érkezett és messzire mutató morális elvek foglalata. Egy részük a nemzetközi alkotmányosságban gyökerezik, mások a jogállami forradalom alkotmányából megmenekült olyan töredékek, mint az információs jogok vagy a megmaradt parlamentáris rendszer. Azután a húsvéti, bár nagyon szerette volna, nem merte egy tollvonással eltörölni a több elemében dicsőséges, jogkiterjesztő alkotmánybírósági gyakorlatot. A hatalom megosztásának elve ugyancsak benne van a szövegben. Egy látványos példa a jogokról: a kivételes nemzetközi botrányt kiváltó szörnyű médiatörvény után, eltérően a korábbi módosítástól, nem mertek már tovább trükközni a sajtószabadsággal, egyszerű fordulatként betették hát a szövegbe. Ennek pedig az a következménye, hogy a sajtószabadságot megszüntető törvények nyilvánvaló ellentétbe kerültek még a húsvéti alkotmánnyal is. Ha pedig, hogy mindennapi példát is említsünk, az állami iskolákban kötelező házi feladatként olyan családfákat készíttetnek a gyerekekkel, amelyekben a távoli felmenők vallását, felekezeti hovatartozását is be kell jelölni, ez a hatályos és a húsvéti alkotmány továbbá az alkotmánybírósági joggyakorlat szerint, valamint a ma még hatályos lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény szerint is jogsértő. Azaz nyilvánvaló, a siker némi reményében fel lehet lépni ellene. Hiba lenne az ilyen lehetőségeket itt Európa közepén nem kiaknázni. Továbbá azért is fontos a jogérvényesítés útjait végigjárni, mert adott esetben ez nyitja meg a nemzetközi bírói fórumok igénybevételének lehetőségét is.
Amikor a húsvétiben is szereplő jogainkra hivatkozunk, nem behódolunk, hanem a nemzetközi jog által is elismert jogainkat érvényesítjük. Lehet, hogy ami ezáltal elérhető olykor csak az alkotmányosság minimuma lesz, esetleg még annál is kevesebb, mégis esetenként hatékony védelmet adhat az alapjogi vagy államszervezeti önkénnyel, szabadságkorlátozással szemben.
Bármilyen furcsa is ez, morálisan jobb időszak kezdődött el, olyan amelyben végre megint világos és éles határvonal húzódik az erény és a züllöttség között.
(Az utolsó jogállamfigyelőt Majtényi László, Miklósi Zoltán, Navratil Szonja, Szabó Máté Dániel és Vissy Beatrix írták.)
Lábjegyzet
* Ebben a tekintetben a legveszélyesebb forgatókönyv az, ha, hosszú kivárás után, az etnikai konfliktusokban óhajtja tekintélyét látványosan megerősíteni.
Utószó a jogállamiság méréséhez
1. Az elmúlt egy évben hónapról-hónapra értékeltük a jogállamiság-index alakulását. Visszatekintve erre az egy évre, jól látható, hogy ha nem is egyenletesen, de az elmúlt tizenkét hónapban a hazai jogállamiság szintje folyamatosan csökkent. Az index két alkalommal esett drasztikus mértékben, egyszer az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése után, most pedig az Alaptörvény megszavazását követően.
A trend egyértelmű, az okok sokfélék. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a jogállamiság-index úgynevezett percepciós index, nem azt méri, hogy hazánk jogállam-e vagy sem, hanem az általunk felkért – alkotmányjogász – szakértők jogállamiságról alkotott véleményét mutatja meg. Ez a vélemény pedig egyre lesújtóbb, elérte a kollektív kétségbeesés szintjét. Nem tudhatjuk azonban, hogy az értékelést mennyiben befolyásolta a szenvedélyes szakmai meggyőződés, mint ahogy az is lehetséges, hogy azért zuhant csak két alkalommal, mert szakértőink érzékei az elmúlt egy évben eltompultak, az ingerküszöbük lejjebb ereszkedett. Valószínű ugyanis, hogy nemcsak az elfogadott jogszabályok, hanem a törvényhozás száguldó tempója, az előkerült, majd a feledés homályába merült képtelennél képtelenebb ötletek sokasága is hatott szakértőink véleményre. A percepció sajátosságaként nem tudjuk ugyanis, hogy szakértőink az adott hónapban a hónap tényleges eseményeire reagálva értékelték-e a jogállamiság állapotát, vagy egy képtelen hír hallatán a jövőre gondolva mondtak véleményt.
Bár szakértőink névsora nyilvános, azt természetesen mi sem tudjuk, hogy egy adott értékelés, vélemény kitől származik. Többször előfordult, hogy valaki az összes index-kérdésre csak maximum, vagy épp minimum pontszámot adott. Bár ez módszertanilag megkérdőjelezhető, a kiugró értékeket mindig meghagytuk, nem vágtuk le, hiszen a célunk az volt, hogy mindenféle világnézetű és gondolkodású válaszadó legyen a kérdőívet kitöltő szakértők között.
2. Az új Alaptörvény elfogadása után, arra lettünk kíváncsiak, hogy szakértőink szerint ez milyen világnézeti, értékrendbeli változást hoz a régi alkotmányhoz képest. A többség szerint az új Alaptörvény szakít az alapjogok liberális szemléletével, konzervatív világnézetet tükröz, és erőteljesebben védi a közösséget, mint az egyént. Többen jelezték, hogy a tartalmukban még ismeretlen - például a választójogra, vagy az ombudsmanokra vonatkozó - sarkalatos törvények miatt jelenleg homályos és bizonytalan a változás iránya és mértéke. Szakértőinket arra is kértük, hogy intuícióikra hagyatkozva egy-egy szóval jellemezzék az új Alaptörvényt, az eredmény kétségtelenül érdekes: dekadens, ónemzeti, homályos, hatalommegtartó, cinikus, eklektikus, porhintés
Szakértőink fele úgy véli, hogy az Alaptörvény azon rendelkezése, miszerint az Alaptörvényt a benne foglalt nemzeti hitvallással és a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell majd értelmezni, megoldhatatlan feladat elé állítja a jogalkalmazót. A leggyakoribb vélemény szerint a preambulum, azaz a hitvallás nem normatív erejű rendelkezés, a történeti alkotmány pedig íratlan jellegénél fogva bármit takarhat, bárhogy értelmezhető.
Jogállamiság-index, a havi kutatás módszertana
A Jogállamfigyelő küldetésnyilatkozata
A Jogállamfigyelő projektről
