1. A javasolt alkotmánymódosítás a „szólásszabadság” kifejezés újbóli bevezetésével a közvetlen közjogi hagyományt tekintve a pártállami alkotmányszöveget idézi, és tartalmában is jelentősen szűkíti a véleményszabadság Alkotmánybíróság által értelmezett alapjogát, miközben az általa mellőzött „vélemény szabad nyilvánítása” a köztársasági alkotmány közjogi előzményének tekinthető 1946. évi I. törvény fogalomhasználata volt. A módosítás egyéb elemei nem tesznek hozzá semmit az Alkotmánybíróságnak a vélemény- és sajtószabadsággal kapcsolatban kidolgozott tartalmához, ellenkezőleg zavart okoznak azzal, hogy a sajtószabadság egyes attribútumait említik, másokról pedig hallgatnak.
2. Alkotmányjogilag indokolhatatlan az a szabályozási megoldás, amely egységes szabályozási kereteket alkot a teljes médiarendszerre, a nyomtatott sajtótól az online tartalmakig. Az Alkotmánybíróság gyakorlata egyértelművé teszi, hogy az egyes médiumok működése arányosan csakis saját jellemzőiknek megfelelően korlátozható. A javaslat az internetes tartalmakat ráadásul olyan széles körben kívánja a médiaszabályozás hatálya alá vonni, amit sem közösségi jogi, sem alkotmányjogi megfontolások nem támasztanak alá. A megfelelő indokot nélkülöző tartalomszabályozás pedig alkotmányellenes. A pontatlan fogalmazás miatt nem zárható ki olyan internetes tartalmak szabályozása sem, amelyek kizárólag egyes felhasználók egyéni véleménynyilvánításának tekinthetők. Alapjogi rendelkezéseket érintő szabályozás esetén különösen megengedhetetlen a normavilágosság követelményétől szándékosan eltérni, azzal, hogy talán a jogkorlátozás túlment a szándékolton, de ezt mi nem akartuk, és majd a jogalkalmazás korrigál.
3. A javaslat a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét az Alkotmánybíróság által meghatározottnál [1/2007. (I. 18.) AB hat.] lényegesen szélesebb körben írja elő, nemcsak a hagyományos műsorszolgáltatásokra, hanem lekérhető tartalmakra vonatkozóan is. Az Alkotmánybíróság szerint e kötelezettség a kereskedelmi műsorszolgáltatások közül is csak azokra róható, amelyek jelentős véleménybefolyásoló erőre tesznek szert. A lekérhető tartalmak esetében pedig nincsenek olyan hozzáférési akadályok, amelyek alkotmányjogilag szükségessé tennék az ilyen jellegű beavatkozást a médium működésébe.
Bár az Alkotmánybíróság 2001-ben [57/2001. (XII. 5.) AB hat.] a válaszközlésre kötelező törvényt magát, nem pedig a válaszadás intézményét találta alkotmánysértőnek, ám a médiarendszer azóta végbement változásai, a megszólalási és tájékozódási lehetőségek további jelentős bővülése egy újabb alkotmányossági vizsgálatnál a 2001-estől eltérő eredményt is megalapozhatnak. A válaszadási jog jelentősen korlátozza a szerkesztési szabadságot, anélkül hogy érdemben bővítené a személyiségi jogok védelmét.
4. A médiafelügyeleti rendszer átalakításának alkotmányjogi értékelésénél nem hagyható figyelmen kívül a valós politikai helyzet. A médiafelügyeleti szerv elnökének miniszterelnök általi jelölése és az Országgyűlés kétharmados döntésével való megerősítése ma egyértelműen a kormánytöbbség meghatározó befolyását biztosítják a médiafelügyelet működésében. Ezt támasztják alá az elnök hatáskörei is, amelyek kiterjednek például a hivatali apparátus és a médiafinanszírozást végző pénzügyi alap vezetőjének kinevezésére és indokolás nélküli elmozdítására, ezzel pedig a teljes intézményrendszer irányítására. Sokmilliárdra rúgó közpénz felhasználásának ellenőrzöttsége csökken.
A médiafelügyeleti szerv többi tagjának teljes politikai konszenzushoz kötött, de ennek hiányában kétharmados többséggel is keresztülvihető jelölése nemcsak azért aggályos, mert ez az eljárás szintén megteremti az egyoldalú kormánypárti befolyásolás lehetőségét, hanem azért is, mert továbbra is legfeljebb a parlamenti pártok politikai alkuitól teszi függővé a felügyeletet ellátó személyek kiválasztását. Ezzel nemhogy távolítaná az intézményt a pártpolitikától, hanem még inkább foglyává teszi.
A közszolgálati média felügyeletével kapcsolatban a jelenlegi helyzetben a „csonka kuratóriumok” kialakulásának lehetősége is más alkotmányos megítélés alá esik, mint 1999-ben [22/1999. (VI. 30.) AB hat.]. Egy kizárólag kormánypárti delegáltakból álló kuratórium kialakulásának valószínűsége minden korábbinál nagyobb, és ezzel akár kilenc évre kialakítható az egyoldalú politikai befolyás. Ezt a szintén kormánypárti befolyás alatt álló Médiatanács által delegált kuratóriumi elnök tovább erősíti. A kuratórium a médiumok vezérigazgatóinak kinevezésével és a gazdasági döntésekbe való jelentős beavatkozással érdemben befolyásolják a közszolgálati műsorszolgáltatás tartalmát is.
Komolyan felmerül majd az a gyanú, hogy a közmédiumok vezetői politikai kinevezettek.
5. A tervezetben nehéz felfedezni szabályozási koncepciót, nem is próbál választ keresni a hazai médiairányítás és piac jól ismert nehézségeire.
A törvényjavaslatok egészében a sajtószabadság és az interneten a véleménynyilvánítás szabadságának eddig elért védelmi szintjét csökkentik, ezzel pedig országunk nemzetközi jó hírét is veszélyeztetik, következményeképpen akár a magyar sajtó szabad minősítése is veszélybe kerülhet.
A tervezet a nyilvánosságot szabályozza, de titokban készült. Nem az előterjesztő képviselők és nem is az igazságügyi kormányzat munkája, szakmai vitában szabályait, intézményeit a készítők nem védték meg, érdemi indoklást nem tartalmaz.
Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslatok nagyobb része esetében már a részletes vita is lezárult, azokon módosító javaslatokkal sem lehet javítani. Javasoljuk ezért az indítványok mindegyikének visszavonását, az Országgyűlésnek pedig azt, hogy a visszavonáshoz járuljon hozzá. Az előterjesztők még nem késtek le semmiről, a visszavonás bejelentésére a zárószavazásig sor kerülhet.
Budapest, 2010. június 18.
