[Rövid összefoglaló: A kétharmad józansága]
Kormányzati rendszerünkben a törvényhozó és a végrehajtó hatalom a parlamenti többség közvetítésével összefonódik, ám egy kétharmados többséget maga mögött tudó kormány esetében már összemosódik az, hogy mit tudunk be az Országgyűlésnek, és mit a kormánynak. A kétharmad birtokában a kormány cselekvőképességének határai tágasak és nem is pontosan láthatók. A parlamenti erőviszonyok az egyébként megosztó kérdésekben is egyoldalú, gyors döntéseket szülhetnek. A gyors döntések azonban kontrollálatlanságuk folytán nagyobb eséllyel lehetnek hibásak. A kétharmados többségben rejlő lehetőségek ezért a többség birtokosára és az ország egészére nézve is egyaránt fennálló veszélyek mellett értékelhetők. Ebben az első jelentésünkben ezért a kétharmados többség közjogi következményeivel foglalkozunk kiemelten.
Ezt megelőzően a jogállami működés legfontosabb kritériumai mentén tekintjük át az elmúlt hónap közjogilag értékelhető eseményeit. Az áttekintés a közjogi aktusokkal foglalkozik, és figyelmen kívül hagyja a politikai elemzések számára alapvető jelentőségű politikusi nyilatkozatokat, szándék-megnyilatkozásokat.
I. A jogállami követelmények érvényesülése
1. Az alkotmányvédelem – ideértve az alapjogvédelmet is – elért szintje nem csökkenthető.
E témában a legpvitathatóbb eseménynek a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslat benyújtását tartjuk. [1] A javaslat megjelölt indoka, a közbiztonság javítása, ezért szigorítja a büntetéskiszabás szabályait, továbbá a gyűlölködő beszéd tartalom alapján való korlátozásának kereteit is kiterjeszti. (Utóbbival az 5. pontban foglalkozunk részletesebben.) A szabályozás indokai (az, hogy az elkövetett bűncselekmények száma drasztikusan emelkedett, ezért a társadalom biztonságérzetének növelése céljából fokozni kell a büntetés elrettentő hatását) sem kiindulópontjukban, sem következtetésükben nem alátámasztottak, éppen ellenkezőleg: a törvényjavaslat benyújtását követően számos szakértő cáfolta azokat.[2] Ezek fényében elsősorban aktuálpolitikai célokat kiszolgáló büntető jogalkotásnak tűnik. Ez az aktuálpolitikai célokat kiszolgáló büntető jogalkotás az alapjogvédelem elért szintjének csökkentését eredményezi azzal, hogy kikezdi az alkotmányos büntetőjog alapjait, a tettarányos és egyéniesített büntetés kiszabását. Számos esetben kizárja a büntető jogalkalmazásban az egyéniesítést, a középmértékre vonatkozó és a kötelezően kiszabandó életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó rendelkezéseivel megakadályozza, hogy az ítélkező bíróság a büntetés törvényben írt keretein belül az egyéniesítés követelményét alapul véve szabja ki a tettarányos büntetést. A törvényjavaslat vitája a jelentés készültekor még tart.
2. A közhatalom független intézményeinek a parlamenti többség és a kormányzat befolyásától mentesen kell működniük, csak így őrizhetik meg arcukat, a közhatalom gyakorlását pedig a valóban független intézmények folyamatos kontrolljának kell legitimálnia.
Az e körbe tartozó közhatalmi intézmények függetlenségének az egyik legfontosabb garanciája, hogy a jogállásukat és működésükat alapvetően meghatározó döntések meghozatalához kétharmados döntés szükséges. A kétharmadot meghaladó kormánytöbbség ezt a garanciát zárójelbe teszi, ezért a független intézményeknek a kormányzat befolyásától mentes működése a korábbi időszaknál szigorúbban vizsgálandó.[3] Áprilisban több, a függetlenséggel összefüggő, aggodalomra okot adó esemény történt, úgymint a Központi Nyomozó Főügyészségnek az úgynevezett Kubatov-listák miatti nyomozást megszüntető döntése,[4] illetve a fideszes képviselők utólagos normakontroll-indítványa tárgyában rekordgyorsasággal lefolytatott alkotmánybírósági eljárás.[5] Ezek még áprilisban kerültek napvilágra. Májusban a jelentés elkészültéig nem született olyan kormányzati, illetve parlamenti döntés, amely a független intézmények befolyástól mentes működését veszélyeztette volna, a májusi hónap csupán a köztársasági elnökkel, Magyar Nemzeti Bank elnökével és a Monetáris Tanáccsal kapcsolatos politikusi megnyilvánulásoktól volt hangos, de ezeket mindeddig nem követte közjogilag is értékelhető aktus.
3. Fontos, hogy a parlamentáris rendszer határozza meg továbbra is alkotmányos berendezkedésünket, a kormányzat parlament előtti felelőssége és a parlamenti ellenőrzés intézményei nem gyengíthetők.
Az Országgyűlés megalakulására - egy momentumtól eltekintve - a parlamenti jog által előírt formáknak megfelelően került sor. A jelentés elkészültéig ismertté vált tények a kormányalakítás folyamatában sem jeleznek formai hibákat.
Furcsa döntése volt azonban az Országgyűlésnek az, ahogy az alakuló ülés napján nem fogadta el a választás lebonyolításáról szóló OVB-elnöki és miniszteri beszámolókat,[6] holott ebből a választásból ered a képviselők megbízatása. És bár az elutasításnak direkt közjogi következménye az országgyűlési képviselők megbízatására nézve nincs, a döntésre a parlamenti működés formáinak leértékeléseként kell tekintenünk. Említendő az a formai hiba, hogy az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatról [7] kétszer szavaztak a képviselők, mint utóbb kiderült, „forgatókönyvi hiba miatt”.
A parlamentarizmus tartalmi kérdései szempontjából is értékelendő az Alkotmány módosítása. A parlamenti képviselők számának maximálásával kapcsolatos, feltételesen hatályba lépő rendelkezése önmagában nem érinti a parlamentarizmus kereteit. Ugyanakkor nehezen érthető, hogy a parlament miért köti meg saját kezét egy olyan kérdésben, amiről még maga sem tudja, hogy milyen elvek szerint fog később szabályozni. Az egykamarás és radikálisan csökkentett létszámú parlamentben súlyos kérdéseket vet fel a kisebbségek képviselete, mely az ígéret szerint körülbelül 6%-os súllyal jelenhet meg az e törvény által majdan létrejövő új Országgyűlésben. Erre nem látszik megfelelő megoldás.
Nem gyengíti feltétlenül a parlamenti főhatalmat a miniszterelnök-helyettes pozíciójával kapcsolatos alkotmánymódosítás. Ezt számos politikus és elemző az elnöki rendszer irányába tett elmozdulásként értékeli, amely aggodalmat mi is osztunk. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a módosítás csupán a lehetőségét teremti meg a miniszterelnök parlament előtti felelőssége csökkentésének, nem jár azzal feltétlenül. Az új szabály jelentősége ezért elsősorban a gyakorlatban fog kiderülni.
4. A közhatalom gyakorlásának alapvetően átláthatóan, a közhatalmat gyakorló szervezetek és személyek számonkérését lehetővé tevő módon kell működnie, az átláthatóság elért szintje fejlesztendő, a visszalépés nem elfogadható.
Az alakuló ülést követően a törvényhozó rohamléptekkel kezdte meg a munkáját. A kormányalakításhoz szükséges törvényeken kívül számos szakpolitikai tárgyú törvényjavaslatot nyújtottak be országgyűlési képviselők, amelyeknek parlamenti vitája soha nem látott gyorsasággal kezdődött meg. Az első érdemi héten húsznál is több törvényjavaslatot iktattak, ezeknek pedig csak elenyésző része volt közvetlen kapcsolatban a kormányalakítással, számos közülük alapvetően befolyásolná a polgárok életét, megváltoztatja a demokrácia üzemét. A parlamenti döntéshozatal a gyors munkában szinte követhetetlenné vált. Az Alkotmány módosításáról például a javaslat benyújtásától számított egy héten belül döntött az Országgyűlés. Ennél is lényegesebb, hogy az országgyűlési képviselők által benyújtott törvényjavaslatok esetében nemhogy társadalmi, de még csak a szakmai vitája sem folytatható le, a szabályozás elveinek és a megalkotandó rendelkezéseknek. A szabályozást nemhogy hatásvizsgálatok nem előzik meg, de az előterjesztések indokolásai is rendkívül elnagyoltak. Mindez - amellett, hogy az Országgyűlés megsérti a jogalkotás törvényi szabályait - megnöveli a rossz szabályok megalkotásának veszélyét, ugyanakkor azt a veszélyt is magában hordozza, hogy fontos társadalmi problémákat esetleg jól megoldó szabályok legitimitása is kétségbe vonható lesz. Az Országgyűlésnek ezért - álláspontunk szerint - nagyobb önmérsékletet kellene tanúsítania, és a működés követhetősége érdekében vissza kell vennie a törvényhozási iramból.[8]
A benyújtott törvényjavaslatok egy része is az átláthatóság, a közügyek tárgyalhatóságának korábbi szintjét csökkenti. A központi államigazgatási szervekről és a kormány tagjainak jogállásáról szóló új törvény[9] szerint kevesebb állami vezető tesz nyilvános vagyonnyilatkozatot, a közigazgatási és a helyettes államtitkárok ezután a köztisztviselőkre irányadó szabályok szerint zárt vagyonnyilatkozatot tesznek. A privatizációval kapcsolatban javasolt új rendelkezés szerint a nyilvános versenyeztetés mellőzhető, ha „társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok szerinti közérdekű cél érdekében az adott ügylet megvalósítása kiemelten indokolt,” és a Kormány erre figyelemmel nyilvános határozatban döntött a versenyeztetés mellőzéséről.[10] Ezt az indokolást elégtelennek, megfoghatatlannak tartjuk.
5. A szólás szabadsága csak az alapvető jogok védelmében, és csak arányos mértékben korlátozható, biztosítandó a politika befolyásától mentes sajtó és média szabadsága.
Az Országgyűlés az érdemi munkájának első hetében elkezdett foglalkozni azzal a törvényjavaslattal, amely a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényének a nagy nyilvánosság előtt történő tagadását rendelné büntetni. [11] Ez a törvényjavaslat egyértelműen a tartalom alapján büntetné a szólást, a bűncselekmény megvalósulásának nem lenne az sem feltétele, hogy valakinek az emberi méltóságát sértse a megnyilvánulás. Jogunk a szólásszabadság terén az előző Országgyűlés ténykedése révén megindult már a csúszós lejtőn, amin az új Országgyűlés e törvény elfogadásával továbblöki a jogrendszert; a tartalom alapú szóláskorlátozással, a holokauszt ténye nyilvános tagadásának büntetésével az előző Országgyűlés megnyitotta azt az utat, ami után várható volt, hogy a jogalkotó egyre több szólást fog tartalma alapján büntetni. Ezzel elindulunk a büntetőjogi eszközökkel befolyásolt történetírás felé. A jelentés lezárultáig még nem dőlt el, hogy a törvényt kihirdetik-e.[12]
6. Minden ember individuumként és közössége részeként is egyenlő méltósággal rendelkezik, ennek minden állami megnyilvánulást át kell hatnia.
Az Országgyűlés asztalán két olyan javaslat is nyugszik, amelyek felvetik a közvetett hátrányos megkülönböztetés kérdését. Az egyik a családi pótlékot a gyermek iskolába járattatásához kötő törvényjavaslat,[13] a másik a gépjárművezetői engedély megszerzését az általános iskolai végzettségtől függővé tevő szabályok megalkotását a kormánytól kérő országgyűlési határozati javaslat. [14] Az elsőként említettnél ugyan látjuk a megkülönböztetés alkotmányos célját, a gyermekek védelmét, ez ezzel ellentétes eredményt is szülhet, hiszen a családi pótlék is a gyermek érdekeit szolgálja. A gyermekek védelmében alkotott szabályokkal az iskolába nem járatott gyermekek megélhetését sem lehetetlenítheti el az állam. A másodikként említett szabályozás elfogadhatóságával kapcsolatban ennél is határozottabb kételyeink merülnek fel. Álláspontunk szerint vizsgálandó, hogy a jogosítvány megszerzésének a határozatban megkívánt új szabályai nem hozzák-e lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe mindenki másnál a mai Magyarország legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportjaként megjelölhető cigányságot.
***
Az állandó kérdéseket alkalmazó jogállamiság-index főként idősorrendbe rendezve lesz érdekes, értelmezhető. A feltett tíz kérdés alapján a jogállamiság működése a tízfokú skálán ma valamivel a középérték felett áll (5,5). Talán leginkább figyelemre méltó a két végpont, a megkérdezett szakértők szerint a tíz jogállami érték közül a legkevésbé a közhatalom gyakorlásának átláthatósága, a közhatalom gyakorlói számonkérhetősége (3.7), míg a leginkább a közhatalom szabad bírálhatósága (7.8) érvényesül.
II. A kétharmados többség
Tények
A 2010. május 14-én megalakult Országgyűlésbe a győztes FIDESZ-KDNP pártszövetség 263 képviselőt küldött, amely az országgyűlési képviselők kétharmadánál nagyobb többséget biztosít számára a parlamentben.
A kétharmados többség kivételesen nagy mozgásteret ad a végrehajtó hatalomnak a törvényhozásban, számos személyi döntés meghozatalához, és megteremti az ellenzéki erők bevonását mellőző alkotmányozás lehetőségét is, hiszen az Alkotmány megváltoztatásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A teljesség igénye nélkül rámutatunk néhány olyan közjogi területre, amelyek vonatkozásában az Alkotmány a képviselők, vagy a jelenlévő képviselők kétharmada által támogatott döntéshozatalt követel meg.
Az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata kell a szuverenitáshoz kapcsolódó döntések meghozatalához, így annak a nemzetközi szerződésnek a megerősítéséhez és kihirdetéséhez, amely alapján a Magyar Köztársaság az Alkotmányból eredő hatásköreit az Európai Unió többi tagállamaival közösen gyakorolja, és annak a törvénynek az elfogadásához is, amely hazánk címerét, zászlaját és ezek használatának szabályait rögzíti. Ilyen döntés szól a hadiállapot, a rendkívüli állapot és a szükségállapot kihirdetéséről, a rendkívüli jogrendben alkalmazott intézkedések jogszerűségéről. A jelenlévő képviselők kétharmadának támogatásához kötött a legtöbb független jogállású intézmény szervezetét és működését meghatározó törvény, így az Alkotmánybíróságról, az ombudsmanokról, az Állami Számvevőszékről, a bíróságokról szóló törvény. Ugyancsak kétharmadhoz kötöttek a hon- és rendvédelmi szervekről szóló törvények, nevezetesen a Magyar Honvédségről és a Rendőrségről, valamint a működésükhöz szorosan kapcsolódó titkosszolgálati eszközökről és módszerekről, illetve a nemzetbiztonsági tevékenységről szóló törvény. Kétharmaddal fogadhatja csak el a Ház az önkormányzati igazgatási rendszerre vonatkozó változtatásokat, és ugyanilyen többséget igényel a közvetlen hatalomgyakorlás szabályait meghatározó népszavazási törvény módosítása is. Számos, az Alkotmányban deklarált alapjog tartalmát kibontó törvény is csak kétharmados többséggel változtatható meg, így a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, az egyesülési és a gyülekezési jogról, a lelkiismereti és vallásszabadságról, a sajtó- és az elektronikus médiumok szabadságáról, az állampolgárságról, a menedékjogról, a választójogról, nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól, valamint a sztrájkjogról szóló törvény csakis ilyen képviselői támogatottsággal alakítható. Csakis kétharmaddal korlátozható a jogorvoslathoz való jog és az önkormányzati alapjogok. Fontos személyi döntésekhez is kétharmados többséget kapcsol az Alkotmány: az Alkotmánybíróság tagjai, az országgyűlési biztosok, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnökei a képviselők kétharmadának támogatottságával nyerik el pozíciójukat.
A kétharmados szabályozási tárgykörökben sem kell azonban minden, az adott területhez kapcsolódó szabályt kétharmados törvényben rendezni. Ilyen szavazataránnyal elfogadni csak az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként megalkotott törvény koncepcionális kérdéseit, továbbá az illető alapjog érvényesítésének és védelmének irányát és garanciáit szükséges.[15] E tárgykörökön kívül mód van az egyszerű többséggel elfogadott törvényben történő szabályozásra. Ezt az Országgyűlésnek azért kell szem előtt tartania, mert ha az Alkotmány alapján egyszer már kétharmados többséggel elfogadható törvényben szabályozott egy kérdést, akkor azt később nem lehet már egyszerű többséggel elfogadott törvénnyel sem módosítani, sem hatályon kívül helyezni.[16] Figyelembe véve azt, hogy a kormánypárt általában nem rendelkezik a jelenlegihez hasonló széles felhatalmazással, az Országgyűlés jelenlegi összeállításában könnyen megkötheti az őt követő törvényhozás kezét azzal, hogy olyan kérdéseket is kétharmaddal megváltoztatható törvényben szabályoz, amelyek egyébként nem igényelnének ilyen garanciát.
Elméleti háttér
A kétharmadnak világos, egyértelműen megállapítható funkciója van, nem egy ötletszerűen kitalált számról van szó. Ez az arány azt a demokratikus elvet juttatja kifejezésre, hogy mindazokban a kérdésekben, amelyekhez az Alkotmány ilyen szavazatarányt kapcsol, a kormányzat nem dönthet önállóan, a kisebbségben lévő parlamenti erők bevonása és egyetértése nélkül. Ez a széles körű konszenzus nem csak eszmei cél, hanem a kormányzati túlhatalom megakadályozásának a garanciája. A kétharmad tehát, míg látszólag puszta formai követelménynek tűnik, lényeges tartalmi elemként hordozza az országgyűlési képviselők közötti széleskörű konszenzus szükségessét.[17] Mindaddig, amíg a Kormány nem rendelkezik egymaga ezzel a többséggel, a követelmény automatikusan érvényesül: a formai előírás együttműködésre kényszerítii a kormányt az ellenzékkel. Bár a parlamenti választások eredménye ezt a kényszerítő tényezőt felszámolta, a jogintézmény mögött meghúzódó demokratikus követelmény nem üresedett ki, sőt. A kormányzatnak ebben a helyzetben különleges felelőssége van abban, hogy ez a demokratikus alapelv továbbra is érvényre jusson. Ezt a kormányoldal csak tudatos önkorlátozással segítheti elő.
Önmérséklést követel az Alkotmány által kifejezésre juttatott hatalommegosztás elve is. Parlamentáris demokráciában csak fikció, hogy a törvényhozó hatalom áll a tőle független végrehajtó hatalommal szemben, hiszen a két hatalmi ág sok szálon összefonódik (a kormányé a parlamenti mandátumok többsége, ő nyújtja be a törvényjavaslatok jelentős részét stb.). A hatalommegosztás így elsősorban nem a törvényhozó és a végrehajtó hatalom relációjában, hanem kormány és parlamenti ellenzéke dimenziójában jelenik meg.[18] Az az ellenzék azonban, amely a parlamenti helyek egyharmadát sem birtokolja, nem tudja ellensúlyi szerepét a szükséges mértékben betölteni. Az, hogy mekkora szerephez jut az egyes országgyűlési döntések meghozatalában, gyakorlatilag a kormányerők belátásától függ.
Végül önkorlátozást diktál a parlamenti szokásjog is. Nem példa nélküli a Harmadik Magyar Köztársaság történetében, hogy a kormányzó erő kétharmados többséget szerez: a második parlamenti ciklusban is ilyen közjogi helyzet állt elő, igaz, csak koalícióra lépéssel. Akkoriban a koalíciós pártok kellő önmérsékletet tanúsítottak, ritkán éltek vissza a kétharmados többségből eredő lehetőségeikkel, és néhány botlástól eltekintve [19] partnerként kezelték az ellenzéki oldalon állókat.
A jelenlegi helyzetben a Kormány kétségtelenül széleskörű felhatalmazással bír, amelyből következően cselekvései az átlagosnál jóval kevésbé korlátozottak. A parlamenti hatalomgyakorlás azonban ebben a nem mindennapi szituációban sem mellőzheti a konszenzuális elemeket.
Szakértői vélemények, empíria
A megkérdezett szakértők több mint 57,5%-a szerint a parlamenti választás eredménye nem ad felhatalmazást az alkotmányos alapszerkezet megváltoztatására, 5%uk ezt nem tudja eldönteni, 37,5 % szerint pedig a kormánytöbbség megkapta ezt a felhatalmazást.
Ennek az eredménynek a fényében azoknak akik alkotmányjogi szakirodalmat ritkán forgatnak, ellentmondásosnak tűnhet, hogy, szakértőink 70%-a szerint viszont nem különböztethető meg hazánkban az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalom. (Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy amíg az alkotmány az alkotmánymódosításról szól, az új alkotmány elfogadásának eljárási szabályairól nem beszél.) Amennyiben megnézzük a két változó összefüggéseit, akkor azt láthatjuk, hogy még az alkotmányjogász szakma és a felkért szakértők is megosztottak a kérdésben, hiszen azok között, akik szerint nem különböztethető meg alkotmányozó és alkotmánymódosító hatalom egyforma arányban (46.4%) vannak olyanok, akik szerint a mostani parlamenti választás felhatalmazást adott az alkotmányos alapszerkezet megváltoztatására, illetve azok (46,4%) akik szerint erre nem kapott mandátumot a parlamenti többség.
Érdekes továbbá, hogy arra a kérdésre, hogy mire kapott felhatalmazást a kétharmados többség, a megkérdezettek 25%-a úgy válaszolt, hogy az alkotmányos alapszerkezet átalakítására. Azok között viszont, akik úgy gondolják, hogy a kormánytöbbség nem az alkotmányos alapszerkezet változtatására kapott mandátumot nem volt olyan válaszadó, aki szerint a kétharmados többségből ilyen irányú felhatalmazás származna.
A gyakorlat értékelése
Érdemes áttekinteni, hogy 2010 májusában a fent megfogalmazott követelménynek mennyiben felelt meg a gyakorlat. Az Országgyűlés elé több kétharmados többséget igénylő kérdés került. Értékelendő, hogy ezekben a kétharmados többség
a) erőfölényét kihasználva döntött-e, vagy
b) kész volt-e a kompromisszumra, esetleg
c) erőfölényének kihasználására - a nézetkülönbség hiányában - nem is volt szükség.
Az Országgyűlés előtt lévő kétharmados többséget igénylő döntések közül eddig csupán az Alkotmánynak a kisebb parlamenttel és a kormány belső struktúrájával kapcsolatos módosítása tárgyában, valamint a külföldön élő magyarok kedvezményes honosításáról született döntés. Ezeket azonban az ellenzéki képviselők döntő többsége is megszavazta, így ebben sem az erőfölénnyel való visszaélés, sem a kompromisszumkeresés nem nyilvánult meg, egyikre sem volt szükség. A politikusi nyilatkozatok alapján a közterületi parkolási szabályok jogalapját tisztázó törvény is széles egyetértésben fog megszületni.[20]
Az Országgyűlésben tárgysorozatba vett, a jogállamiság szempontjából különösen érzékeny kérdésekkel összefüggő indítványok elfogadásához, mint például Istent felhívó és retorikai túlzásokat tartalmazó, ám normatív tartalommal nem bíró Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény, [21] továbbá a Btk. már említett módosítása, nem igényel kétharmadot, egyszerű többséggel is elfogadható. Az első próbatétel talán a jogi következményekkel nem bíró, a Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozat [22] elfogadása lehet, amelyhez kétharmadra van szükség, és amelynek a tartalmával nem minden ellenzéki képviselő ért egyet, ám itt tekintetbe kell vennünk, hogy a nyilatkozatnak -szimbolikus jellege miatt - elsősorban politikai, nem pedig közjogi következményei vannak. A választójogi reform előkészítésére vonatkozó kormánypárti javaslat[23] ugyanakkor a kétharmados többség kompromisszumkeresési hajlandóságára utal, bár még nem tudható, hogy ez a gyakorlatban mit jelent majd.
[1] T/25. számú törvényjavaslat.
[2] Magyar Helsinki Bizottság (http://helsinki.hu/Nyomtatas/htmls/675); Tarjányi Péter (http://atv.hu/cikk/20100519_tarjanyi_peter); Tóth Mihály (http://hvg.hu/itthon/20100520_btkszogoritas_toth_mihaly_ertekeles); Kerezsi Klára (http://index.hu/belfold/2010/05/19/ertelmetlen_a_harom_dobas).
[3] Majtényi László: Ki őrzi az ellenőrt? HVG, 2010. április 28.
[4] Lásd erről az Eötvös Károly Intézet közleményét (http://ekint.org/ekint/ekint.news.page?nodeid=314).
[5] 51/2010. (IV. 28.) AB határozat.
[6] Az OVB-nek a a 2010. április 11-én és 25-én megtartott országgyűlési képviselők választásáról szóló J/1. számon benyújtott, és a Kormánynak a választás megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról J/2. számon benyújtott beszámolóját a kormánytöbbség elutasította.
[7] T/9. számú törvényjavaslat.
[8] A jogszabályelőkészítés nyilvánosságát garantáló szabályok nem vonatkoznak a képviselők általuk benyújtott törvényjavaslatokra. Így átláthatatlan és véleményezhetetlen marad minden olyan jogszabály, amelynek előkészítése nem minisztériumban történik. Mivel azonban ezek nagyon fontos életviszonyokat érinthetnek, társadalmi vitájuk különösen fontos, szükség lenne ezek észrevételezésének a lehetőségét is biztosítani. Ehhez elsősorban módosítani kellene az elektronikus információszabadságról szóló törvényt. A képviselők azonban a törvénymódosítás hiányában is lehetővé tehetnék javaslataik társadalmi vitáját.
[9] A központi államigazgatási szervekről és a kormány tagjainak jogállásáról szóló T/17. számú törvényjavaslat, jelenleg a köztársasági elnök aláírására vár.
[10] Az állami vagyonnal való felel ős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló T/35. számú törvényjavaslat.
[11] T/25. számú törvényjavaslat.
[12] Lásd a TASZ álláspontját is: http://tasz.hu/files/tasz/imce/tasz_nemzetiszocialista_kommunista_bunok_btk2010.pdf
[13] T/21. számú törvényjavaslat.
[14] H/26. számú határozati javaslat.
[15] 4/1993. (II. 12.) AB határozat.
[16] 1/1999. (II. 24.) AB határozat.
[17] 1/1999. (II. 24.) AB határozat.
[18] Kukorelli István: Az alkotmányozás évtizede. Közjogi, politikai tanulmányok, parlamenti jegyzetek. Budapest, 1995, Korona Kiadó, 139-140. o.
[19] Itt az önkormányzati választásokat és a népszavazás intézményét érintő alkotmánymódosításokra gondolunk.
[20] http://www.hirado.hu/Hirek/2010/05/20/16/A_Jobbik_es_az_LMP_is_rabolinthat_a.aspx
[21] T/39. számú törvényjavaslat.
[22] P/16. számú politikai nyilatkozat-javaslat.
[23] Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló H/19. számú határozati javaslat.
