A rendőrségi lőfegyverhasználatnak vannak olyan esetei, amelyeknek az indokoltságát nagyon kevesen vonnák kétségbe: amikor a rendőr a saját vagy más személyek életét közvetlenül fenyegető veszély elhárítása érdekében használ fegyvert. A fegyverhasználatnak ezt a lehetőségét nem is támadta senki az Alkotmánybíróság előtt. Az 1993-as törvényszöveg azonban más eseteket is meghatároz, amelyekben megengedhető a fegyverhasználat és így az élet esetleges kioltása. Az érdekesebb esetek a következők: a törvény 54. § g) pontja lehetővé teszi a lőfegyverhasználatot "az emberi élet kioltását szándékosan elkövető elfogására, szökésének megakadályozására," tehát akkor, ha az a személy, aki ellen a fegyverhasználat irányul, korábban szándékosan embert ölt, és menekülni vagy szökni készül, függetlenül attól, hogy a konkrét helyzetben, amikor a fegyverhasználat kérdése felmerül, veszélyezteti-e bárkinek az életét. Ugyanennek a paragrafusnak a h) pontja pedig megengedi a fegyverhasználatot "az állam elleni (.), az emberiség elleni (.) bűncselekményt elkövető személy elfogására, szökésének megakadályozására," megint csak függetlenül attól, hogy a konkrét helyzetben a menekülni vagy szökni próbálkozó személy jelent-e veszélyt bárkinek az életére. Ebben a két esetben tehát a rendőri fegyverhasználat nem valamilyen élet elleni veszély elhárítását szolgálja. Az indítványozók ennek a két rendelkezésnek a megsemmisítését kérték az Alkotmánybíróságtól. Demokratikus jogállamban, ahol az alkotmány különlegesen kiemelt védelmet biztosít az élethez való jognak, vajon megengedhető-e az élet esetleges kioltásával járó fegyverhasználat olyankor, amikor ennek a célja nem más életek védelme? Erre a kérdésre kellett választ adnia az Alkotmánybíróságnak. A testület úgy határozott, hogy a fegyverhasználat megengedhető akkor, ha korábban szándékosan embert ölt személy elfogására vagy szökésének megakadályozására irányul, viszont alkotmányellenes, ha állam- vagy emberiségellenes bűnök elkövetőjéről van szó, feltéve, hogy az illető maga nem ölt szándékosan.
Ahogy az AB fogalmaz, ezek a g) és h) pontban meghatározott esetek nem tartoznak "a veszélyeztetésen alapuló esetkörbe. (.) A vizsgálat iránya ennek megfelelően az, hogy megengedhető-e a lőfegyverhasználat, ha nem áll fenn egyidejűleg egy másik élet veszélyeztetése." A g) és a h) pontban is nagyon súlyos bűncselekmények elkövetőiről van szó. Mi indokolhatja tehát azt az AB-álláspontot, hogy az egyik esetben alkotmányos a fegyverhasználat, a másikban pedig alkotmányellenes? A határozat szerint "a lőfegyverhasználat alkotmányosságát az alapozza meg, hogy a lőfegyverhasználattal érintett személy korábban megsértette az élethez való jogot egy másik ember kioltásával". Az indoklás szerint tehát a szándékos emberölés és az állam, illetve emberiség elleni bűnök elkövetői közötti, a fegyverhasználat alkotmányossága tekintetében érvényesített megkülönböztetés alapja az, hogy a szándékos emberölést elkövetett személy korábban maga is ölt, míg az állam és az emberiség elleni bűnök (alkotmányos rend elleni szervezkedés, hazaárulás, hűtlenség stb.) megvalósítói nem, vagy nem feltétlenül öltek embert.
Mindenképpen nagy jelentőségűnek kell értékelni, hogy az Alkotmánybíróság elszánta magát a rendőri fegyverhasználat alkotmányos vizsgálatára, és szűkítette annak lehetőségét, de meg kell vizsgálnunk, hogy milyen indoklással utasították el a g) pont megsemmisítését. A bíróság világossá tette, hogy noha a szándékos emberölés elkövetője korábban megsértette az élethez való jogot, a g) pont mégsem életveszély elhárítását célozza, mert "önmagában abból a körülményből (.), hogy valaki korábban emberi életet oltott ki, okszerűen még nem következik, hogy további emberölésre (.) készül". Azt is figyelembe kell venni, hogy annak az embernek a bűnösségét, aki a fegyverhasználat célpontja, még nem mondta ki a bíróság, hiszen a törvény (és az AB indoklása) szerint a fegyverhasználat jogosságát éppen az igazságszolgáltatás elé állítás igénye alapozza meg. Mi teszi különlegessé azt a személyt, aki korábban szándékosan ölt-vagy legalábbis az intézkedő rendőr meg van róla győződve, hogy ölt? A bíróság szerint "az élethez való jogból fakad az a követelmény, hogy az emberi életet kioltó személy jogi felelősségéről dönteni kell. Ehhez viszont szükség van a jelenlétére, ami adott esetben csak az elfogásával biztosítható". Lehetne ironizálni azon, hogy ha a menekülés közben lelőtt ember meghal, akkor már nem jelenlevő, nehezen állítható bíróság elé, arról nem is beszélve, hogy a személyt, akire rálőttek, még csak a rendőrség gyanúsítja élet kioltásával. De legalább ilyen fontos ellenvetésnek tűnik a bíróság indoklásával szemben az, hogy az általa hangoztatott érv - hogy a jogi felelősség megállapítása az állammal szemben követelmény, és ehhez az elkövető jelenlétére van szükség - ugyanígy fennáll más súlyos bűncselekmények esetében is. Az Alkotmánybíróság kijelenti, hogy aki "más életének kioltásával megsérti az élethez való jogot, nem kerül és nem is helyezhető a jog világán kívül, de magára vonja azt a kockázatot, hogy (.) a vele szemben alkalmazható jogszerű lőfegyverhasználat révén a saját élete kerül veszélybe". Csakhogy az Alkotmánybíróságnak éppen arról kellett volna döntenie, amit kész tényként említ, tudniillik hogy jogszerű-e ilyenkor a fegyverhasználat, hogy megengedhető-e az ilyen személyt a halál kockázatának kitenni. Indoklásként tehát az marad, amit a határozat a nagyobb hangsúly kedvéért meg is ismétel: az indokoltság alapja "az élethez való jogból fakadó követelmény: az élet kioltását elkövető személynek jogi eljárással kell szembesülnie". Csakhogy ez nincsen másként az egyéb bűncselekmények elkövetőinél sem, arról nem is szólva, hogy a fegyverhasználat könnyen lehetetlenné teheti a jogi eljárást.
Ezért végső soron mégis önkényesnek tűnik, hogy az Alkotmánybíróság a szándékos emberölést elkövetőknél alkotmányosnak találta a fegyverhasználatot akkor is, amikor senkinek az élete nincsen veszélyben, más súlyos bűncselekmények elkövetőinél viszont nem. Mindezek alapján a határozathoz különvéleményt fűző két bíró álláspontja tűnik elfogadhatónak: a rendőr csak a saját vagy mások életének megóvása érdekében használhat fegyvert, az elkövetett bűncselekmény súlyossága önmagában nem indokolhatja ezt. Az Alkotmánybíróság nagyon fontos lépést tett a jó irányba, de a lépés rövid is és bizonytalan is.
