A közelmúltban politikai konfliktus tárgya volt a Magyar Rádió, a nemzeti bank, vagy éppen a PSZÁF függetlensége. A vita azonban az ügyészség tevékenységének pártatlansága vagy elfogultsága kapcsán éleződött ki a legjobban. Ismeretes, az ügyészség bűncselekmény hiányára hivatkozva többször megtagadta a vádemelést egy sor olyan ügyben, amelyben az akkor ellenzéki szocialista és szabad demokrata politikusok tettek feljelentést a Fidesz-kormányhoz közelálló cégek feltételezett visszaéléseihez kapcsolódó ügyek miatt. Ismét felerősödtek a legfőbb ügyész tevékenységét érintő kormánypárti bírálatok, ismét hallhatóak a nyíltan vagy burkoltan az elmozdítását követelő hangok. A válasz sem marad el természetesen: az ellenzék az igazságszolgáltatás függetlensége korlátozásának szándékával vádolja a kormánypártokat.
A mostani, Polt Péter legfőbb ügyész pártatlansága körüli konfliktusnak van egy közvetlen politikai rétege, és egy közvetettebb, alkotmányos aspektusa. A közvetlen politikai szál gyökere a 2000. év elejéig nyúlik vissza, amikor az akkori kormánnyal való jogértelmezési konfliktusa nyomán lemondott legfőbb ügyészi posztjáról Györgyi Kálmán, és helyére Polt Péter addigi helyettes ombudsmant választotta a parlament. A szocialisták és a szabad demokraták azonnal tiltakoztak jelölése ellen, mondván, hogy az 1994-ben még Fidesz-színekben országgyűlési képviselőjelölt új legfőbb ügyész nem lesz képes a politikai jelentőségű ügyekben pártatlanul eljárni. Az akkori bírálók most, a friss ügyészségi döntések nyomán beigazolódni látják gyanújukat, míg a Fidesz szerint csupán annyi történt, hogy kiderült, amit eddig is tudni lehetett, nevezetesen hogy a párttal kapcsolatban megfogalmazott korrupciós vádak alaptalanok voltak. Mindenkinek lehetnek sejtései és megérzései az ügyészség által elutasított esetekkel összefüggésben, azonban a magyar politikában egymással szemben álló feleket jellemző szélsőségesen ellenséges viszony ismeretében annyi biztosan kijelenthető, hogy a vita racionális lezárására nincsen esély. Ezeknek az ügyeknek a természetéből fakadóan egyetlen állampolgár sincsen abban a helyzetben, hogy megfontolt és tájékozott ítéletet alkothasson. E döntések elfogadása vagy elutasítása csakis a bizalmon vagy a bizalom hiányán alapulhat.
Ez a kérdés tehát pillanatnyilag eldönthetetlen. Fölvethető viszont, hogy elkerülhető lett volna-e, hogy idáig jussunk. Szükségszerű-e, hogy egy politikailag "terhelt" ügyben született, vitatható ügyészségi döntés nyomán az egyik fél rögtön politikai elfogultságot emleget, s vádjai a közvélemény egy jó része szemében megalapozottnak tűnhetnek, míg a közvélemény másik fele a kormánypártok üldözöttjének tekinti a legfőbb ügyészt? Vagy esetleg az ügyészséggel kapcsolatos alkotmányos szabályokban is keresendő az elmérgesedett konfliktus oka? Az ügyészség közismerten hierarchikus intézmény, így a szervezet élén álló vezető vagy vezetők szemlélete igen könnyen érvényesülhet az ügyészég munkájának az egészében. Ezért döntő jelentősége van a legfőbb ügyész személyének, és kiválasztása rendjének. Az érvényben lévő szabályok ellentmondásos szituációt tükröznek: a legfőbb ügyészt az Országgyűlés egyszerű többséggel választja meg, következésképpen a mindenkori kormánytöbbségnek módjában áll - természetesen az ügyészek párttagságát kizáró alkotmányos rendelkezés figyelembevételével - az ellenzékkel való mindenféle egyeztetés nélkül olyan személyt jelölni, aki a kormánytöbbség felfogásához áll közel. Ez a kiválasztási eljárás a kormányzathoz közelíti azt az ügyészségi szervezetet, melynek a jog által deklarált önállósága nemzetközi összehasonlításban is rendkívül erős. Ugyanakkor a legfőbb ügyészt hatéves terminusra választják, tehát a jogalkotó tudatosan elválasztotta megbízatását a törvényhozási ciklusoktól. A szabályok lehetővé teszik, hogy amikor választásra kerül sor, a kormánytöbbség a saját tetszése szerint válassza ki a legfőbb ügyészt, de nem teszik lehetővé, hogy kormányváltás után a következő kormánytöbbség ezt a döntést megváltoztassa.
Többek között ez az ellentmondásos szabályozás adja a jelenlegi konfliktus hátterét. A hivatalban lévő legfőbb ügyész vádolható - széles rétegek számára hitelt érdemlően - politikai elfogultsággal, mert kiválasztásakor az akkori kormánypártoknak nem kellett figyelembe venniük az akkori ellenzék szempontjait. S a mostani ellenzék azért mondhatja, hogy a kormánypártok az igazságszolgáltatás függetlenségét támadják, mert a koalíció nem válthatja fel a maga emberével Polt Pétert, hogy a vitatott ügyekben a bíróságoké legyen az utolsó szó. Feltehető, hogy a mai állapotnál az is jobb lenne, ha a megválasztást kétharmados többséghez kötnék, és az is, ha a legfőbb ügyész a kormány kinevezettje lenne. Az előbbi esetben konszenzuskényszer jönne létre a kormánypárti és az ellenzéki oldal között, és a megválasztott jelölt nehezebben volna politikai elfogultsággal vádolható: az ügyészség függetlensége erősödhetne. Az utóbbi megoldás tovább közelítené az ügyészséget a mindenkori kormányhoz (akár integrálhatná is az ügyészséget a kormányba), s az könnyebben érvényesíthetné büntetőpolitikai szemléletét, ugyanakkor egyértelmű politikai felelősséget viselne az ügyészség döntéseiért. Mindkét esetben összhangba kerülnének a kiválasztási és a visszahívási szabályok.
A jelenlegi konfliktus mindkét megoldás mellett szolgáltat érveket. Lehet amellett érvelni, hogy a magyar politikát jellemző ellenséges viszonyok nem kedvezőek ahhoz, hogy a kormányba integrált ügyészség esetében a kormány az elvárható visszafogottsággal járjon el a nyomozások befolyásolása tekintetében-igaz, arra nézve is ismertek garanciák, hogy a kormány a neki alárendelt ügyészséget ne befolyásolhassa közvetlenül. Másfelől az is racionális megfontolásnak tűnik, hogy ugyanezek a politikai viszonyok még akkor is lehetetlenné teszik a valóban politikai befolyásolástól mentesen működő ügyészség létrejöttét, ha a legfőbb ügyész személyének kiválasztása alkuhoz kötött, s ezért érdemes inkább egyértelmű felelősségi viszonyokat teremteni.
Akárhogy is legyen, az állampolgároknak eminens érdeke, hogy a politikailag kényes ügyekben is érvényesüljön az igazság. Az ügyészség alkotmányos státuszával kapcsolatos aggályok egyéb garanciákkal enyhíthetők, például az ügyészség vádmonopóliumának megszüntetésével (ezt szolgálja a pótmagánvád), az igazságszolgáltatás folyamatának minél átláthatóbbá tételével, és a bíróságok függetlensége feletti szakadatlan őrködéssel.
