A Magyarország európai uniós csatlakozását megerősítő népszavazás és az athéni aláírási ceremónia véglegessé tette, hogy Magyarország kevesebb, mint egy év múlva már az unió tagállama lesz. A csatlakozási népszavazáson tapasztalt kiábrándítóan alacsony részvétel súlyos kérdéseket vet fel. Nem vitás, hogy az alacsony részvételért az elhibázott kampány is okolható, de a csatlakozás kérdésében megmutatkozó érdektelenséget indokolt szélesebb összefüggésben vizsgálni. A rendszerváltás óta megválasztott valamennyi kormány deklarálta, hogy alapvető célkitűzései közé tartozik az uniós csatlakozás: a magyar politikai osztály kormányképes része elkötelezte magát a csatlakozás ügye mellett. Az alacsony részvételt ennek a ténynek a fényében kell értékelni: a politikai vezető réteg iránti közbizalom súlyos fogyatékosságára utal, hogy tízévnyi erőfeszítéssel sem volt képes meggyőzni az állampolgárok többségét arról, hogy az uniós csatlakozást személyes ügyüknek is tekintsék.
Az Eötvös Károly Intézet álláspontja szerint a csatlakozás fontosságának tudatosítása elsősorban nem kampány-, hanem politikai kérdés. A magyar állampolgárok joggal várják el politikai vezetőiktől, hogy őszintén beszéljenek nekik arról, hogy az uniós tagság milyen következményekkel jár személyes és családi életlehetőségeikre és a hosszú távú kilátásaikra. Ebben a tekintetben valamennyi eddigi kormány elmarasztalható; ezen már nem lehet változtatni. Elvárható viszont, hogy a kampány elmúltával a kormány végre komolyan beszéljen ezekről a kérdésekről. Másfelől, a küszöbönálló csatlakozás új feladatokat is teremt. Amíg a tagság csak távoli esély volt, a kormányok elodázhatták, hogy az átalakulóban lévő Európai Uniót mélyen megosztó kérdésekben állást foglaljanak. Most azonban, amikor a tagság befejezett tény, a kormánynak — és a kormányzásra aspiráló összes politikai erőnek — kötelessége kialakítania és nyilvános vitára bocsátania álláspontját ezekben az ügyekben.
Az uniós tagállamok ezekben a hetekben véglegesítik az Európai Unió alkotmánytervezetét: ez a dokumentum már ránk is vonatkozni fog. Hosszú időre eldönti az unió fejlődési irányát, kijelöli az integráció elmélyítésének határait, illetve meghatározza alapvető intézményeinek viszonyát, és azt, hogy mely kérdésekben érvényesül az unió egyeztetett összérdeke és hol marad fenn a tagállamok vétójoga. A tagállamok valódi, döntő különbségeket kifejező javaslatokon vitáznak, olyan elképzeléseken, amelyek egymástól igen eltérően szabnák meg többek között a magyar kormányok jövőbeni mozgásterét is. Nem tudni pontosan, a magyar kormány mit gondol ezekről az elképzelésekről: így az állandó elnöki és külügyminiszteri tisztség bevezetéséről, az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Tanács közötti kompetenciaviszonyokról.
Az Európai Uniót mélyen megosztja a közös védelmi és külpolitika ügye is. A készülő döntés azt is érinteni fogja, hogy a magyar katonáknak milyen védelmi kötelezettségei lesznek, milyen esetekben, milyen parancsnokság alatt lesznek bevethetők nemzetközi konfliktusokban. El fog dőlni, a magyar állam mekkora önállósággal alakíthatja kapcsolatait más, az unión kívüli államokkal. Ma nem tudni, a magyar kormánynak van-e válasza ezekre az alapvető kérdésekre.
Az Eötvös Károly Intézet állásfoglalása szerint a Magyar Köztársaság kormányának kötelessége, hogy a csatlakozásig fennmaradó időben kialakítsa, nyilvánosságra hozza, és vitára bocsássa álláspontját ezekben a kérdésben, és az Európai Unió előtt álló többi alapvető vitás ügyben. Ezzel tartozik a magyar állampolgárok közösségének.
