ekint embléma

A Taigetosz-törvény margójára

álláspont 2017-06-02 | Eötvös Károly Intézet Fb Sharing

Az EKINT reakciója az ún. Taigetosz-törvény elfogadására.

Már alig éri el az ingerküszöbünket, ha a kormányzat társadalmi vita és hatástanulmány nélkül módosít a törvényeken. Az elmúlt években a parlamenten belül és kívül egyaránt megszűnt az érdemi vita lehetősége. A Taigetosz-törvényt is úgy fogadták el, hogy figyelmen kívül hagyták a szakmai és szülői szervezeteket. Ha elmarad a társadalmi vita, az mindig a demokratikus eljárásrend sérelmét jelenti, hiszen a polgároknak és a szakembereknek nincs módjuk tájékozódni, véleményt alkotni és véleményüket elmondani a döntéshozóknak. Most viszont másról is szó van.

A Gyermekek Jogairól szóló ENSZ Egyezmény, amelynek Magyarország is részese, előírja a jogalkotó szervek számára, hogy a gyermeket érintő döntéseikben elsősorban a gyermek mindenek felett álló érdekét vegyék figyelembe (3. cikk). Ez a szabály eljárási kötelezettséget is teremt, hiszen nem hozható a gyerekek mindenek felett álló érdekeit szolgáló döntés, ha a döntéshozatali eljárás során nem értékelik a döntés gyermekeket érintő hatásait. Azt, hogy a gyerekek érdekeit elsődleges szempontként veszik számításba, a döntéshozónak nyilvános és ellenőrizhető módon be is kell mutatnia. A jogalkotási eljárás tehát csak akkor elégíti ki a Gyermekek Jogairól szóló ENSZ Egyezményben foglalt követelményeket, ha annak során a jogalkotó a nyilvánosság elé tárja, hogyan határozta meg a gyermekek mindenek felett álló érdekét, és milyen súllyal vette figyelembe a jogalkotást motiváló más szempontok között.

A közoktatási jogalkotásban minden bizonnyal kizárt, hogy mindez feltárható lenne társadalmi vita, az érintett társadalmi és érdek-képviseleti, pedagógiai és szülői, szakmai és tudományos szervezetek bevonása nélkül. Ha ez elmarad, az nem csak a demokratikus törvényalkotási folyamat hiányossága, hanem a gyermekek alkotmányosan és nemzetközi egyezményben elismert jogainak megsértése.

(Kép forrása: Délmagyar.hu)

Legolvasottabb bejegyzések